FooldalNaTúra
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2001


4. NaTúra

2001 májusában

NaturListán megjelent élménybeszámoló

"Számomra igen nagy várakozással indult ez 4. Natúra, hiszen a rossz idő miatt az esőnapon került megrendezésre.

Vasárnap kora reggel Túravezetőnk a hozzá megszokott precizitásával szépen összeállított programmal várt bennünket. Találkozási helyünkön, így elsőnek megnéztük a református templomot, ahol egy idősebb néni idegenvezetésével tudtunk meg részletesen mindent a nemrég helyreállított középkori templomról.

További hasznos látnivalók akadtak a Tájházban, a nád- és zsupptetős házakból kialakított skanzen-szerű múzeumban, ahol eredeti berendezéssel szinte mindenféle együtt volt, amit a nagymamáink házában lehettek a század elején.

Mire a későn érkezők is csatlakoztak hozzánk, az öreg-hegyi pincesoron már együtt hallgattuk a nagypapa korú pedagógust a falu történetéről, a lápvidék szépségeiről.

Nagyon szép tájakon, réten át kocsikáztunk. Nem is tudom, egyszerűen leírhatatlan volt. A hatalmas fû, és a hatalmas rozstáblák, a lehajtott fejű gabonával illatos bodzavirágokkal, a tavasz csupa zöld színeivel Szédületes látványt nyújtottak. Már alig vártam, hogy végre megérkezzünk a tett helyszínére. Aztán egy gyönyörű rét és erdő szomszédságában végre megálltunk és kiszálltunk.

És akkor jött, amire nem számítottunk. Vártak bennünket! Hatalmas, óriás, tömeg! SZÚNYOGOK több száz példánya várt bennünket.

A kocsiban viszont (már akinek nem volt ugye légkondija), megfőni készültünk ruháinkban és semmi másra nem vágytunk, csak el innen. Így túránkat csodálatos naturista hely meglátogatásával zártuk, elmentünk Délegyházára és egy jót napoztunk míg le nem nyugodott a nap.

De jól éreztük magunkat. Aki nem jött el, mégis bánhatja Szépeket láttunk a faluban és a környékén. Végül is... naturista kirándulás volt, mert naturisták kirándultak ruhában és utána még naturista campingbe is ellátogattunk."

ocsapince.jpg
ocsapinc.jpg
ocsalap.jpg
ocsa2.jpeg
bodza1.jpeg
90.jpg

5. NaTúra

Kivonat a NaturListán megjelent levelekből:

"...de annyira szép helyen jártunk most is, hogy kár, hogy már nem vagyunk ott még mindig. Az időjárás olyan meleg volt, hogy ezt a túrát szenvedés lett volna ruhában megtenni. A bográcsban főzött paprikás krumplis ebéd amit főleg Ádám szíves vendégül látásából kaptunk/készíthettük, még jobban kiemelte a nap fenséges hangulatát."


"Címszavakban a szombati nap:
- áramszünet(!) miatt a Nyugatiból ötvenperces késéssel induló vonat,
- üde zöld erdő, nagy homokbuckák
- nagy meleg, szikrázó napsütés,
- favágás, bográcsállvány-eszkábálás
- paprikás krumpli
- főzés,
- emésztés közben napozás, beszélgetés,
- kirándulás a környéken
- gombaszedés
- rengeteg gomba!
Több tucat gombafaj. Szedtünk őzlábgombát és tinórut, és láttunk pöfeteget, csillaggombát, tarlógombát, szegfűgombát, galambgombát, tejelőgombát, parlagi tölcsérgombát, gyilkos galócát, kerti tintagombát és egy csomó más, általunk nem ismert fajt. Gombainvázió volt az erdőben!
- Visszafelé éppen csak elkapott vonat.
Nagyon jól éreztük magunkat!"

"Sajnos sokan nem tudtak eljönni, mert betegek voltak, vagy dolgoztak vagy éppen külföldre utaztak... szóval az időpont miatt voltak gondok. De a túra sikerét éppen az adta, hogy azok is vállaltak, hogy eljönnek, akik 2-4 fos családtagjaikat nélkülözve jöttek most el, egyedül
-mert mar voltak és nem akartak kihagyni,
-mert meg nem voltak és ki akartak próbálni.

Volt két teljesen új Natúrázó-jelölt, akik igen jól éreztek magukat. Ha tudnak máskor is ott lesznek. Ez idáig olyat még egyszer sem hallottam, hogy valaki kipróbálta és azt mondta, többet nem jön el."

fozes01.jpg