FooldalVízitúra
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2004



A Csoda-Túr-a ahogy Teca és István mesélt róla:

Hát akkor én is elkövetetek egy beszámolót a II. Naturista Vízi- és túlélőtúráról. Most más tendenciának tűnik, hogy a NAVKE által szervezett evezős túrák mindíg frenetikusan sikerülnek. Így történt ez most is.

Meglepően jó időt fogtunk ki, fittyet hányva az előrejelzésekre, kitűnő volt a társaság, bár Ilo hiányzott, és a velünk először vízitúrázók is feloldódtak (ki később, ki hamarabb, s úgy tudom, osztják az álláspontomat), s az útvonal kiválasztása is nagyon jól sikerült. Fantasztikus élmény volt a keskeny, kanyargós mederben a fölénk hajló, virágzó akácfák alatt kellemes akác- és bodzaillatban evezni, időnként a vízbe hullott szirmokból kialakult virágszőnyegben, és leküzdve a mederbe bedőlt fákat, élvezve a minden folyókanyarban elénkugró gyönyörű tájat, s a meztelen testünket simogató napsütést. Annyira más meztelenül, szabadon evezni, s minden pillanatban új élményekkel gazdagodni. Ezt egy naturista strandon, vagy tó mellett nem lehet átélni, hiszen itt az idő mellett a tér is folyton változik körülöttünk.

Tehát akkor a beszámoló:
Okulva a tavaly nyári tiszai túrából, a gyülekező pénteken este volt a kishódosi Túr-hídnál. Az eredeti időpont pénteki munkanap mellett kissé korainak tűnt a társaság nagy részének, számunkra pedig nagyon, mivel minden munkahelyi és családi kötelezettség teljesítése után fél 11-re érkeztünk meg nejemmel és Koti barátunkkal hármasban, pedig végíg hasítottam az M3-as autópályán és a további utakon. Odaérve gyanús nyomokat láttunk az autó fényénél az embermagasságú fűben, de először nem hittük, hogy bárki személyautóval keresztülgázolna rajta, pedig igen, s a többiek hangát meghallva mi is ezt tettük. Üdvözlés után gyors sátorverés, majd vacsi a tábortűznél, és rüvid beszélgetés után alvás.

1.nap
Reggel a sofőrőkkel az autókat elvittük a túra végcéljához Túristvándiba, a Vízimalom kempingbe, ahol szatmári szilvalekvárt rendeltünk, s visszafelé beszereztük a szükséges kenyérneműt és a lemaradt vásárlásokat. Gavalik mester, a túraszervező mikrobuszán utaztunk vissza az indulási helyre. Gyors pakolás, majd túravezetőnk, Zsolt (tavalyi túránkat is ő vezette) eligazítása után vízreszállás. A Túr itt keskenyebb, a parton fűzfák szegélyezik, a part növényzete gyér és a táj itt még nem túl érdekes. A fűzfákból csöpögött a nedvesség, és már itt feltűnt a sárga virágú mocsári nőszirom, melyből lejjebb nagyon sokat láttunk. Hamar belejöttünk az evezésbe, emellett Koti komoly tanulmányokat folytatott a kormányzás mikéntjére és technikájára vonatkozólag, melyet a mellé beült gyanútlan Zsuzsi egészen jól viselt. A cikk-cakkban történt haladás miatti kb. háromszor akkora táv miatt jócskán elfáradhattak. A napi távokat nem tudom, de erre a túrára is érvényes volt az az alapelv, hogy ne a sportteljesítmény hajszolása legyen az elsődleges, hanem az optimális arány a mozgás, úszás, napozás, az együttlét öröme és a felfedezés terén. Egyébként is az athéni indulók kerete már betelt, újabb kvóta szerzése pedig reménytelen.

A folyó és környezete lassacskán változott, egy híd előtt találtunk strandolásra alkalmas helyet, itt álltunk meg fürdeni és napozni. Ezt az odébb a hídnál tartózkodó két rendőr és néhány helybéli igyekezett figyelemmel kísérni, de kitoltunk velük és kiegészítettük öltözékünket. Továbbevezve első táborhelyünk igen látványos helyen volt (a helységnevet tessék Ádámtól kérdezni!), az Öreg-Túr holtág kezdeténél. Itt a főmeder kis duzzasztás után zúgókon hömpölyög tovább, jócskán hallatva hangját, míg a holtágba szivattyú juttatja a vizet. A gátat mindkét oldalon gyönyörű magas fű és diófák szegélyezték, a sima füves placc sátorozásra ideális volt. A hajók kiemelése után sátorverés, fagyűjtés és bográcsozás következett, mégpedig vörösboros marhapörkölt. Ezúton is köszönet a munkából részüket kivevő hölgyeknek a hagyma- és krumlipucolásért, a hús előkészítéséért. Sajnos, szakács tisztemnek nem sikerült teljes mértékben megfelelnem, mivel a főzés vége felé alkoholos indíttatásból kifolyólag kissé lepihentem, s csak reggel ébredtem (szerintem a Gavalik villányi vörösborában lehetett álompor). Így az estéről nem tudok beszámolni, bár a pörkölt maradékát reggel sikerült megkóstolnom (alig hagyott a társaság), állítólag jól sikerült. Most hallom, hogy a pörköltbe kellett volna a vörösbor, nem a szakácsba? (Persze, a pörköltbe is jutott.)

2.nap
Felébredve táborbontás, fürdés a zúgónál, és a hajókat és a cuccot áthordtuk a holtág vízreszállásra alkalmas részére. (kb100 m) Az összeboruló lombok láttán felmerült, hogy hosszúszárú, meleg ruhát vegyünk fel, de végülis nem volt hűvös, a nap besütött, így egyszál bőrben sikerült továbbhaladnunk. Innen lett igazán kalandos a túra. A még kanyargósabb mederben kidőlt fák, a laza talajű, meredek parton sűrű erdő. A csapat rendületlenül evezett tovább, a haladást a túravezetőnk találékonysága és a csapat kitartása, odafigyelése tette lehetővé: hol a kenuba lehasalva csurogtunk át a bedőlt fatörzs alatt, hol testsúlyunkkal nyomtuk ményen le a vízbe a kidőlt fát, és felette húztuk, rángattuk át a kenukat, máshol Zsolt baltával vágott utat az áthatolhatatlan, sűrű ágak között.

Aznapi strandolásunk egy festői kanyarban, a helyi birkapásztor és birkái, kecskéi társaságában történt. Bizonyára még sosem láttak ennyi szép pucér embert. A lankás domboldalon jót napoztunk, a vízben felfrissültünk, s folytatódtak a kalandok. Ezután is sok volt a kanyar és a bedőlt fa, s megtörtént az első és egyetlen saját dőlés is, mármint és és kedves nejem beborultunk. Épp egy nagy fatörzs alatt haladtunk át lendületből, mikor kedves nejem hirtelen gondolattól vezélve megfogta a fatörzset. A lendület és a nem túl erős sodrás következtében a kenu vége jobbra sodródott, ahol a kenuból kiálló csomag és én már nem fértem át, hiába csúsztam a kenu aljába, megbillentünk és máris a vízben voltunk. Hajónk szinültig telt vízzel, hordónk és csomagjaink a víz tetején lebegtek. Az utánunk jövő Koti - Zsuzsi páros, majd túravezetőnk, Zsolt sietett segítségünkre. Összehalásztuk a csomagokat, a kondérral kimertük a vizet, visszaszálltunk, s a hosszú vízben tartózkodás miatt még száraz ruhát is kaptunk Zsolttól, hogy átmelegedjünk. Szerencsénkre még a kissé lyukas nejlonzsákban lévő hálózsákunk is alig lett nedves, rövid szárítás a napon, s este már abban aludtunk.

Táborhelyünk Kölcsén, a faluban, a tájház mellett volt, így újfent ruhát húztunk, s így vertünk tábort. Este újra bográcsban főztünk, ezúttal pásztortarhonyát (sikerült jó háromnapi adagot rittyenteni a kondérba), s most engem sem vert fejbe a borocska (talán azért, mert az említett villányi előző este elfogyott, és talán azért is, mert söröcskét ittam a jó tarhonyára). Esti program: tábortűz melletti beszélgetés, iszogatás. 3.nap Táborbontás után elajándékoztuk a helyieknek a maradék tarhonyát, s vízre szálltunk.

A folyó és a táj ugyanolyan, mint eddig. Tovább küzdöttünk a fatörzsekkel, majd átemeltük a kenukat egy duzzasztó fenékküszöbön, s leúsztattuk a mellette lévő fahíd alatt. Túristvándi felé közeledve szélesebb lett a meder, szétnyílt az erdő, és egyre többször haladtunk át nádas, sásos részeken. A Tüskevár Matula bácsija járhatott ladikjával hasonló helyeken. Ezúttal sem vétettük el a strandolásra egyedül alkalmas helyet, és egy sástól, gyékénytől védett gyönyörű öbölben álltunk meg (ez volt az egyetlen ilyen utunkon).A parton nagy füves mező, sok-sok kék boglárkalepkével, melyek rászálltak testünkre, ide is, oda is. Kiadós napozás, pancsolás után indultunk tovább. Elmaradoztak a bedőlt fák, nyugodtabb helyeken evezve délután kettőkor kötöttünk ki Túristvándiban. Kicsit előbb, mint a tervezett v> égcél, mert a folyó még tesz egy nagy kanyart, és két órával tovább tartott volna az evezés, ránk viszont már várt a kempingben a babgulyás és a kemencében sült kenyérlángos. Előtte még a NAVKE vendégeiként megnéztük az egyetlen üzemképes Vízimalmot, s meghallgattuk az öreg molnár tájékoztatóját, s beindította nekünk a vízkerekeket.

Mégegyszer köszönet a résztvevőknek: találékony túravezetőnknek, Zsoltnak, immár szakállas Ádám barátomnak, a túrák motorjának és huncut szemű Melindájának, a fő szervezkedő Rózsának és Jancsinak, Zsuzsinak, aki oly bájos jelenség volt (törékeny alkatú pucér leány széles szalmakalapban), Kotinak, a kormányozás mesterének, Tivinek és Gabinak, a szimpatikus párnak, Hlavynak, a piromán fizikusnak, Áginak, aki végül csak feloldódott, Mónikának és kutyusának, a fanyar humorú Rodrigueznek és nejének, Marcsinak. Amennyiben kedvet kaptak, legközelebb jöjjenek mások is, ha egy jó buliba vágynak (ha jól tudom, Szamos-Tisza augusztus 8-tól).

Örülünk, hogy ott lehettünk. Süssön Rátok a Nap!

...és ahogy Koti írta a NatúrListán:

Sziasztok! Most,h kicsit magamhoz tértem a fővárosi dugó és a munkahely okozta sokkból a csodás 7vége után, szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek,h egy ilyen csodás pár napot tölthettem el a Túr varázslatos környezetében. Köszönöm minden résztvevőnek a jó hangulatot, igazán jó volt Veletek lenni. Zsu-nak külön köszönöm,h nem cikizett (nagyon) halálra a kormányosi tevékenységem miatt, sőt a végén még pozitiv megjegyzést is tett a javulásomra. (Megjegyzem, volt honnan javulnom:-) ) Örülök,h nem maradt ki ez az élmény az életemből és még nagyon sokáig boldogan fogok erre visszagondolni.

További kellemes napot Mindenkinek!

105_0558b.jpg
105_0530b.jpg
105_0521b.jpg

2. Vízitúra

Túr túra

Féltem. No, nem úgy mint tavaly, az első vízitúrám előtt. Annyira rossz idő volt egész héten és még az indulás napján reggel is esett az eső… El nem tudtam képzelni, hogyan lehet élvezni majd esőben az evezést és a sátrazást. Aztán Ádám dél körül telefonozott, hogy minden rendben, hétvégén OTT ragyogó napsütés lesz. Hinnem kellett neki, hiszen a 10. NaTúrát is arra az egyetlen napra időzítette és oda, ahol egész nap ruha nélkül sétálhattunk és napozhattunk annyira nyárias idő volt ebben a szokatlanul hideg májusban

Budapestről nagyon messze volt a találkozási pont. Szabadságon voltam pénteken, de Attila, akinek az autójával mentünk, dolgozott, igy elég későn értünk a helyszínre. A falu végén, egy híd, a Túr felett ívelt át, néhány km-re arréb már nem is magyarul beszéltek. Nem láttuk a többieket, se jobbra se balra a vélt helyszínen csak óriás fűvek és megannyi sárga virág pompázott mindenütt. És kezdett sötétedni…
Aztán férjem kiszállt az autóból és elindult a folyó felé gyalog. S a többiek már ott voltak egy kupacban a gát túloldalán. Integettek, menjünk csak bátran. Félelmetes volt a haladás ahogy Suzukink bujócskázott nagy fűóriások között. De semmi gond… és öröm volt látni a korábban érkezőket, tavalyi túravezetőnket, Zsoltot aki az egyik legbiztosab és legügyesebb evezős akit eddig megismertem. Gyors üdvözlés, pálinkás fogadtatás, közben sátorverés. A tábortűz már égett, szalonna sült, hamar mi is odaültünk a tűz köré. Kivel mi történt tavaly óta és amúgy is… csak folyt a szó és folyt a pálinka és bor és „béliz” és a szalonna zsírja egyre ízesebbé tette kenyerünket. Éjfél előtt még befutott a két utolsó autó is, Istvánék akik nélkül éhen haltunk volna, hisz nála volt a hétvégi bográcsba való és Hlavy, aki a lányokat hozta. :-)
A politikai eszmecserét már nem hallgattam végig, puha ágyikóban töltöttük az éjszakát, a hatalmas fű igen jó szolgálatot tett a hálózsák alatt.

Másnap reggel 6 körül ébredtem, Tappancsot üdvözölve először, aki sajátos morgásásával cseppet sem ugatta fel éjszaka a békésen durmolókat. S a túra végéig nagyon jól viselte magát.
8 óra tájban már rég indulni kellett volna az autókkal a parkolóba…De a szokásos késés, a reggeli kávézás, teázás Hlavy és Rodrigez fantasztikus tűzgyújtó ketyeréivel, megszokott program lett az elkövetkezendő napokban is.
Míg a söfőrök távol voltak és bevásároltak mi addig útrakészen vártuk őket, napoztunk a csodafűben és csillogtunk villogtunk Melinda újfajta naptejének köszönhetően.
Mire a fiúk visszaértek, a túrakenuk java már a vízen volt megpakolva csomagjainkkal. Nyolc kenu kelt útnak, megannyi csomaggal és 16 fő bátor evezőssel.
Mentőmellényemet fel sem vettem, azt mondták a fiúk, az átlagmélysége a folyónak 1,20 méter és alig 2 hajóhossz széles, szóval nem valószínű, hogy belefúlok. Persze arról nem szóltak, hogy a Túr középen tölcséralakúra mélyül(het) ?

Aztán Dél körül elindultunk. Gyönyörű vizitökök pompáztak mindenütt a vízben és nyújtogatták nyakukat. Sárga és zöld. Ez a két szín uralta az egész tájat. A több helyütt is csokrétába nőtt vizililiomok is vonzották a csónakunkat. Hol egyik, hol másik partra eveztünk és gyakran orrunk is érintette a szirmokat. Előttünk Kotiék is hasonlóan tettek, a többieket nem láttam, mi eléggé le voltunk (a virágok miatt) maradva. ? Aztán utolértük a csapatot, két hatalmas fa törzse állta ugyanis utunkat, egyik a vízben, másik alig fél méterre felette és csak Zsolt leleményessége mentett meg minket. Kimászván a vízbe, ráállt a vizifára, ezáltal a csónakok nem akadtak fel rajta, a felső ágat pedig másik kezével felemelte hogy átférjünk alatta. Nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy hátrahajolva a kenuban olyan picire összehúzzuk magunkat, hogy horzsolás nélkül átcsúszhassunk.
Később ezek a manőverek már természetessé váltak, csak az a bizonyos egyenesen haladás kellett volna hozzá, mert a faágak valami különös véletlen folytán mindenütt boltívesen magasodtak ki a vízből. Semmilyen formában nem lehetett keresztben áthaladni rajtuk, mert ugye a kenuk a két végükön voltak magasabbak. Ugyan szereztünk néhány kisebb horzsolást, de különösebb bajunk nem esett.
Többször megálltunk pocolni, egyik legszebb hely a már említett sárga-zöld színű virágmezőben. Olyan illata volt a levegőnek, amit a fővárosban soha nem tapasztalni és olyan madárcsicsergés kísérte végig utunkat amire örökké emlékezni fogunk. A sonkádi híd lábánál már nem bírtuk a hőséget, fürödtünk a Túrban és majdnem vettünk kecskesajtot is a hídon bámészkodó (egyen)ruhásoktól.

A tempónk egy kicsit felgyorsult, miután Zsolt adott egy kis leckét a kormányosoknak, de férjemet ez nem tántorította el abbéli meggyőződésében, hogy a cikkcakkos haladást én mívelem és inkább ne is evezzem. Egyenesen menni nélküle nem tudok, de bármilyen irányú forgást szívesen vállalok ezután is. Azt már tudom, hogyan tudom elrontani. Jancsi pedig nagyon ügyesen vigyázott rám. ?

Kb. 5 óra körül értünk esti táborhelyünkre, a zugóhoz. A kikötésről nem tudok egyszerűen írni, az annyira bonyolult volt megint, hogy csak Zsolt tudja hogy lehetene ezt megismételni. Senkit nem vitt el a folyó, pedig nagyon hevesen szaladt. Tappancs jelezte is előre, itt vmi nem stimmel, mi sem tudtuk miért az a nagy zaj…
Gyönyörű volt a táj. A naplemente színei, a gáton sorakozó diófák, a birkák bégetése csalogatott bennünket szétnézni a parton. De sokan esti fürdőzésre mentek a zugóba.

Aztán gyors sátorverés, favágás és tűzrakás. Az esti vacsi marhapörkölt. Igen jóra sikeredett. Minden belevaló minőségi, különösen a vörösbort kortyolgattuk sűrűn, melyiket is igyuk és melyiket is tegyük az ételbe. A krumlipucolás ment a legnehezebebn, az a bizonyos csuklómozdulat fájt. Hiába, az evezésben még nincs rutinom, jó kis izomlázam lett estére.
Kellemes éjszakánk volt. Csillagos ég és félhold. Fülemülék ébresztettek reggel. Zuhanyozás a Túrban. Olyan fantasztikus volt a víz!!!
Kellett is a frissités és a kiadós reggeli, mivel a csónakokat át kellet cipelni vagy 200 m-re az öreg Túrhoz, aznap odaszólt az utiterv.
Gáton fel-le, a fiúk hordták a kenukat, mi a csomagokat. Majd átmászni egy kerítésen és beszállni a csónakba. Egész más kép tárult elénk. Sűrű fák, összenőtt szinte a két part. Átszivárgó fény és meleg. Lekerült hamarosan (majdnem) mindenkiről minden ruhadarab.

Ez volt a legcsodálatosabb nap. A különlegesen kanyargós Öreg-Túron sikerült egyenesen haladni, megannyi elsőre leküzdhetetlennek látszó akadállyal szembenézni és izgultunk is rendesen. Olyan volt ez a nap, mintha egy túlélő túrán vettünk volna részt. Néha magamra is kaptam a mentőmellényt, mert akármi is történhetett volna. De jól esett minden, megoldani a feladatokat és büszkén viseljük az aznapi tetteinket. Biztonságos érzés volt a sok a segítő kéz. Látni Istvánt Hlavyt és Zsoltot amint értünk egy szál faágon állva húzták át a kenukat a zugóban, és a bátor hölgyeket, Marcsit és jómagat külön ki is emelném ?, amikor mi is kiszálltunk a virágszőnyegen és az akácvirággal megterített szirmokon lépkedtünk, az nem volt semmi…
Rodrigez búvár teljesítményéről nem is beszélve, aki lemerült a mélybe és az iszapból kimentette a szemüvegét. Gabi és Tivi, aki életük első vízitúráján remekül helytálltak.
Jutalmunk a mai napra az a bodza és akác illat ami ott körbe vett bennünket, felejthetetlen lesz egy életre. A pocolás mindig lenyűgöző helyszínei és állatkíséretei, a kecskék, a birkák és a madarak és a békak. Velük együtt MI, együtt egy csapatban, a természet lágy ölén, úgy ahogy megszülettünk, annyira természetes és csodálatos volt. Még az esőre sem haragudtam, pedig elkapott bennünket egy nyári zápor, csak úgy hirtelen vagy 20 percen át. Nem volt hideg, és hősiesen eveztünk és éltünk és semmi bajunk nem esett. Sajnáltam, hogy Istvánék vízbeborultak, de az is olyan szerencsés volt, semmi nem úszott el véglegesen.
Még a vacsoránk is megmaradt, minden zacskó tarhonya és kolbász ?

Az esti sátrazás egészen a falu közepén volt, közvetlenül a Túr partján.
Be is mentünk a faluba fagyizni és kávézni még vacsora előtt. Kotira azért furcsán néztek nagyon a cukrászdában, hogy miért kér ő mindenre tejszínhabot, még a sütire is… ?
Isteni volt minden falat. Itt is és a táborhelyünkön is. Pásztortarhonya vacsinkat kicsit túlméreteztük, vagy a sok édesség miatt nem tudtunk annyit enni, nem tudom. De elfogyott minden nedü és csak Zsolt nehezményezte, hogy miért is megyünk már éjfélkor aludni… Megkedvelt bennünket nagyon. Aznap is jókat beszélgettünk, Gabi fantasztikus volt ahogy irodalmian káromkodott, hosszú sorokat idézve a III. Richardbol.
Nekünk azért ez a nap különösen fárasztó volt. S ki tudja milyen lesz a holnapi szakasz?

Hétfőn korábban keltünk a szokottnál, belekalkulálva hogy aznap már utazni is kell haza, csak egy rövid távú evezés lesz a mai napon. A három nap alatt állítólag 90 km-t eveztünk, ami a tavalyi tiszai vizitúra után, elég kemény volt mindannyiunknak. (Na, gondolom Hlavy mindjárt mondaná, hogy á, dehogy …)
A Túr ezen szakasza ismét csodákat láttatott. Hatalmas széles meder. Ismét a sok vizitők és liliom és az akác és a bodza most minden együtt volt. Csak pocolni nem tudtuk több helyen, bár egy csodás öblöt azért találtunk ahol még fürdeni is lehetett.

Aztán Ádám ebédrendelésre pontban 3-ra megérkeztünk a Túr(a) végére. Megnéztük még a vizimalmot, ami az országban szvsz az egyedüli működő és igen jó állapotban is volt. Majd ebédeltünk babgulyást és kenyérlángost, de ezt már nem mi készítettük. Nem is volt annyira finom mint István főztje. Bár lehet, hogy csak a múlt heti etyeki pincefesztiválon evett töki pompos hatása kísért még mindig…

Hazafelé kalandos útunk nem volt, csak csodás tiszta égbolt és vörösbe hajló színek kísérték végig utunkat.
Szeretném megköszönni Gabiéknak, hogy befogadták csomagjainkat és minket is épségben hazaszállítottak.
Remélem legközelebb is találkozunk, s aki most nem tudott jönni, már nem marad ki a csapatból. Hogy Szamos, Bodrog vagy Hernád lesz az uticél, bízzuk Ádámra és Zsoltra. Csak együtt legyünk mindannyian mert nélkületek már úgysem mennék el.

tur05.jpg
tur04.jpg
tur02.jpg
 

3. Vízitúra

A Szamos és a Felső-Tisza meghódítása, azaz miképpen győzedelmeskedtek a NaVKE bátor, kalandvágyó naturistái az elemek felett!

Elöljáróban el kell mondanom, hogy eddigi túráinkhoz hasonlóan most sem a sportteljesítmény hajszolása volt a fő cél (ekkor már jócskán túl voltunk az olimpiai válogatók időszakán), hanem a víz, a nap, a táj, a társaság és a mozgás ruhátlan élvezete, természetesen, nem demonstratív, magamutogató módon. Nagyobb strandokhoz közeledve, vagy kikötéskor felöltöztünk, és a fürdőzéskor, napozáskor is igyekeztünk elkerülni a népesebb fürdőruhás helyeket.(A Szamoson egyébként ez igen egyszerű volt, végig nem láttunk fürdőzőket, és egy kisebb vízitúrázó társaságot is csak az utolsó napon, nem sokkal a torkolat előtt) Néhány szó a vidékről és az ott élőkről: Szabolcs-Szatmár az ország egyik legszegényebb vidéke, ennek ellenére, vagy tán éppen ezért igen tiszták és rendezettek a települések, bár a faluszéleket lepukkant házakkal cigánysorok szegélyezik. Az emberek rendkívül barátságosak és segítőkészek, még nem fertőzte meg őket teljesen a fogyasztói társadalom, az önös érdekek és a pénz hajszolása. Igen sok a látnivaló, a dús élővilág, a természeti értékek mellett szépen gondozott kulturális és ipari emlékek sora látogatható (Szatmárcseke – Kölcsey emlékház, kopjafás temető, Tisza - Móricz Zsigmond szülőháza, Túristvándi - működő vízimalom, szinte minden nagyobb faluban van tájmúzeum). Beszámolóm minden igyekezetem ellenére sem tudja visszaadni teljesen a túra hangulatát, az együttlét és a közösen végzett munka örömét, a tűz melletti beszélgetések és iszogatások hangulatát.

Hát akkor a történések:

0.nap érkezés Csengerre
Kissé késve, élményekre éhesen értünk le szombat este a román határon lévő falucskába, útitársként fogadva Ádámot, túráink főszervezőjét és Lacát. A többiek (Rodriguezék - Zoli, Marcsi és Timi lányuk valamint az életük első vízitúrájára induló Andi és Sanyi)már türelmetlenül vártak bennünket a Szamos hídjánál. Kiderült, hogy túraszervezőnk, Gavalik mester sem a közelmúltban járt erre, hisz az általa javasolt sátorozó- és vízreszállóhely (úttörőtábor) a rendszerváltás környékén szűnhetett meg, a bekerített területen egy megtermett komondor volt az egyetlen élőlény. A faluban kérdezősködve az is kiderült, hogy a helyiek nem járatosak a vízitúrázás rejtelmeiben, hisz csupa alkalmatlan helyet (magas part, áthatolhatatlan bozótos) javasoltak a vízreszálláshoz, míg nagysokára, sötétedés előtt Rodriguezék meglelték a volt fahíd mellett a régi kompkikötő helyét, a tökéletes (és mint az a vízről kiderült, egyetlen alkalmas)indulási pontot. A parton kellemes füves területen állítottuk fel a sátrakat, és a sofőrök autóikkal elindultak Vásárosnaményba, ahol egy kempingben hagytuk az autókat. Gavalik István és túravezetőnk, Zsolt mikrobusszal szállítottak vissza bennünket Csengerre a kenukkal egyetemben. Visszatérve ért az "örömhír", hogy felfújható matracunk többé már nem felfújható, asszonykám szorgos pumpálása közben kidurrant, így komfortos fekhely nélkül maradtunk. Sötétben gyors lepakolás az utánfutóról, és a társaság rövid beszélgetés után nyugovóra tért.

1.nap Csenger - Szamosújlak
Reggel, világosban igen izgalmasnak tűnt a hely: a kiépített kompkikötő lejárói leszűkítették a Szamos medrét, ezáltal itt igencsak felgyorsult a víz, a régi fahíd pilléreinél hangosan zúgva szaladt tovább. Míg a többiek készülődtek, Ádámmal bementünk a faluba ivóvízért(csupán a gáton kellett átmenni), ahol a helyiek igen barátságosan fogadtak, a víz mellett felajánlották a fürdőszobájukat is reggeli tisztálkodásra, és mikor bolt után érdeklődtünk, felajánlották, hogy elvisznek autóval a legközelebbi üzletig. Mivel nem volt húsbavágó a dolog (kétnapi vacsorára való hús már egyébként is ott pihent a hűtődobozban), nem éltünk a lehetőséggel, de jólesett a gesztus. A helyi birkapásztorral jól elbeszélgettünk, míg nyája gyorsan végiglegelte a partot, majd gyors szedelőzködés után bátorságunkat összeszedve vízreszálltunk. A 4 kenuban kialakítottuk az ülésrendet: Rodriguezék 3-an, Ádám és Laca ketten, feleségem, Teca mellett én, az újoncok (Andi és Sanyi) mellé beült túravezetőnk, Zsolt. A folyó lejjebb kiszélesedett, a víz tisztának tűnt, és hamar belejöttünk az evezésbe, a sodrásnak köszönhetően igen jó tempóban haladt a csapat. A Szamos medre elég széles, én jóval keskenyebb, kisebb folyóra számítottam. A sok kanyarral, homokpadjaival és gyors folyásával a Felső -Tiszát idézi, és úgyanúgy dús növényzet szegélyezi. Az alkalmas helyeken persze időről-időre megálltunk "pocolni", azaz fürdeni és napozni, hisz kellően meleg volt, és a kenuban ülve csak testünk egyik felét érte a napsugár. Délután a Szamosra tervezett táv kb.1/3-át megtéve Szamosújlak alatt egy szigethez értünk, a folyó jobboldali ágát választva ideális homokos partot találtunk, így itt éjszakáztunk. Vacsorára csirkepaprikást főztünk bográcsban, igen finomra sikerült, legalábbis ellenkező értelemben senki nem nyilatkozott. Beszélgetés és borozgatás a tűznél, majd szunya reggelig. Már itt feltűnt, hogy mennyire kevés a szúnyog (nem mintha hiányoltuk volna őket), valószínűleg az áradó folyó sodorhatta el a lárvákat, hála az égnek.

2.nap Szamosújlak - Nábrád
Reggel megkávéztunk (kempingfőzőn melegítettük a vizet), és becuccolás után start. A banda egyik fele kb. 200 métert haladva egy parti fára kötött ugrókötelet talált, így mindjárt el is időzött, míg mi, az előrébb tartók lejjebb vártuk őket. Jól kiugrálták magukat, majd nagy nehezen utólértek bennünket. Napközben újra sok-sok "pocolás" az alkalmas helyeken Estére Nábrád mellett egy igen kellemes homokpadot találtunk (kb. a táv 2/3-ánál), gyors táborverés és tüzifagyűjtés következett(a csapat az egész túra alatt valami különös érzékkel talált rá a legalkalmasabb táborhelyekre, ez magas vizállásnál nem egyszerű, hiába vannak a térképeken feltüntetve a homokpadok, jelentős részük víz alatt volt). Hála Sanyinak - akit kineveztem fő-fő tűzmesterré - hamar elkészült a bográcsban főtt kukorica előételnek, s egy gyors zápor sem tudta kioltani a grillezésre kitűnő, parázsló tüzet, melyen fából tákolt állványon kitűnő saslikot készítettünk, mellé parázsban sült kolompért (krumpli, ha valaki nem tudná). Este a tűznél beszélgetve kiderült, hogy Laca amatőr csillagász, Ádámmal versengve mutatták a többieknek az égitesteket, csillagképeket. Néztük a hullócsillagokat, az égbolton szaladgáló műholdakat, beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat.

3.nap Nábrád- Vásárosnamény
Reggel újra kávé, reggeli, cuccolás, indulás. Útközben viccmesélés (ebben Zsolt verhetetlen), "pocolás", összekapaszkodva csurgás, majd megálltunk Panyolán. Gyümölcstől roskadozó szilvafák között jutottunk ki a gátra, és jártuk be a falut. A helyiek büszkeségét, a pálinkafőzdét ugyan nem látogattuk meg, de háznál vásároltunk a produktumból (nem a drágább, eperfahordóban érlelt "Panyolai Elixír"-ből, csak a tartályban erjesztett szilvapálinkából, ez is igazán finom). Visszafelé jól beszilváztunk, és a töltés oldalában rengeteg csiperkegombát szedtünk. A Szamos alsó szakaszán igen sok sarkantyú duzzasztja a vizet, ezek mellett a víz is jobban nekilódul. Egy köteles kompnál láttunk induláshoz készülődő vízitúrázókat, először a Szamoson. Kora délután értünk a torkolathoz, elénk ugrott a Tisza, s rövidesen megérkeztünk Naményba. A strand előtt felöltöztünk, majd kikötés után felhordtuk a hajókat és a cuccot a magas partra. Az autókat egy kivételével elhoztuk a kempingből, s becuccolva elindultunk Túristvándiba, mely falu működő vízimalmáról és Makay Béla bácsiról, a helyi néprajzos-író-gyógynövénytudósról nevezetes. Hamar megtaláltuk Béla bácsi portáját a 250 éves tölgyek mellett, s kisvártatva előkerült Béla bácsi is széles jókedvvel. Előző nap töltötte a 65-iket, ezért ő is rátöltött egy keveset. Kitűnő szatmári szilvapálinkával kínált minket (e nemes itallal mély barátságot kötöttünk a túra során), s jól elbeszélgettünk a világ dolgairól. A lányok finom natúrlecsót alkottak bográcsban - másnap reggelire is maradt-, s falatozva, poharazva múlattuk az időt.

4.nap Túristvándi - egy nap a szárazföldön
Reggel tisztálkodási céllal felkerestük a Túr túlpartján a vízimalom melletti kempinget, ahol a vezetőnő (bár a pünkösdi túráról emlékezett ránk, s akkor tisztesen fogyasztottunk is nála) kioktatott minket, hogy nem Béla bácsinál kell megszállni (ingyen), hanem a kempingben (pénzért). Közben Zsolték kijöttek a tusolóból, és sokallották a hidegvizes tusolásért a 400 forintot fejenként (a vezető hölgy nem szatmári, ő már anyagiassággal fertőzött nyíregyházi). Sarkonfordultunk, elindultunk keresni és találtunk is egy fantasztikus helyet a reggeli mosakodáshoz az öreg házával szemközti erdőben. Itt a vízimalom által felduzzasztott tavacskából egy mellékág folyik, gyors hegyi patakot idézve: kristálytiszta víz, nagy sodrás, az alja lapos sziklás, benne természetes kádszerű mélyedéssel. E meseszép helyen fürödtünk reggelente, távol az avatatlan szemektől és a pénzsóvár kempingvezetőnőtől. Reggeli után Béla bácsival átmentünk szülőfalujába, a szomszédos Fülesdre és egy iskolai tábor lakóival (gyerekek és szülők) gyógynövény túrán vettünk részt a falukörnyéki mezőkön. Az öreg minden növényről elmondta a tudnivalókat: mire való, hogyan használjuk, stb. Megismertük a tejoltó galajt, az apró bojtorjánt,a békakút mácsonyát, és még tengernyi gyógynövényt és mezei virágot. A túra végén az öreg a gyerekekkel maradt tablót készíteni, míg pedig megnéztük a falu néprajzi múzeumát. Igen jelentős gyűjtemény a régi paraszti élet tárgyi emlékeiből, minden elimerés azoknak, akik létrehozták és fenntartják. Autóba ültünk, és elmentünk a pünkösdi túráról már ismerős helyre, a Túron lévő Kis-bukóhoz. Hatalmasat fürödtünk a selymes vízben, igazán gyönyörű, vadregényes környezetben. Megszárítkozva újra autóba ültünk, s míg én elvittem Ádámot a fehérgyarmati vasútállomásra (útközben két gyönyörű őzet láttunk), a többiek bebarangolták a szatmárcsekei kopjafás temetőt. Gyarmaton a Profiban bevásároltam a következő vacsorák alapanyagát, majd együtt elmentünk Túristvándiban fürdeni arra a helyre (tán Piactér a neve,gyönyörű, a Túr kanyarjában kiépített strandocska), ahol a pünkösdi túránk befejeződött. Estére előkerült Béla bácsi és a receptje szerint bepácolt tarja is, és isteni flekkent sütöttem a társaságnak, a lányok pedig finom paradicsomsalátát készítettek. Sötétedésre megérkeztek a túrához csatlakozók, Gabi és Tivi, valamint Zsolt patikus barátja, Sanya, és Zsolt új barátnője, Enikő. A falatozásra - mulatozásra megjelent Béla bácsi barátja, a helyi "Charles Bronson" és híres-neves tangóharmonikája, innentől a hangulatot el lehet képzelni, pláne, miután Lacáról is kiderült, hogy bírja a hangszert, nem is akárhogyan. Magyar nóta, cigány- és népdalok voltak műsoron, úgy éjjel kettőig. Kedves nejem letolt, hogy előbb túlüvöltöm a bandát, aztán meg elzavarom őket aludni (mármint a maradék kemény magot), de istenbizony a másnapi evezés és a már nyugovóra tértek pihenése járt a fejemben. Mindenesetre dicséretnek vettem, hogy Béla bá szerint a faluvégén (a cigánysoron) biztos bevennének a bandába, úgy cifrázom.

5.nap Tiszabecs - Szatmárcseke
Reggel gyors cuccolás, fürdés a patakban és irány Tiszabecs. A kempingből utánfutón kihoztunk 6 kenut, cserébe becuccolás után beálltunk az autókkal. A felállás annyiban változott, hogy a továbbiakban Zsolt a barátnőjével kettecskén evezett, Andi és Sanyi mellé Laca ült be harmadiknak, Gabi és Tivi ketten vittek egy hajót, míg a szimpatikus patikus, Sanya magányra vágyván egyedül ült be (Rodriguezék és mi mint eddig). Előzetesen sokat meséltem a többieknek a tiszabecsi szakasz zúgóiról, a gyors, fodrozódó vízről (itt vadvízi,WWI-es besorolásban van a folyó!!), azonban a magas vízállás miatt ebből alig élvezhettünk valamicskét, a zúgók nagy részét víz lepte, így a szolíd rafting-élmény elmaradt. A Tisza itt határfolyó, a jobb part Szatmárcsekéig Ukrajna, így kikötni csak a bal parton lehet. A folyópart jó darabon köves (nagyobb méretű, sima kavicsokkal borított), a víz meglepően tiszta, átlátszó (bár tavaly nyáron kisebb vízállásnál még tisztábbnak láttuk), némileg hűvösebb a Szamos vizénél. Aki Szegednél vagy Szolnoknál ismeri a Tiszát, annak hihetetlen élmény ezen folyószakasz tisztasága, a víz gyorsasága, a táj érintetlensége, a rengeteg vízimadár (kócsagok, szürkegémek). Az erős sodrás miatt néhány leányzóra az elején felkerült a mentőmellény, a hajók gyorsan haladtak, szelve a habokat. Egy kavicsos, nagy kanyarban megállva nagy iramban sodortattuk magunkat hátonfekve a vízen. Pocolásra alkalmas hely ezenkívül nemigen volt, csak a Túr-bukónál álltunk meg rövid időre. Itt a mesterséges meder duzzasztás után igen látványosan ömlik a Tiszába, kb 4-5 méter magasból, bömbölő harsogással. Be lehet állni a lezúduló vízfüggöny alá, érezve bődületes erejét, s jól megmasszírozza az ember vállait, hátát + egyebeket. Mivel ezkörnyékbeli látványosság, sokan voltak a vízben és a parton, így felöltöztünk (akinél volt, az fürdőruhába),s így jártuk be a helyet. Kénytelen voltam én is megáztatni kedvenc rövidgatyómat (jó sokára száradt meg), s így élvezni azt, ahogy átgyúrta izmaimat a lezúduló víztömeg. Rodriguez aznapi jócselekedetként kihozott a vízfüggöny alól egy vízisiklót, ami képtelen volt saját erejéből kikeveredni. A Túron kicsit följebb úgrókötél várta a vállalkozó szelleműeket, kisebb tömeg biztatása mellett többen ki is próbáltuk. Épített stégről lehetett ugrani, csupán a vízből való kikecmergés volt nehézkes. Én először nem mertem elengedni a kötelet, visszalendülve csöpp 100 kilómmal - persze mind izom, csak én gömbre gyúrok -megcéloztam a stéget, kiváltva a nézők ijedt felhördülését és menekülését. Nem bombáztam le végül az építményt, másodjára nagy üdvrivalgástól kísérve csobbantam a vízbe. Aznap kb. 26 kilométert nyomtunk le, estefelé Szatmárcseke felett találtunk egy táborverésre éppen alkalmas hosszú homokpadot, mely 2-3 nappal azelőtt még javában víz alatt lehetett, bizonyos részei még vizesek, sarasak voltak. A homokpad lentebbi részén 2 német túrázó (vélhetőek Ossik)táborozott, egyikük jó példánkat látva szintén naturista népviseletet öltött, s így élvezte a napot, úszott és sodortatta magát az árral. Egyedül e helyt találkoztunk számottevő szúnyoggal, de ez csak sötétedéskor derült ki. A vérszívók egyébként nem indultak mindent eldöntő rohamra, csak ímmel-ámmal csíptek. Asszonykám, Teca és Sanyi bátyó némi PP-t (panyolai pálesz) elfogyasztva közös nevezőre jutottak a receptúrára vonatkozóan, és pompás slambucot készítettek vacsorára. Innentől vissza is vonultam az aktív főszakácskodástól, bízva abban, hogy majdbelátják nélkülözhetetlenségemet. (Ez egyébként nem jött be, vagy csak jól leplezték.)

6.nap Szatmárcseke – Jánd
Cseke alatt a folyó képe megváltozik, eltűnnek a kövek, a part fövenyes, és a kanyarokban homokpadok csábítanak fürdésre, napozásra. Mint rendszerint, az alkalmas helyeken most is sort kerítettünk pocolásra, pihenésre. Jól haladt a banda, élveztük a napot, a vizet, a korlátlan szabadságot és egymás társaságát. A Cser-vájás befolyásánál egy fantasztikus úgrókötelet találtunk, a legjobbat a túra alatt. A magas partoldalon egy nagy fáról lelógó hosszú kötéllel fantasztikus lendüléseket és gyönyörű ugrásokat mutattunk be, nagy csobbanások kíséretében. Egy jó lendülésnél 3-4 méter magasról ugrottunk a vízbe, egyszerűen csúcsszuper volt. Zsolti, Sanya, Laca, Rodriguez és én alig tudtunk betelni az élménnyel, míg a lányok közül Gabi volt a legbátrabb, jópárszor levetette magát ő is a partoldalról. Megálltunk a tivadari strandon (e hatalmas homokpad fele is víz alatt volt), feltöltöttük az ívóvíz és vörösbor készletet, néhányan megfürödtek a kempingben, és továbbindultunk. Sanya, a szimpatikus patikus svédkeserűn és sörön alapozott jókedve ekkor a tetőfokára hágott, danolva kacsázott kenujával a vízen (bár mikor a helyzetet már-már kritikusnak láttuk, éppen akkor zsákmányolt 2 halat egy varsából). Elővigyázatosságból Zsolt mentőmellényt adott rá, és Laca átült mellé a hajóba. Hogy a Jánd fölötti fövenyes szigeten éjszakázzunk, a napi táv 29 km lett, ami a csökkent sodrás mellett komoly teljesítmény volt részünkről, így jócskán elfáradva értük el késő délután aznapi táborhelyünket (másnap némi izomláz jelezte is). A szigetünk most a tavalyinak csak a fele volt, viszont finom homokon verhettük fel a sátrakat, és a strandfoci pályának is bőven jutott hely. Az előttünk ottjárt túrázók hatalmas homokvárat, és homokba írt üdvözlést hagytak örökül. Estefelé a focira vonatkozó javaslatomhoz a társaság meglehetően passzívan (petyhüdten?) viszonyult - holmi kimerültségre hivatkoztak, és hogy honnan van még energiám -, így Zsolttal kettesben rúgtuk a labdát, kiadós átmozgató edzést tartva. Vacsira bableves készült, megsütöttük Sanya halait, s komoly csapást mértünk a vörösbor készletre.

7.nap Jánd - Vásárosnamény /Gergelyiugornya
Reggelire kondérban készült a hagymás tojás, és megfőztük a korábban zsákmányolt kukoricát (persze nem egyszerre). Mivel már a táv vége felé jártunk, itt töltöttük a délelőttöt egy kis szöszmötöléssel, fürdéssel, napozással. Előző este kissé csúnyán nézhettem a többiekre, mert délelőtt a csapat aktivizálódott, és nagyobb részével (Andi,Sanyi, Sanya,Zsolt,Teca,Timi,Tivi,Gabi és én) fantasztikus strandfoci meccset vívtunk. A mély homokban nehezen futva (persze pucéran), nagy vidámság közepette szikrázó összecsapásban 8:6-ra nyertük a derbit, persze megérdemelten. Ezután kis pihi, szedelőzködés, és indulás. A magas víz miatt a Jánd alatti gyönyörű fövenyes homokpadot és a gázlót nem tudtam megmutatni az Öreg-Túr befolyásánál a csapatnak, ahol tavaly Kotival pancsoltunk és dagonyáztunk nagyokat (sőt a befolyást sem vettem észre). Szűk órai evezés után elénk ugrott a Szamos torkolata, s rövidesen megérkeztünk Naményba, az ugornyai strandra. A csapat még evezett volna, de hát megérkeztünk túránk végállomásához. Kicuccolás után felhortuk a magas partra a kenukat, majd a sofőrök Sanyival elindultak Tiszabecsre az autókért. Hazafelé mindenütt szépen lebarnulva, élményekkel és energiával feltöltődve fogadtuk meg magunkban: Jövőre Veletek ugyanitt!(vagy esetleg máshol- ahová Ádám a túrát szervezi.)

Összegezve:
Fantasztikusan jót eveztünk, úsztunk, napoztunk és pihentünk e napok alatt. A vízállás kedvezett mindkét folyón, és a túra gasztronómiai része is abszolút rendben volt. A szabadtűzi sütés-főzés minden fortélyát megcsillogtattuk, ápolva a népi hagyományokat, leöblítve jó magyar borocskákkal, és a környék nemes italával, a szatmári szilvával. Ádám megint felsőfokon intézkedett: kitűnő időt rendelt, szép és izgalmas útvonalat talált ki. Megszervezte, hogy akinek kevesebb a szabadsága, az legalább a túra egyik felén résztvehessen. Újra szuper társaság jött össze, köszönet és elimerés a résztvevőknek: - Andinak, a szőke ciklonnak és Sanyinak, fő-fő tűzmesterünknek, akik hamar elsajátították az evezés csínját-bínját, - fő szervezőnknek, Ádámnak és Lacának, a csillagok tudorának, - Rodrigueznek és családjának: Marcsinak és Timinek, - túravezetőnknek, Zsoltnak és Enikőnek, a vörös démonnak, - Gabinak, a legbátrabb csajszinak és párjának, Tivinek, - Sanyának, a szimpatikus patikusnak, valamint tűzrőlpattant asszonykámnak,Tecának, na és persze nekem.

És akik most nem tudtak eljönni, de hiányoztak nekünk: Ádámunk Lindája, Rózsa és Jancsi, Mónika, Marcsi, Koti, a Lennert család, Ilo és Hlavy, vmint Zsuzska a szalmakalapjával. Remélem, a következő vízitúrákon –jövő pünkösdkor (május 14-16.) és nyáron - ők és még sokan mások is ott lesznek!

Süssön Rátok a Nap!
K. István a krónikás u.i.: A Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén található. Gyönyörű parasztház, olyan, mint a Kincskereső Kisködmön borítóján.

hpim2368a.jpg
hpim2362a.jpg
hpim2360a.jpg
hpim2359a.jpg
hpim2348a.jpg
hpim2327a.jpg
hpim2326a.jpg
hpim2313a.jpg
hpim2312a.jpg
hpim2297a.jpg
hpim2291a.jpg
hpim2258a.jpg
hpim2245a.jpg
hpim2239a.jpg
hpim2232a.jpg
hpim2228a.jpg
hpim2221a.jpg
hpim2207a.jpg
hpim2201a.jpg
hpim2199a.jpg
109_0979a.jpg