Rózsa NaturListán megjelent, rövidített élménybeszámolója a kirándulásról

Irtó jó időt fogtunk ki. Nagyon klasszakat kirándultunk, de persze most csak szigorúan ruhában :-(. Laczynak és Csillának a NaVKE nevében NAGYON-NAGYON köszönünk minden segítséget, a túrák és a látnivalók és a csodás kékedi kastély kiválasztását.

Tulajdonképpen lehetne rövid is a beszámoló... hisz "csak" 4 este szaunáztunk és úsztunk a medencében, ami ugye a társaság részére az egyetlen naturista program volt. De azért a huszonegynéhány felnőtt és 5 gyermek ezen a hosszú hétvégén igen jól érezte magát.

Bik, sokat gondoltunk rád Jancsival és Attilával. Irtó sok Fagus silvatica volt arrafelé :-)). Meg sok D-vitamin is (ami ugye az s-vitaminból származik, de ezt már Ildikó analizálta ki így...) ;-).

Május 1., csütörtök

4 autónyi naturistával elindultunk Füzér várát megcsodálni. A füzéri várrom nem csupán az ország egyik legszebb fekvésű vármaradványa, de történeti, művészeti és régészeti szempontból is a legtöbb figyelmet érdemlők közé tartozik.

A vár tövében Ildikó ismerteti a történetét, mások fotóznak és gyönyörködünk a megannyi lila mini nőszirom és sárga virág sokaságában. A várhoz feljutni amolyan komoly edzés is volt a délutáni program előtt. Célunk ugyanis a 15 km hosszúságú Kék Túra környekbeli szakaszán, a 895 m magas Nagy-Milic csúcsának, hazánk legészakibb pontja érintése volt.

De már csak a 7 legbátrabb naTURISTA :-) indult fel a hegyre, Atus, Attila, Danka, Ildikó, Jancsi, Laca és szerénységem.

Piszokul el is fáradtam, lógott a nyelvem rendesen, de fantasztikus látvány volt a bércek tetején, de a felhők világához közeledve kapkodtam a levegő után.... Túránk után Hosszú már várt bennünket a kocsijával, mire leértünk Hollóházára. Köszönet érte és a szervezésért!

Vacsi után többen izomlázra hivatkozva ágynak estek:-), pedig csábító volt az esti szauna :-), gyakran 100 fok feletti hőmérsékletével, finom menta és eukaliptusz illattal, Atus és (Hosszu v. Emese?) hegyi levegőjével frissítve. A gyerekek nagyon élvezték a medencét.

Jóleső érzés volt ágyban tölteni az éjszakát. Nem tudom mennyi volt az idő, mikor visszaértünk Attilával a szobánkba. De az időt ilyenkor nem szabad tudni. Mindig rövidnek bizonyul. Álmodni Zemplén meghódításáról. Várni a következő napot, a hihetetlen sok szépséget, csodálatos élményeket, felejthetetlen emlékeket ...

Május 2., péntek

... amely nap arról nevezetes, hogy elvesztettük sofőrünket :-), Attilát, aki reggel még megvolt, és reggeli után a kicsit hűvösre fordult időben is korán tudott kelni... mert ébreszttek a nyitnikék, aztán az esőcseppek kopogtak az ablakon...aztán a rigók trillázása útnak indította a csapatot.

Hollóháza (Porcelánmúzeum), Pálháza (kisvasúttal Kőkapura. Micsoda látvány!!!) ... aztán a programterv szerint a csapat egy része Attilával Kassára készül vagy egyéb környéki nevezetességet látogat. Visszafelé teltház a kisvonaton, és rohanás, hogy le ne késssük... és Rodrigez szól a vonaton: Ott integet Attila az állomáson, látjátok? De már nem láttuk... Atus, mint megmentőjük, utánuk száguldott autóval... és a többiekkel Sátoraljaújhelyre utazik, a mi "sofőrünk"....

Mi addigra jobb kocsira és sofőrre cserélünk :-) és Vic-hez csapódunk, de ismét csak 7-en, átmegyünk azért Szlovákiába. (A csapat másik része közben libegőzni ment???...) Mi idegenvezetőül Danka és Feri szolgálatait kaptuk, olyannyira, hogy este náluk töltöttük az éjszakát... Hotel vacsora is lemondva. Éhesek és szomjasak vagyunk nagyon. Az Aranyfácán különböző ízeit (világos, barna, alkoholmentes) azért teszteljük néhány ismeretlen nevű (buggy eé goal) szendvics kíséretében. A zmrlizlina is kihagyhatatlan és finom, kezdjük jól érezni magunkat.

Néhány nevezetesség még belefér az időnkba, mint a Dóm, az Orbán torony, a Jakab ház, de a Hóhér múzeum többszöri nekifutásra sem fogad. Feri vacsorára húst süt nekünk erdőszéli telkén, és treszkát is eszünk bőségesen. Danka kanári-szigeti videófilmjét nézegetjük a Latin táncház klubjában. Szilvi még salsázik is a lányokkal :-).

Aztán Herlany felé indulunk, vaksötétben, térképünk sincs. Követjük Feriék kocsiját. A gejzír... fantasztikus!!!!!!!!!! Csak fél órát vártunk a kitörésre, nem késtük le, s az éjszaka összegyűlt népes társaság fantasztikus mókás műsort is adott. Két szlovák fiatalember a gejzir vízében játszott, fürdött. Csak kár, hogy volt rajtuk fürdőgatya...:-). Így az esti vizes program megvolt, de nekünk ez most nem sikerült naturista módon.

Mire hazaértünk, a szaunások már mind aludtak, így mi is gyorsan (bár nem csendben) nyugovóra tértünk. Reggel korai indulást terveztünk, mert az aranybánya látogatásához idegenvezetőt kértünk. De addig is álmodjunk szépeket...és hihetetleneket és aranylóan fényeseket, mint a telkibányai bányászok Zsigmond király korában, hiszen évszazadokon át aranyat és ezüstöt találtak a kálcitracháti tellérekben...

Május 3., szombat

Nehéz volt felébredni, az idő is borús volt, az udvaron a pitypangok is összehúzták szirmaikat az esőcseppek elől. Szilviék nem is tudtak korán kelni, ők a pihenést választották, de a többiekkel elindultunk az aranybányába.

Az erdőben gyalogolva találkoztunk rengeteg csodaszép, lassú mozgású, sárga pöttyös szalamandrával. Láttuk Koncfalva romjait, a narancssárga szalaggal átkötött fákat, melyeket a geofizikai kutatások során jelöltek meg a múlt évben (állítólag alattuk kimutatható és gazdaságosan feltárható aranylelőhelyek vannak a mélyben). Megnéztük a beomlott Vörös bányát, melyben 360 bányász lelte halálát, és vérük most (tényleg) vörösen folyik szét az erdőben patak formájában.

A lezárt aranybánya, amelyben végül sétát tettünk, meglepően jó állapotban van, és jól járható majd 200 m hosszban. Csak keskeny, alacsony, csúszós és sötét, és nem találtunk benne MI SEM aranyat. :-) A túra végén idegenvezetőnk mindannyiunkat szilvóriummal kínált hősies bányászatunkért, s csapatunk tagjai a hosszúra nyúlt túra után, és a néhány napja különösen megszeretett gönci pálinkához edződve nem is ellenkeztek egy cseppet sem :-).

A. csapat itt már kettéoszlott, egy része visszament a hotelba pihenni. Én Atusék 8 fős csapatával tartottam. Megnéztük Göncön a Huszita házat, aztán Regéc következett. Regéc vára gyönyörű volt. Persze megint lihegtem és lógott a nyelvem rendesen, míg a Kun-hegy szerpentin útjain felértem a magasba. De odafent a köveken ülve, szétnézve a 4 égtáj bármelyike felé, látni az erdőt és hallani a fák leveleinek suhogását, érezni a szél erejét a hegy 839 m magasán, szédítő élmény. S mégis marasztaló. Nagyon nehezen váltunk meg tőle. Még órakig tudtunk volna ott ücsörögni és hallgatni Ildikó felolvasását a vár történetéről, vagy csak bámulni a mindenségbe.

Következett Vizsoly, a Biblia... Atusék útközben meg begyűjtöttek néhány pecsétet a megtett országos kék túra útvonalán. Boldogkőváralját már csak a műútról csodáltuk meg. Idő nem volt feljutni a közelébe.

Fontos teendőnk volt még az aznapra tervezett tokaji borkóstolással egybekötött Tállya felfedezése is. Már 1542-ben megmondta ugyanis a pápa, hogy a tállyai bornak nincs párja, ez illik a pápa asztalára is. Hlavy különlegesen érdekesen viselkedett, de szerintem többen hasonlóképpen jó hangulatba kerültek aznap. Ki már itt a borozóban, ki a vacsora utáni búcsúestén..

Késő este Hosszú saját vásárlású Törley-féle gejzírjei :-) szöktek többször is a magasba. Igyekeztünk elpusztítani minden maradék nassot és sütit és mogyorót. Laczy gönci ismeretségei révén többünket is öröm ért: sikerült 5 liter igazán finom gönci barackpálinkát szerezni, és otthoni ajándéknak-magunknak vagy másoknak hazavinni.

Az esti búcsúszauna is meglehetősen "romantikusra" sikeredett, ugyanis kialudt a lámpácska a szaunában. Csak az uszoda teréből szűrődött be némi fény a medence megvilágításából. Mindenesetre érdekes volt. Ez volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, akár textilesek is ülhetnének mellettem. Semmit nem látnánk egymásból.

A szaunából egy szál törölközőben jöttünk végig a csillagvilágította udvaron át, utolsóként. Már mindenki elcsendesedett (?), mikor távoztunk Attilával a szálláshelyünkre. Többen már mélyen aludtak, vagy még a búcsúest maradékait eszegetve vagy inkább iszogatva :-) beszélgettek a társalgóban. Elköszöntünk egymástól és mindannyian nyugovóra tértünk.

Május 4., vasárnap

Reggeli után búcsúzkodás egymástól, volt akik már egyből hazamennek. Anyáknapot köszönteni, tanulni vagy csak kipihenni a 4 nap fáradalmait.

A füzérradványi Károlyi kastélyhoz már csak 4 autónyi ember indult. A kastélyhoz vezető 850 m-es fenyősor már előre vetítette az itt található igényes parkot. A kastélykert tisztásán álló öreg platánfa széttáruló karjaival csodálatos látványt nyújtott. A Károlyi kastély 1993 végén került a MAG-hoz (Műemlékek Állami Gondokságához). Az eltelt néhány év alatt már nagyon sok értékes rész és bútor került eredeti állapotába és helyére.

Délután még befutottunk Sárospatakra, az itteni látnivalók következtek: a Rákóczi Múzeum, egy kis séta a Bodrog partján és az Iskolakertben, a református kollégium udvarán és a Makovecz tervezte Művelődési Ház és a város gimnáziuma. Többször is fagyiztunk, de pisztáciát nem talált Attila. Rajta már látszodtak az elvonás tünetei :-)) kezdett nagyon nyűgös lenni. A monoki Kossuth Múzeumba már nem volt kedvünk elmenni, így itt elbúcsúztunk Iloéktol és Lacától.

Mi Atusékkal egy kedves miskolci étterembe igyekeztünk, hogy Attila kedve is viszatérjen, tele legyen a pocija végre :-) és a kocsiban ismét örömmel hallgassa BabaJama nótáit és beszélhessünk az igényes zenei világról. :-) A Malibu étterem Miskolcon, többszörösen kedvenc helyünk. Olcsó árak, finom ételek, hatalmas adagok. Meg Laczy is ideutazott Miskolc melletti falujából, ott hagyván a családját, hogy egy utolsó beszélgetés erejéig velünk lehessen egy óriási adag juhtúrós sztrapacska kíméletes bekebelezésére hivatkozva. Attila a zempléni kirandulást ma is a NaVKE életmódjára emlékezvén, naturista módon fejezte be. Vacsorára natur(ista) szűz(érmék)et rendelt magának...:-)))

A kirándulásról szóló "krónika" itt végetér, legközelebb majd jövő tavaszal valami hasonlót. :-) Pontos helyszínről még nem döntöttünk, kacérkodunk egy bakonyi lehetőséggel és Kőszeg környéke is igen vonzóva vált.

Remélem, aki most lemaradt, az jövőre velünk tart.