NaTúra | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
English     | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
22. NaTúra 2010. június 20-án vasárnap Idei első natúránkat Nyárlőrinc környékére terveztük. Sorrendben ez már a 22. natúránk volt a 10 éves egyesületünk életében. A néhány órás alföldi gyalogtúra után egyesületünk egy finom, közösen elkészített, bográcsban főtt paprikáskrumplira is vendégül látta a részvevőket. Pici bizonytalanság volt az időjárás miatt, a 24 jelentkező közül végül ketten nem jöttek el. De csak egy rövid eső, alig fél órára zavarta meg a túránk végét, így semmit nem rontott a csodás táj szépségében, a virágbaborult vaddohányos mezőn kellemeset gyalogoltunk. Néhány élménybeszámoló a túra után: Nekem az tetszett a mostani Naturában, hogy a zápor, egy autó műszaki hibája, egy idegen autóval találkozás, méhrajokba botlásunk ellenére végig mindenki nevetve töltötte az egész napot és nem csak István bográcsából volt repeta, hanem a natúrázásból is. Érdekes volt megtudni, hogy van naturista esőkabát is (átlátszó), nem csak színes :-)
Nagyon jó volt az első élményem a túrával kapcsolatban.
A paprikás krumpli főzés az meg aztán nagy buli volt! :-)))
Jó kis csapat verődött össze.
Köszönöm nektek.
Fantasztikusan jól éreztem magam veletek. Köszönöm, elsősorban neked kedves Rózsa! Tervezem írni a mai napról, de előbb a szőlő kötözését kell befejezni Adonyban.
...én már megszoktam ezeket a jó kis túrákat, hisz most IS nagyon jó volt a csapat, a táj, az időjárás... Nekem a sok virágzó vaddohány volt az idei újdonság. Még sosem sikerült ennyire későn, június végén turázni errefelé, s a mindenfelé szétáradó kellemes illat és a lila színek végig kísérték útunkat és csodás látvány, érzés volt.
Viszonylag hosszú utat tettünk meg autóinkkal a Nyárlőrinci találkozási ponttól, több ház mellett is elhaladva, végül egy erdő melletti tisztáson álltunk meg. István beállt a fák árnyékába, de mellé nem tudtam volna besorolni, így kicsit lavírozgatva, a tőle balra lévő üres részt választottam. Ezzel rengeteg időt vesztettem, mire kiszálltam a kocsiból, a többi autó is leparkolt, sőt utasaik azonnal naturista módon szálltak ki, ruháikat egyszerűen az ülésen hagyva. Én a magam megrögzött szisztémáját követve, hogy semmit sem hagyunk az utastérben, úgy készültem, hogy majd a csomagtartóba teszem be a ruháimat, így bizony én voltam az utolsó, aki egyenruhába vetkőzött. Kérdeztem Istvánt, hogy mit javasol, a magammal hozott borra vonatkozólag, meg, hogy hol lesz a bográcsozás a végén. Mondta, hogy talán a bográcsot itt fogjuk felállítani, és a kettőnk kocsija mögötti részre mutatott, az italra vonatkozóan nem volt ötlete, közben ugyanis valaki pálinkás üveggel járt körbe. Rózsa azt mondta, hogy tegyem valami árnyékos helyre, felesleges lenne, a sétára magammal cipelni. Összeszedelőzködtünk, és nekiindultunk. István elég erős iramot diktált, így hamar széthúzódott a csapat, de viszonylag sűrűn megálltunk egy kis pihenőre, és bevártuk a sor végét. Néha frissen szántott földek mellett haladtunk, máskor árnyas erdei úton, de kellemes volt az idő, bár melegünk nem volt, de nem is fáztunk. Voltak, akik még cipőt sem hagytak magukon, mint például a mellettem jövő Mónika is, aki a „Kincső” névre hallgató kutyuskáját babusgatta. Hamar jól elbeszélgettünk minden féléről, észre sem véve, hogy csupaszon megyünk. Azt kell mondanom, hogy meztelenek voltunk valamennyien, de nem meztelenkedtünk. Valami öröm és megmagyarázhatatlan boldogság áradt szét bennem (és nyilván mindenkiben ugyanígy!), hihetetlen felszabadult jó érzés, olyan, amire már nagyon régen vágytam, és az végre bekövetkezett. Több, sokkal több volt, mint amit megálmodtam! Az előttem haladó lány, Icus valami dobozos italt iszogatott, és amint kiürült, komótosan összegyűrte, kis gombóccá a fémet. Vártam, hogy diszkoszdobó stílusban eldobja valamerre, de nem ez történt. Levette a most éppen a hátán viselt hátizsákját, és annak egyik zsebébe csúsztatta. (Időnként a mellére vette fel a zsákot, de nem vettem észre, hogy ezt talán a napsugárzás irányának változása miatt tette volna, mint én szoktam, hogy ha balról süt a nap, akkor a jobb vállamra akasztom az oldaltáskámat, illetve fordítva!) István most már nem csak előrenézett, hanem hátrafelé is, így most már a csapat eléggé együtt maradt. Utunk szinte végig virágzó vaddohány mentén folytatódott, ami szinte embermagasságú volt, és illata csodálatosan keveredett a tiszta erdei levegővel. Mégis hirtelen letértünk az útról, és magas a sok esőtől megdőlt fűben mentünk tovább. Kiderült, hogy az előttünk lévő útszakasz szélére méh kaptárakat állított valaki, és jobbnak látszott kikerülni, nehogy a bizony szorgalmasan dolgozó méhecskék meglátogassanak valakit. Éppen kiértünk az egyik útról, és rá akartunk térni a következőre, amikor a nálam nyilván jobb hallású szomszédnőm felkapta a fejét, hogy motorzajt hall, és visszafutott a csapat végéhez. Mi Istvánnal ott maradtunk, hát valóban egy autó jött, melyet egy fiatal nő vezetett, István még oda is intett neki. (Képzelem miket mesélt otthon!) Odébb egy elég nagy állat tetemét láttuk, akinek volt idege meg is nézni, azt mondta, hogy birka lehetett. Mintegy két órás séta után értünk vissza a kocsikhoz. És ekkor hirtelen felgyorsultak az események, és egyszerre több minden is történt. Mintha ez a két órás séta, csak bevezető lett volna a kirándulás további alakulásához. A párhuzamosságot itt csak éreztetni tudom, a dolgok logikája szerint haladva, de időnként váltani fogok a helyszínekben. István kinyitotta a kocsiját, és sorra vette ki belőle a főzéshez szükséges eszközöket és alapanyagokat. Felállította a bográcsot, valóban a kettőnk kocsija mögött, de rögtön ott volt az aprófa is, és a felaprított tüzelő is. A krumpli pucoláshoz a gyakorlott natúrázó asszonyok edényeket, késeket, kaparó eszközöket hoztak, és azonnal kialakult egy csapat, akik már tisztították is a burgonyát. Egyikük – Feri – előre szólt, hogy el ne dobják a héját, mert azt ő haza viszi a kecskéinek. Sőt amikor Rózsa is odaguggolt melléjük, és az uborkát kezdte hámozni, annak a héjára is igényt jelentett be. Az egyik kocsi motorját beindították, hallottam amint mondta valaki, hogy Mikenek időre kell valahová mennie, nem tudja megvárni az ebéd elkészültét. Hanem az a motorberregés csak nem szűnt meg, sőt egyre türelmetlenebb túráztatásra lettem figyelmes. Odamentem, és láttam, hogy az első kerék meghajtású kocsi jobb első kereke, már teljesen elmerült akkora göndör vájt az egyhelyben forgó kerék, mert a jobb hátsó kerék fékje beszorult, és nem engedte a kocsit hátra indulni. Próbáltuk tolni, de semmit sem használt, viszont akik elölről akartak segíteni, bizony a fejük búbjáig földesek lettek. Körülbelül itt tartottunk, amikor elkezdett esni az eső. Még a speciális kialakítású bogrács alatt nem égett a tűz, de az aprófa már alatta volt, többen mondták is, hogy hagyják abba, ma nem lesz semmiféle bográcsozás sem. De azért a krumpli-hámozók csak faragták az újabb és újabb „földi-almákat”, sőt valaki az esővizet felfogva, azokat lemosta, és kezdte felaprítani. Rózsa kis időre abba hagyta az uborkával való foglalatosságát, elszaladt egy esernyőért, hogy „jaj a hajam nehogy megázzon”. Gábor épp telefonált valakinek, így erről a jelenetről kép nem készült, de gondoljátok el, amint ott guggol, két kézzel talán már az uborkát gyalulva, miközben a feje jellegzetes tartásával egyensúlyozza a nyakán az esernyőt. Soha vissza nem térő bájos látvány volt, talpig nőből van a mi Rózsánk, állíthatom. Később már erősebben jött az eső, akkor már ez a módszer nem volt eredményes, elővette az esőköpenyét, és abba bújt bele, na erről már van kép! Az Úristen küldte zuhany időben érkezett a sártól beszennyezett srácok megtisztítására. Ott most más taktikát választottak, Pali vette kézbe az irányítást, saját kocsi-emelőjével felemelte a beszorult kereket, és le akarta szerelni, hátha akkor sikerül a beszorult féket felszabadítani. István – kiderült – mindent hozott, csak éppen gyufát nem, szerencsére egy valaki csak volt dohányos közöttünk, így hamarosan égett a tűz az edény alatt. Elsőként a gondosan apró kockákra vágott szalonna került az edénybe, közben valaki a hagymát tisztította és vágta kicsikre. Erre az időre az eső valóságos záporrá alakult, ketten is tartottak esernyőt a bogrács fölé, hogy a piruló szalonna ne hűljön le. Amint a szalonna kellően üvegessé vált, jöhetett a hagyma, majd egy másik dobozból, az ugyancsak felaprított kolbász, és mindezek végén a krumpli. Először nem zavartattam magam az eső miatt, hanem amikor erősebben rákezdett, bizony nem volt jó érzés, még ha nem is lett vizes a ruhám. Na ekkor már többen esőköpenyben feszítettek, sőt délelőtti sétapartnerem, Mónika nekem is felajánlott egy esőkabátot, melyet örömmel elfogadtam, és felvettem magamra. Hálás voltam érte. Most már nem kellett takargatni a bográcsot, ellenben a tűz folyamatos égését biztosítani kellett. A tűzifát István nem vette ki a kocsiból, nehogy vizes legyen, de a csomagtartó lecsukódott, azt csak a kocsitérből lehetett egy gomb megnyomásával ismét kinyitni. Ugyanakkor a bogrács folyamatos lötyögtetését sem lehetett abbahagyni, nehogy leégjen a krumpli a fenekére. Hát maradt a távirányításos tevékenység. Végül valaki ki tudta nyitni a csomagtartót, jött az újabb hasábfa, és mert a főzés a megfelelő stádiumba érkezett, felharsant a következő utasítás: „Hozd a paprikát, és öntsd bele!” „Mindet?” „Igen mindet” Hát így történt, hogy a később bűnösnek kikiáltott ÉDES-NEMES PAPRIKA, amelynek zacskójára apró betűkkel még azt is odaírták, hogy erős, az bizony mind belekerült az ételbe, amit főleg a gyerekek nehezményeztek. István fantasztikus hogy mi mindennel készült erre a bográcsos főzőcskézésre, még ha nem is mindent saját maga készített elő, valószínű a felesége (aki nem jött el a túrára) is közreműködött, akkor is elismerésre méltó. És akkor a végén, mert a szemüvegét ott felejtette a kocsija tetején, miközben ő beült és elhajtott, hát az apró-betű elolvasása gondot jelent, és képes volt valaki a hagyományos édes-nemes paprikával olyan viccet csinálni, hogy annak is lett erős változata. Ez bizony pech a javából. De szerencsére nem tragédia. Egyrészt, mert az erős ízt elsősorban az étel leve vette fel, maga a krumpli nem annyira, másrészt, mert sokan vannak, akik kimondottan szeretik a csípős ételeket. És a végén, de nem utolsó sorban a Rózsa által készített uborkasaláta valóban nagyon ízletes lett, és a csípős ízt szinte teljesen közömbösítette. Mostanra elállt az eső, köszönettel visszaadtam az esőkabátot, a végére kicsit átázott, már vizes volt a hátam benne. Előkerestem a kocsiból a törülközőmet, és alaposan megtörültem magam, és azt most magamon hagytam, a derekam köré csavarva. Elkészült az étel, Rózsa előkereste a kocsiból a műanyag tányérokat, és kezdte kiosztani, mindenkinek, mire én gondoltam, ahol tányér van, ott kanálnak is kell lenni, és valóban megtaláltam őket, én meg azokkal jártam körbe. Más valaki meg a szeletelt kenyérrel tette ugyanezt. És István tálalni kezdett. Forró volt, a műanyag tányért nem tudtam kézben tartani, hirtelen odatettem a kocsi tetejére. És mert jó helynek bizonyult, hát kértem Rózsától egy kis pohárba salátát, és nekiálltam ebédelni. Valóban finom volt. A gyerekek éhesek voltak, de nekik nem nagyon ízlett, bár a levéből ők nem kaptak, csak a krumpliból, és kenyeret hozzá. Hanem Ica észrevette a problémájukat, és az otthonról hozott szendvicseiből hozott nekik, amit boldogan elfogadtak. Időközben a kocsi-mentés újabb fordulatot vett. Pali odaállt a pórul-járt kocsi mögé, vontató kötélre vette, sőt az első kerék által vágott lyukat is gondosan megtömték tűzifával, hogy azok a kerekek is dolgozhassanak, két srác meg a jobb hátsókerék fékezőhatását úgy próbálta enyhíteni, hogy megemelték a kocsit a sárhányójánál. És most csodák csodájára sikerült Mike kocsiját kihúzni a fák közül, sőt, amint szilárd részre került, leakasztva a vontató kötelet, és egyesbe téve indított, az addig befékezett hátsókerék fékje kipattant, és működőképessé vált. Most jött el az a lélektani pillanat, amikor Pali is, Mike is megéheztek, és a mosogatáshoz István által hozott vízzel megmosakodva, ők is leültek enni. Béke volt, győztünk! A sok-sok ennivaló lassan elfogyott, már az alját kapargálták, amikor ismét kisütött a nap. Icus azonban még mindig nem vetette le a különben neki nagyon jól álló sárga esőkabátját, kicsit széttárt kézzel eltartva magától szárítgatta azt a napon, mielőtt összehajtogatja. Na ekkor vettük szinte valamennyien egyszerre észre, de Gábor volt, aki odament és meg is mutatta a lánynak, hogy lám, milyen szerencséje van, nem csak a farsangi jelmeze volt átlátszó, de íme az esőköpenye is naturista! Megint a boldog játékosság uralkodott! Ezt tetézve Icus nagy hirtelen szalki fürdőruha divatbemutatót tartott nekünk. Jól szabott alul szoknyában végződő fürdőruhákban lejtett ott előttünk néhány lépést, majd rögtön le is vetette őket, mint fölösleges ruhadarabokat. Nagy sikere volt mondhatom! A teli gyomor, és az elhárított akadály, de főleg az ismét szépen sütő nap ismét visszahozta a csapat jókedvét. Pali odaállt középre, és megköszönte, hogy nem hallgattunk rá, és mégis megfőztük az ebédet. A lassan kiürülő tányérok begyűjtését sem bízta István a véletlenre, csak a kihunyó tűz fog utalni rá, hogy mi ott főztünk-ettünk. Gábor és Ica egy újabb túra gondolatát vetették fel, mire István örömmel vállalkozott, mondván, ha csak egyetlen személy akar még egy kisebb kört tenni, ő feltétlenül vezeti az illetőt. Én azonban erre már nem vállalkoztam. Csak félnap szabadságot kaptam, és illik időben hazaérnem, hogy legközelebb ismét eljöhessek. Mert egy ilyen napot nem szabad elszalasztani, és augusztusban ismét lesz NaTúra! Bár megkérdeztem Istvánt, hogy merre induljak, hogy visszataláljak az országútra, bizony nem volt könnyű. Ahogy ott keresgéltem a megfelelő utat, észrevettem egy motorost, amint mögöttem jön. Hagytam, hogy megelőzzön, bízva benne, hogy megmutatja a kivezető utat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az a srác csak beljebb vezetne. Visszamentem az villanyvezetékek vonalához, és azt követve hamarosan kiértem a 44-es útra. Innen már az úttal nem volt gondom, arra kellett csak ügyelnem, hogy a csodás nap élményei ne törjenek minden pillanatban rám, tudjak figyelni a vezetésre. Elnézést kérek azoktól, akiknek a nevét az idő rövidsége miatt nem tudtam megtanulni, s így róluk nem írtam semmit sem. Remélem legközelebb, már ismerősökként köszönthetjük egymást. Fotó: GabIca, Rózsa NaTúra augusztus végén Időpont: 2010. augusztus 28. Találkoztunk Szalkszentmártonban, 10 órakor. Túravezetőnk Rohoska István volt. Bográcsoztunk a Natúra után, a szalki naturista kempingben. Az időjárás megtréfált bennünket, de mi naturisták felejthetetlenné tettük ezt a napot is... Részlet a natura utáni levelekből: Gab-Ica:
Éva:
Rózsa:
Péter:
Egy sms:
Mező Péter hosszabb élménybeszámolója:
ŐSZI NATURA 2010
Előzmények
Néhány nappal a nagy eseményt megelőzően a NaturListán – más hasfájásom mellett – megkérdeztem: "Hányan leszünk a NATURÁN?"
Pali is képben volt, olvasta a kérdést, és a ráadott választ, mert kapásból ezt írta:
Eljött a várva várt nap
Ami az időjárást illeti, hát az bizony nem kimondott sétára csábító volt, pláne nem naturára. Egész éjjel szakadó eső után folyamatos felhős ég mellett hol csepergett kicsit, hol jobban rákezdte. Mégis a kitűzött idő előtt, illetve pár perccel csupán utána, négy kocsi állt le a kemping előtt, s belőlük tizenkét elszánt naturista szállt ki, örömmel üdvözölve a társakat:
István, Laci, Gábor/Ica, Rózsa, Ildikó, Péter, Pali, Mónika, Éva, Ági és Tibor.
Rózsa nagy hirtelen előkapott egy listát, végignézte, hogy menetközben kik mondták le a jövetelüket, és máris kihirdette a végeredményt, most nem kell tovább várnunk, többen nem jönnek. A régi és új ismerősök beszélgetése azonnal elkezdődött, GabIca mesélte, hogy nekik igazából a ruhanélküliség nem hiányzott, hisz két napja jöttek haza Krk szigetről, ahol egy hétig naturista kempingben remekül érezték magukat, de a társaság miatt nem akarták kihagyni ezt az alkalmat sem.
Túra (natura) az esőben, sárban
Hirtelen ötlettől vezérelve Laci megállíttatta a kocsisort, és a régi kompátkelőnél kiszállva megnéztük a működőképesen elhagyott komp kikötőt, közben meghallgatva házigazdánk magyarázatát a hely országos jelentőségéről régen és ma. Mónika kihasználva a lehetőséget bokáig belement a folyóba, tehette, hisz zokni nélküli szandálban volt.
Program a kempingben
Visszaértünk a kempinghez, a másik csapat még sehol, így Rózsa kérésére elmentünk megnézni a naturisták kijelölt helyét, közben persze megkerülve az egész tavat. Nagyon szép helyük van a nudisoknak, épp a tó túlsó oldalán, míg a textilesek az innenső parton maradnak. Ráadásul az ő kijelölt helyüket mindkét végén sorompó is védi, hogy oda csak az menjen be, aki oda akar menni, véletlen betévedésről szó sem lehet.
Megfordult a fejemben, hogy ha már itt vagyunk talán nem lenne rossz egyet fürdeni itt, de nem akartam vén marha létemre kezdeményező lenni, így csak mindent szemügyre véve mentünk tovább. Laci mutatta a különböző ülő alkalmatosságokat, amiket bizony ők hoznak magukkal otthonról, hisz itt eddig semmi fejlesztés nem volt, nincs áramuk sem. Ezek a székek asztalok még használhatóak, de nem annyira szépek, hogy bárki is elvinné azokat onnan.
2010. augusztus 29.
Fotók: GabIca és Rózsa |