FooldalNaTúra
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2010


NaTúra augusztus végén

Időpont: 2010. augusztus 28.

Találkoztunk Szalkszentmártonban, 10 órakor. Túravezetőnk Rohoska István volt. Bográcsoztunk a Natúra után, a szalki naturista kempingben. Az időjárás megtréfált bennünket, de mi naturisták felejthetetlenné tettük ezt a napot is...

Részlet a natura utáni levelekből:

Gab-Ica:
A sár és mosakodások ellenére (vagy éppen azért:-) nagyon jó hangulatú volt az egész nap, köszönjük szépen!

Éva:
Nagyon örülök, hogy tegnap találkozhattam kedves Társaságotokkal. Nagyon jól éreztem magam. Teljesen más világ.

Rózsa:
Minden nehézség ellenére most is azt mondom, újra elmennék. Fantasztikus egy csapat voltunk aznap... köszönet is érte minden résztvevőnek, Istvánnak, Lacinak különösen. Megérdemeltük. :-)

Péter:
Röviden, az idő pocsék volt, de mi a felhőkben jártunk... Felejthetetlen.

Egy sms:
Köszönöm a tegnapi nap sikerét, ebben a strandolásra alkalmatlan időben csak a NaVKE tud ilyen jó hangulatú rendezvényt produkálni.

Mező Péter hosszabb élménybeszámolója:

ŐSZI NATURA 2010

Előzmények

Néhány nappal a nagy eseményt megelőzően a NaturListán – más hasfájásom mellett – megkérdeztem: "Hányan leszünk a NATURÁN?"
Rózsa szinte azonnali válasza a következő volt:
Kedves Péter, >Hányan leszünk a NATURÁN?> Pillanatnyilag a következők ígérték biztosra eljövetelüket: István, GabIca, Gyula, Gyöngyi, Laca, Pali, Ildikó/ Atus, Rózsa, Gyuri, Laci, Péter, Tibor De még van 2 nap... az utolsó pillanatban jelentkezőket nem tudom kik lesznek. Számítok még esetleg Robira, Ferire...s Laci is lehet, hoz magával szalki vkit. A létszám várhatóan tizenvalahány emberke. Mint tudjátok, "tali" ideje a szalkszentmártoni kemping bejáratával szemben, aug. 28-an szombaton 10 órakor. Natura után bográcsozás bent a kempingben, a nudi részen. A kemping belépőjegye 300 Ft/fő. Szokásos enni-, s főleg innivalóját a natura idejére senki se feledje elhozni. Pohár, műa. tányér, evőeszköz ha van, hozzátok, jó szolgálatot tesz...s a krumpli-pucoló kést se hagyjatok otthon. :-)

Pali is képben volt, olvasta a kérdést, és a ráadott választ, mert kapásból ezt írta:
"Ejnye, Rózsa! Én harmadmagammal jelentkeztem..."

Eljött a várva várt nap

Ami az időjárást illeti, hát az bizony nem kimondott sétára csábító volt, pláne nem naturára. Egész éjjel szakadó eső után folyamatos felhős ég mellett hol csepergett kicsit, hol jobban rákezdte. Mégis a kitűzött idő előtt, illetve pár perccel csupán utána, négy kocsi állt le a kemping előtt, s belőlük tizenkét elszánt naturista szállt ki, örömmel üdvözölve a társakat: István, Laci, Gábor/Ica, Rózsa, Ildikó, Péter, Pali, Mónika, Éva, Ági és Tibor. Rózsa nagy hirtelen előkapott egy listát, végignézte, hogy menetközben kik mondták le a jövetelüket, és máris kihirdette a végeredményt, most nem kell tovább várnunk, többen nem jönnek. A régi és új ismerősök beszélgetése azonnal elkezdődött, GabIca mesélte, hogy nekik igazából a ruhanélküliség nem hiányzott, hisz két napja jöttek haza Krk szigetről, ahol egy hétig naturista kempingben remekül érezték magukat, de a társaság miatt nem akarták kihagyni ezt az alkalmat sem.
A társaság elég vegyes képet mutatott öltözet szempontjából. Sokan, köztük én is, nem hittem el, amit látok, és az előző napon kikészített nyári ruháimat vettem fel, éppen csak a múltkori tapasztalat alapján bekészített esőkabát volt velem, míg a rutinosabbak bizony odatettek néhány melegebb pulcsit-felöltőt is. Rózsa egymás után kapta a telefonokat, hogy "meg vagytok ti őrülve, ilyen időben naturázni?". És ő bizony minden telefon után elővett egy-egy újabb meleg cuccot, a kocsi kibírja alapon, nem jött üres zsákkal. István és Laci – úgy is, mint túravezető és házigazda – elmondták a programot. Visszaülünk a kocsikba, kicsit tovább megyünk, teszünk egy sétát a Duna parton, majd visszajövünk ide a KEMPINGBE, és a nap további részét itt töltjük. István rögtön jelezte, hogy az esős idő ellenére ő meztelenül fogja vezetni a túrát, de ránk bízza, hogy ebben követjük-e őt.

Túra (natura) az esőben, sárban

Hirtelen ötlettől vezérelve Laci megállíttatta a kocsisort, és a régi kompátkelőnél kiszállva megnéztük a működőképesen elhagyott komp kikötőt, közben meghallgatva házigazdánk magyarázatát a hely országos jelentőségéről régen és ma. Mónika kihasználva a lehetőséget bokáig belement a folyóba, tehette, hisz zokni nélküli szandálban volt.
A Duna túlsó partján Dunaújváros van, amíg nem készült el az új híd, addig nagy szükség volt a kompra. A Duna mindkét partján vasúti összeköttetéssel rendelkező hajókikötők jelentős áruforgalmat bonyolítottak le, addig, amíg az hajózás melletti észérveket más szempontok miatt az utakra nem terelték.
Visszamentünk az un. nyúlgát vonaláig, és magán a gáton indultunk neki a sétának. A terv szerint kb. 3 km-t megyünk előre, majd egy másik úton vissza. Csepergő esőben, még a kapucnikat is magunkra húzta követtük a csak papucsban feszítő Istvánt, és bizony a tájból nem sokat láttunk, mert azt kellett nézni, hogy az előttünk menő hová lépett, ott mennyit csúszott, vagy milyen mélyre süllyedt a sárban, akkor én most hová is lépjek, hogy ne folyjék be a sár a szandálomba. Próbálta a földút közepén, a bakháton menni, igaz ott térdig érő volt a vizes gizgaz, ez sem volt jobb.
Letértünk a gátról balra, és megnéztünk egy zsilipet, amellyel árvíz idején átmeneti tározóba szokták beengedni a felgyülemlett vízmennyiséget. Mindenfelé homokzsákok emlékeztettek a közelmúlt eseményeire, amikor a gát oldalirányú támasztást, buzgárok feltörését akadályozták meg, a zsákok kihelyezésével. El kellett ismernünk hősies munka volt.
Közben az út újabb kanyart vett, de az addig járatlan földút egyre lehangolóbb lett, valóságos sárdagasztássá vált a könnyű sétánk. Megálltunk kicsit tájékozódni, hogy meddig is kellene még előre mennünk, mit veszítünk, ha visszafordulunk. Végül is a csapat ketté vált, hatan úgy döntöttünk, hogy inkább másfelé mennénk, így Laci kényszerűségből hozzánk csatlakozott, nehogy eltévedjünk, és István, GabIca, Pali és Éva folytatták az utat tovább.
Érdekes módon, a visszaúton mintha kevésbé lett volna járhatatlan az út, vagy talán az a tudat, hogy már csak addig kell elmenni, és ott ismét betonút lesz? Kitudja? Minden esetre az eső elállt, sőt még a nap is majdnem áttörte a felhőket. Aztán kiértünk a jó útra, most már lehetett egymás mellett is menni, nem csak libasorban, és ismét megjött a beszédes kedvünk. Mondanivalóban nem volt hiány. Sőt, mivel mindenki ruhában volt, előkerültek a fényképezőgépek, különösen Ági sokat fényképezett, hisz hétfőn a tengerentúlra viszi már emlékeit.
Mónika az egyik pocsolyából kimentett egy gilisztát, és az út szélére tette, nehogy egy autó letapossa. Tibor tapasztalatból mondta, hogy amelyik egyszer feljött a föld alól, az többé nem kívánkozik vissza, meg talán az eső után a föld is tömörebb, nem tudja feltörni magának.

Program a kempingben

Visszaértünk a kempinghez, a másik csapat még sehol, így Rózsa kérésére elmentünk megnézni a naturisták kijelölt helyét, közben persze megkerülve az egész tavat. Nagyon szép helyük van a nudisoknak, épp a tó túlsó oldalán, míg a textilesek az innenső parton maradnak. Ráadásul az ő kijelölt helyüket mindkét végén sorompó is védi, hogy oda csak az menjen be, aki oda akar menni, véletlen betévedésről szó sem lehet. Megfordult a fejemben, hogy ha már itt vagyunk talán nem lenne rossz egyet fürdeni itt, de nem akartam vén marha létemre kezdeményező lenni, így csak mindent szemügyre véve mentünk tovább. Laci mutatta a különböző ülő alkalmatosságokat, amiket bizony ők hoznak magukkal otthonról, hisz itt eddig semmi fejlesztés nem volt, nincs áramuk sem. Ezek a székek asztalok még használhatóak, de nem annyira szépek, hogy bárki is elvinné azokat onnan.
Maga a tó ugyanúgy bányató, mint sok más az országban, azzal a különbséggel, hogy itt még nem hagytak fel a sóder bányászásával, sőt épp a közelmúltban egy próba feltárás újabb első osztályú sóder réteget tárt fel, amit talán már jövőre kitermelnek, így sajnos a naturista részt a tó túlpartján felszámolják. Viszont a tulajdonos nem hagyja magukra őket, már kijelölték számukra a tó bejárattól balra eső részét, ami ugyancsak szép és jól elkülönülő terület lesz. És ott már karnyújtásnyira van az áram vételi lehetőség. Szóval jövőre is érdemes lesz Szalkra látogatni!
Körbe értünk a tó körül, közben láttuk, hogy a csapat másik fele a kocsikkal megérkezett, és beálltak a tábortűzrakó helyre, ahol fedett részen, asztalok mellett tudjuk majd az ételt elfogyasztani. Egyenlőre azonban eszükbe sem jutott stréber módon nekiállni krumplit pucolni, tűzet rakni, stb. Messziről láttunk a vízben úszó öt fejet, hoppá, hát ők mégis nekivetkőztek, és bementek egyet úszni! Éváról valaki tudni vélte, hogy ő még soha sem járt naturista helyen, és feltétezték, itt is fürdőruhában ment be a vízbe. Állítólag erre a túrára is csak azért mert eljönni, mert hisz úgyis rossz idő van, mások sem fognak levetkőzni. Hanem amint jöttek kifelé, kiderült, hogy Éva felnőtt a helyzethez, és bizony ő is ruhátlanul úszott a többiekkel egyet. (Később mellé kerülve négy-szem közt megkérdeztem őt, hogy volt-e valami kompresszió rá, hogy nekivetkőzött, vagy végül is hogy történt meg ez a nagy dolog! Mondta, hogy még otthon elhatározta, hogy ma, ha arra kerül sor, akkor ne kelljen miatta az ismerőseinek szégyenkeznie, le fog vetkőzni. Mire én bevallottam, hogy mindannyian így kezdtük valamikor, vettünk egy mély levegőt, és mindent levetettünk magunkról. Azt hittük összedől a föld, leszakad az ég, de nem ez történt, csak éppen mi léptünk át egy belénk nevelt korlátot. Gratuláltam neki a bátorságához, így kell ezt csinálni!)
Na ezt már nem lehetett annyiban hagyni, amint odaértünk, mi is azonnal nekivetkőztünk, és egymással versenyezve futottunk be a tóba. Kellemes meleg volt a víz, legalább 25 fokos, miközben a levegő az egyik kocsin lévő hőmérő szerint alig érte el a 20-at. Gábor rögtön elő is kapta a gépét, és megörökített minket.
Rossz volt kijönni a vízből, hiába dörzsöltem le magam erősen a törülközőmmel, az a 2-3 ruhadarab, amit visszavettem magamra, nehezen tudott felmelegíteni. Így, bár fedett helyen voltunk magamra vettem az esőkabátot, sőt a szárazon maradt törülközőmet is aládugtam, a hátam melegítésére.
Elkezdődött a kollektív krumpli hámozás, én is odaültem az asztalhoz, és csatlakoztam a lányokhoz. István, Pali, Tibor meg Laci a tűz csiholásával foglalkoztak, az ismét szemerkélő eső miatt nagyon nehezen sikerült meggyújtani, hiába hozott István most is otthonról száraz fát! És amint égett a tűz, akik ott felszabadultak, mind csatlakoztak a hatalmasra nőtt burgonyák tisztításához. Már a mosást-aprítást ráhagytuk a lányokra, hisz ez mégis inkább női munka. Közben Rózsa a csakis általa készíthetően finom uborkasalátáját gyártotta, hámozta, szeletelte, sózta, borsozta, stb. Többen megkóstoltuk, nagyon finom lett.
Ma is hoztam két üveggel a múltkor már bemutatott saját boromból, odatettem az asztalra, azonnal nekifogtak, mégis a végén úgy kellett az egyik fiúra rátukmálnom, hogy a maradék fél-negyedüvegnyit vigye haza, és ott igya meg, mert nem fogyott el. Később azért végig gondoltam, hogy ez hogy alakulhatott most így; kiderült, hogy egyedül csak lányok kóstolgatták a borocskát, hisz négyen a vezetés miatt kényszerűségből üdítőznek, Laci bevallotta, hogy ő 43 éves kora óta szeszt nem fogyaszt, én meg a saját boromat nem akartam elinni mások elől. István főszakácskodott megint, és a hozzávalókat ismét a tőle megszokott precizitással készítette elő, hangsúlyozottan egyes egyedül, semmi segítség! Nem győzte megválaszolni a minduntalan feltett kérdést, hogy ma milyen piros paprikát hozott! (De bevallotta, hogy szemüvege még mindig nincs! Viszont háromszor is megkérdezte a voltban, hogy valóban édes paprikát tett-e a kosarába.) Végre elkészült a paprikás krumpli. Mindannyian nagyon éhesek voltunk, és már nagyon vártuk! Két nagy asztalt körbeültünk, így mindenki odafért, és be tudott kapcsolódni az ebéd utáni társalgásba is.
A meleg étel mindenkinek jót tett, és a hirtelen lecsúsztatott első tányérra való után, már mesélni is volt időnk. Meghallgattuk a Dráva túra főbb eseményeit Pali és Mónika egymásba kapcsolódó előadásában, az erdélyi biciklis lány történetét, és még sok-sok közös emléket. Úgy ültünk ott, mint egy nagycsalád!
Így ért véget az Őszi natura.
Akik ott voltunk soká nem fogjuk elfelejteni. Megköszöntük Lacinak a meghívást, Istvánnak a túravezetést és szakácskodást, és sorra elbúcsúztunk egymástól, akikkel jól induló barátságot kötöttünk.

2010. augusztus 29.

Fotók: GabIca és Rózsa

Kep0237a.jpg
Kep0233a.jpg
Kep0228a.jpg
Kep0227a.jpg
Kep0225a.jpg
DSC04143a.jpg
DSC04124a.jpg
DSC04114a.jpg
DSC04093a.jpg
DSC04090a.jpg
DSC04088a.jpg
DSC04086a.jpg
DSC04065a.jpg
DSC04051a.jpg
DSC04044a.jpg
DSC04032a.jpg
DSC04022a.jpg
 

22. NaTúra

2010. június 20-án vasárnap

Idei első natúránkat Nyárlőrinc környékére terveztük.
Sorrendben ez már a 22. natúránk volt a 10 éves egyesületünk életében. A néhány órás alföldi gyalogtúra után egyesületünk egy finom, közösen elkészített, bográcsban főtt paprikáskrumplira is vendégül látta a részvevőket.
Pici bizonytalanság volt az időjárás miatt, a 24 jelentkező közül végül ketten nem jöttek el. De csak egy rövid eső, alig fél órára zavarta meg a túránk végét, így semmit nem rontott a csodás táj szépségében, a virágbaborult vaddohányos mezőn kellemeset gyalogoltunk.

Néhány élménybeszámoló a túra után:

Nekem az tetszett a mostani Naturában, hogy a zápor, egy autó műszaki hibája, egy idegen autóval találkozás, méhrajokba botlásunk ellenére végig mindenki nevetve töltötte az egész napot és nem csak István bográcsából volt repeta, hanem a natúrázásból is. Érdekes volt megtudni, hogy van naturista esőkabát is (átlátszó), nem csak színes :-)
Üdv': GabIca

Nagyon jó volt az első élményem a túrával kapcsolatban. A paprikás krumpli főzés az meg aztán nagy buli volt! :-))) Jó kis csapat verődött össze. Köszönöm nektek.
Üdv Icuka

Fantasztikusan jól éreztem magam veletek. Köszönöm, elsősorban neked kedves Rózsa! Tervezem írni a mai napról, de előbb a szőlő kötözését kell befejezni Adonyban.
Üdv Péter

...én már megszoktam ezeket a jó kis túrákat, hisz most IS nagyon jó volt a csapat, a táj, az időjárás... Nekem a sok virágzó vaddohány volt az idei újdonság. Még sosem sikerült ennyire későn, június végén turázni errefelé, s a mindenfelé szétáradó kellemes illat és a lila színek végig kísérték útunkat és csodás látvány, érzés volt.
Nagyon sajnálom, hogy Bernadették lemondták a bizonytalan időjárás miatt, mert remek idő volt. Többen hiányoltunk benneteket Antival. Ragyogó napsütésben gyalogoltunk ugyanis. Ebéd után többen tettek még egy kis kört, mert annyira jól esett az itteni friss levegő. Azért készültünk és sokan vittünk esőkabátot és esernyőt is, de ezt csak a paprikáskrumli védelmében és néhány indulás előtti mókás fotó kedvéért vettük fel.
Valóban jó kis csapat jött el, ahogy Icuka is látta. 22-en voltunk, ha jól számoltam, Kincső kutyusunkkal együtt. Remekül működött a telekocsizás, 2 szegedi utasunkat Kecskeméten vette fel István és Laci. De jöttek még Kiskőrösről is és Kiskunfélegyházáról is, első túrázók, fiatalok, kisgyermekes családok. Mintha már ismerték volna a társaságunkat, remek vörösborokat hoztak az ebédhez is, különösen finom volt Mike Nyakas kadarkája és Péter házivöröse.
S ismét volt kecsketej is, Feri jóvoltából, ezt pedig Robinak írom, mert most ő sem jött el, így kimaradt eme finom nedű kóstolásáből is.
Köszönet Palinak, aki leleményességével és ügyességével ismét bizonyította autómentési tudományát. Mike autójának a jobb hátsó kereke ugyanis vmi fékhiba miatt megadta magát, így mindenféle tűzifás megoldás és emelők segítségével vhogy mégis sikerült életre keltenie, megforgatnia hazaindulás előtt.
Üdv
Rózsa

Mező Péter alábbi írásáért külön köszönet, hisz elolvasva újra együtt a csapat, az emlékek, a napi jó hangulat

Viszonylag hosszú utat tettünk meg autóinkkal a Nyárlőrinci találkozási ponttól, több ház mellett is elhaladva, végül egy erdő melletti tisztáson álltunk meg. István beállt a fák árnyékába, de mellé nem tudtam volna besorolni, így kicsit lavírozgatva, a tőle balra lévő üres részt választottam. Ezzel rengeteg időt vesztettem, mire kiszálltam a kocsiból, a többi autó is leparkolt, sőt utasaik azonnal naturista módon szálltak ki, ruháikat egyszerűen az ülésen hagyva. Én a magam megrögzött szisztémáját követve, hogy semmit sem hagyunk az utastérben, úgy készültem, hogy majd a csomagtartóba teszem be a ruháimat, így bizony én voltam az utolsó, aki egyenruhába vetkőzött.

Kérdeztem Istvánt, hogy mit javasol, a magammal hozott borra vonatkozólag, meg, hogy hol lesz a bográcsozás a végén. Mondta, hogy talán a bográcsot itt fogjuk felállítani, és a kettőnk kocsija mögötti részre mutatott, az italra vonatkozóan nem volt ötlete, közben ugyanis valaki pálinkás üveggel járt körbe. Rózsa azt mondta, hogy tegyem valami árnyékos helyre, felesleges lenne, a sétára magammal cipelni.

Összeszedelőzködtünk, és nekiindultunk. István elég erős iramot diktált, így hamar széthúzódott a csapat, de viszonylag sűrűn megálltunk egy kis pihenőre, és bevártuk a sor végét. Néha frissen szántott földek mellett haladtunk, máskor árnyas erdei úton, de kellemes volt az idő, bár melegünk nem volt, de nem is fáztunk. Voltak, akik még cipőt sem hagytak magukon, mint például a mellettem jövő Mónika is, aki a „Kincső” névre hallgató kutyuskáját babusgatta. Hamar jól elbeszélgettünk minden féléről, észre sem véve, hogy csupaszon megyünk. Azt kell mondanom, hogy meztelenek voltunk valamennyien, de nem meztelenkedtünk. Valami öröm és megmagyarázhatatlan boldogság áradt szét bennem (és nyilván mindenkiben ugyanígy!), hihetetlen felszabadult jó érzés, olyan, amire már nagyon régen vágytam, és az végre bekövetkezett. Több, sokkal több volt, mint amit megálmodtam!

Az előttem haladó lány, Icus valami dobozos italt iszogatott, és amint kiürült, komótosan összegyűrte, kis gombóccá a fémet. Vártam, hogy diszkoszdobó stílusban eldobja valamerre, de nem ez történt. Levette a most éppen a hátán viselt hátizsákját, és annak egyik zsebébe csúsztatta. (Időnként a mellére vette fel a zsákot, de nem vettem észre, hogy ezt talán a napsugárzás irányának változása miatt tette volna, mint én szoktam, hogy ha balról süt a nap, akkor a jobb vállamra akasztom az oldaltáskámat, illetve fordítva!)

István most már nem csak előrenézett, hanem hátrafelé is, így most már a csapat eléggé együtt maradt. Utunk szinte végig virágzó vaddohány mentén folytatódott, ami szinte embermagasságú volt, és illata csodálatosan keveredett a tiszta erdei levegővel. Mégis hirtelen letértünk az útról, és magas a sok esőtől megdőlt fűben mentünk tovább. Kiderült, hogy az előttünk lévő útszakasz szélére méh kaptárakat állított valaki, és jobbnak látszott kikerülni, nehogy a bizony szorgalmasan dolgozó méhecskék meglátogassanak valakit.

Éppen kiértünk az egyik útról, és rá akartunk térni a következőre, amikor a nálam nyilván jobb hallású szomszédnőm felkapta a fejét, hogy motorzajt hall, és visszafutott a csapat végéhez. Mi Istvánnal ott maradtunk, hát valóban egy autó jött, melyet egy fiatal nő vezetett, István még oda is intett neki. (Képzelem miket mesélt otthon!) Odébb egy elég nagy állat tetemét láttuk, akinek volt idege meg is nézni, azt mondta, hogy birka lehetett. Mintegy két órás séta után értünk vissza a kocsikhoz. És ekkor hirtelen felgyorsultak az események, és egyszerre több minden is történt. Mintha ez a két órás séta, csak bevezető lett volna a kirándulás további alakulásához. A párhuzamosságot itt csak éreztetni tudom, a dolgok logikája szerint haladva, de időnként váltani fogok a helyszínekben.

István kinyitotta a kocsiját, és sorra vette ki belőle a főzéshez szükséges eszközöket és alapanyagokat. Felállította a bográcsot, valóban a kettőnk kocsija mögött, de rögtön ott volt az aprófa is, és a felaprított tüzelő is. A krumpli pucoláshoz a gyakorlott natúrázó asszonyok edényeket, késeket, kaparó eszközöket hoztak, és azonnal kialakult egy csapat, akik már tisztították is a burgonyát. Egyikük – Feri – előre szólt, hogy el ne dobják a héját, mert azt ő haza viszi a kecskéinek. Sőt amikor Rózsa is odaguggolt melléjük, és az uborkát kezdte hámozni, annak a héjára is igényt jelentett be.

Az egyik kocsi motorját beindították, hallottam amint mondta valaki, hogy Mikenek időre kell valahová mennie, nem tudja megvárni az ebéd elkészültét. Hanem az a motorberregés csak nem szűnt meg, sőt egyre türelmetlenebb túráztatásra lettem figyelmes. Odamentem, és láttam, hogy az első kerék meghajtású kocsi jobb első kereke, már teljesen elmerült akkora göndör vájt az egyhelyben forgó kerék, mert a jobb hátsó kerék fékje beszorult, és nem engedte a kocsit hátra indulni. Próbáltuk tolni, de semmit sem használt, viszont akik elölről akartak segíteni, bizony a fejük búbjáig földesek lettek.

Körülbelül itt tartottunk, amikor elkezdett esni az eső. Még a speciális kialakítású bogrács alatt nem égett a tűz, de az aprófa már alatta volt, többen mondták is, hogy hagyják abba, ma nem lesz semmiféle bográcsozás sem. De azért a krumpli-hámozók csak faragták az újabb és újabb „földi-almákat”, sőt valaki az esővizet felfogva, azokat lemosta, és kezdte felaprítani. Rózsa kis időre abba hagyta az uborkával való foglalatosságát, elszaladt egy esernyőért, hogy „jaj a hajam nehogy megázzon”. Gábor épp telefonált valakinek, így erről a jelenetről kép nem készült, de gondoljátok el, amint ott guggol, két kézzel talán már az uborkát gyalulva, miközben a feje jellegzetes tartásával egyensúlyozza a nyakán az esernyőt. Soha vissza nem térő bájos látvány volt, talpig nőből van a mi Rózsánk, állíthatom. Később már erősebben jött az eső, akkor már ez a módszer nem volt eredményes, elővette az esőköpenyét, és abba bújt bele, na erről már van kép!

Az Úristen küldte zuhany időben érkezett a sártól beszennyezett srácok megtisztítására. Ott most más taktikát választottak, Pali vette kézbe az irányítást, saját kocsi-emelőjével felemelte a beszorult kereket, és le akarta szerelni, hátha akkor sikerül a beszorult féket felszabadítani.

István – kiderült – mindent hozott, csak éppen gyufát nem, szerencsére egy valaki csak volt dohányos közöttünk, így hamarosan égett a tűz az edény alatt. Elsőként a gondosan apró kockákra vágott szalonna került az edénybe, közben valaki a hagymát tisztította és vágta kicsikre. Erre az időre az eső valóságos záporrá alakult, ketten is tartottak esernyőt a bogrács fölé, hogy a piruló szalonna ne hűljön le. Amint a szalonna kellően üvegessé vált, jöhetett a hagyma, majd egy másik dobozból, az ugyancsak felaprított kolbász, és mindezek végén a krumpli. Először nem zavartattam magam az eső miatt, hanem amikor erősebben rákezdett, bizony nem volt jó érzés, még ha nem is lett vizes a ruhám. Na ekkor már többen esőköpenyben feszítettek, sőt délelőtti sétapartnerem, Mónika nekem is felajánlott egy esőkabátot, melyet örömmel elfogadtam, és felvettem magamra. Hálás voltam érte. Most már nem kellett takargatni a bográcsot, ellenben a tűz folyamatos égését biztosítani kellett. A tűzifát István nem vette ki a kocsiból, nehogy vizes legyen, de a csomagtartó lecsukódott, azt csak a kocsitérből lehetett egy gomb megnyomásával ismét kinyitni. Ugyanakkor a bogrács folyamatos lötyögtetését sem lehetett abbahagyni, nehogy leégjen a krumpli a fenekére. Hát maradt a távirányításos tevékenység. Végül valaki ki tudta nyitni a csomagtartót, jött az újabb hasábfa, és mert a főzés a megfelelő stádiumba érkezett, felharsant a következő utasítás: „Hozd a paprikát, és öntsd bele!” „Mindet?” „Igen mindet” Hát így történt, hogy a később bűnösnek kikiáltott ÉDES-NEMES PAPRIKA, amelynek zacskójára apró betűkkel még azt is odaírták, hogy erős, az bizony mind belekerült az ételbe, amit főleg a gyerekek nehezményeztek.

István fantasztikus hogy mi mindennel készült erre a bográcsos főzőcskézésre, még ha nem is mindent saját maga készített elő, valószínű a felesége (aki nem jött el a túrára) is közreműködött, akkor is elismerésre méltó. És akkor a végén, mert a szemüvegét ott felejtette a kocsija tetején, miközben ő beült és elhajtott, hát az apró-betű elolvasása gondot jelent, és képes volt valaki a hagyományos édes-nemes paprikával olyan viccet csinálni, hogy annak is lett erős változata. Ez bizony pech a javából. De szerencsére nem tragédia. Egyrészt, mert az erős ízt elsősorban az étel leve vette fel, maga a krumpli nem annyira, másrészt, mert sokan vannak, akik kimondottan szeretik a csípős ételeket. És a végén, de nem utolsó sorban a Rózsa által készített uborkasaláta valóban nagyon ízletes lett, és a csípős ízt szinte teljesen közömbösítette.

Mostanra elállt az eső, köszönettel visszaadtam az esőkabátot, a végére kicsit átázott, már vizes volt a hátam benne. Előkerestem a kocsiból a törülközőmet, és alaposan megtörültem magam, és azt most magamon hagytam, a derekam köré csavarva.

Elkészült az étel, Rózsa előkereste a kocsiból a műanyag tányérokat, és kezdte kiosztani, mindenkinek, mire én gondoltam, ahol tányér van, ott kanálnak is kell lenni, és valóban megtaláltam őket, én meg azokkal jártam körbe. Más valaki meg a szeletelt kenyérrel tette ugyanezt. És István tálalni kezdett. Forró volt, a műanyag tányért nem tudtam kézben tartani, hirtelen odatettem a kocsi tetejére. És mert jó helynek bizonyult, hát kértem Rózsától egy kis pohárba salátát, és nekiálltam ebédelni. Valóban finom volt.

A gyerekek éhesek voltak, de nekik nem nagyon ízlett, bár a levéből ők nem kaptak, csak a krumpliból, és kenyeret hozzá. Hanem Ica észrevette a problémájukat, és az otthonról hozott szendvicseiből hozott nekik, amit boldogan elfogadtak.

Időközben a kocsi-mentés újabb fordulatot vett. Pali odaállt a pórul-járt kocsi mögé, vontató kötélre vette, sőt az első kerék által vágott lyukat is gondosan megtömték tűzifával, hogy azok a kerekek is dolgozhassanak, két srác meg a jobb hátsókerék fékezőhatását úgy próbálta enyhíteni, hogy megemelték a kocsit a sárhányójánál. És most csodák csodájára sikerült Mike kocsiját kihúzni a fák közül, sőt, amint szilárd részre került, leakasztva a vontató kötelet, és egyesbe téve indított, az addig befékezett hátsókerék fékje kipattant, és működőképessé vált. Most jött el az a lélektani pillanat, amikor Pali is, Mike is megéheztek, és a mosogatáshoz István által hozott vízzel megmosakodva, ők is leültek enni. Béke volt, győztünk! A sok-sok ennivaló lassan elfogyott, már az alját kapargálták, amikor ismét kisütött a nap. Icus azonban még mindig nem vetette le a különben neki nagyon jól álló sárga esőkabátját, kicsit széttárt kézzel eltartva magától szárítgatta azt a napon, mielőtt összehajtogatja. Na ekkor vettük szinte valamennyien egyszerre észre, de Gábor volt, aki odament és meg is mutatta a lánynak, hogy lám, milyen szerencséje van, nem csak a farsangi jelmeze volt átlátszó, de íme az esőköpenye is naturista! Megint a boldog játékosság uralkodott! Ezt tetézve Icus nagy hirtelen szalki fürdőruha divatbemutatót tartott nekünk. Jól szabott alul szoknyában végződő fürdőruhákban lejtett ott előttünk néhány lépést, majd rögtön le is vetette őket, mint fölösleges ruhadarabokat. Nagy sikere volt mondhatom!

A teli gyomor, és az elhárított akadály, de főleg az ismét szépen sütő nap ismét visszahozta a csapat jókedvét. Pali odaállt középre, és megköszönte, hogy nem hallgattunk rá, és mégis megfőztük az ebédet. A lassan kiürülő tányérok begyűjtését sem bízta István a véletlenre, csak a kihunyó tűz fog utalni rá, hogy mi ott főztünk-ettünk. Gábor és Ica egy újabb túra gondolatát vetették fel, mire István örömmel vállalkozott, mondván, ha csak egyetlen személy akar még egy kisebb kört tenni, ő feltétlenül vezeti az illetőt. Én azonban erre már nem vállalkoztam. Csak félnap szabadságot kaptam, és illik időben hazaérnem, hogy legközelebb ismét eljöhessek. Mert egy ilyen napot nem szabad elszalasztani, és augusztusban ismét lesz NaTúra! Bár megkérdeztem Istvánt, hogy merre induljak, hogy visszataláljak az országútra, bizony nem volt könnyű. Ahogy ott keresgéltem a megfelelő utat, észrevettem egy motorost, amint mögöttem jön. Hagytam, hogy megelőzzön, bízva benne, hogy megmutatja a kivezető utat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az a srác csak beljebb vezetne. Visszamentem az villanyvezetékek vonalához, és azt követve hamarosan kiértem a 44-es útra. Innen már az úttal nem volt gondom, arra kellett csak ügyelnem, hogy a csodás nap élményei ne törjenek minden pillanatban rám, tudjak figyelni a vezetésre.

Elnézést kérek azoktól, akiknek a nevét az idő rövidsége miatt nem tudtam megtanulni, s így róluk nem írtam semmit sem. Remélem legközelebb, már ismerősökként köszönthetjük egymást.

Fotó: GabIca, Rózsa

viragzo_vaddohanyok.jpg
uborkasali.jpg
tegnapi_esonyomok.jpg
piheno3.jpg
piheno2.jpg
piheno.jpg
paprikaskrumpli3.jpg
paprikaskrumpli2.jpg
paprikaskrumpli.jpg
mindenre_felkeszultunk.jpg
mezo.jpg
mehkaptarok.jpg
kek_sarga.jpg
jo_hangulat.jpg
indulas1.jpg
fozes2.jpg
fozes1.jpg
fa_tetejen.jpg
beragadt_fek2.jpg
beragadt_fek.jpg
bandukolas3.jpg
bandukolas2.jpg
a_csapat2.jpg
a_csapat.jpg