FooldalAncient naturists' forum
Magyar    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2005


Ősnaturizmus Magyarországon

Rövid összefoglaló Budai Business Centerben történt áprilisi beszélgetésről

A naturizmus az 1970-es évek végén, a ’80-as évek elején, pár év alatt viszonylag tömeges jelenséggé vált, aminek eredményeképpen a fogalom a sajtó révén a köztudatba is berobbant.

A fórum ezen kezdeti "hőskor" miértjére és hogyanjaira,a mozgalom indulásnak motivációjára kereste a választ, az ország számos pontjáról érkező, a kezdetekben részt vevő, meghívott "ősnaturisták" segítségével.

Hosszas és élményekben gazdag visszatekintést olvashattok a múltról egyik meghívott ősnaturista vendégünk írásában.

dscf0131a.jpg
dscf0120a.jpg
dscf0116a.jpg
dscf0111a.jpg
dscf0102a.jpg
dscf0089a.jpg
dscf0080a.jpg
dscf0072a.jpg
dscf0063a.jpg
dscf0057a.jpg
dscf0053a.jpg
dscf0052a.jpg

Meghívó az Ősnaturizmus Magyarországon c. fórumra

A NaVKE szeretettel vár minden érdeklődőt az áprilisi naturista fórumra.


A kiindulópontunk az, hogy egymástól viszonylag függetlenül, de Nagyjából egyidőben (20-30 évvel ezelőtt) jelentek meg nagyobb számban a ruhátlan napfürdőzők az ország számos vízpartján: folyók mentén (Duna, Tisza, Rába), állóvizek (bányatavak, víztározók) mentén, általában (de nem kizárólag) egy-egy nagyobb város vonzáskörzetében:
- Budapest: Délegyháza, Lupa-tavak, Omszki tó, Szentendrei-sziget,
- Szeged - Hódmezővásárhely: Fóka, Algyői-híd, Ányási kanyar, stb.,
- Debrecen: Látókép,
- Miskolc: nyékládházi tavak,
- Győr: Rába, Mosoni-Duna stb.,
- Pécs: Gólyák szigete, Bár, stb.,
- Baja: Sugovica, Rezéti ág,
- Szolnok: Tisza-part,
- Nagykanizsa: gyékényesi bányatavak
- Dunaújváros: szalki bányatavak,
- Székesfehérvár: gárdonyi régi csónakkikötő hogy csak a legismertebbeket említsük. A naturizmus ebben az időben, az 1970-es évek végén, de főként a ’80-as években pár év alatt vált viszonylag tömeges jelenséggé, aminek eredményeképp a fogalom a korabeli sajtó révén a köztudatba is berobbant.
A fórum felelevenítené ezen kezdeti „hőskor” meghívott résztvevőinek emlékeit az akkori történésekről, eseményekről, megpróbálna választ találni a miértekre és hogyanokra, az egyének és a mozgalom indulásának motivációira. A dramaturgia viszonylag egyszerű lesz: a moderátor pár percben ismerteti a közönséggel a fórum fő témáját, a hallgatóság textiles részének kedvéért szól pár szót a naturizmusról, nudizmusról is.
Ezek után, viszonylag kötetlen beszélgetés következik az alábbi témakörökről: (zárójelben a témakörre fordítani tervezett idő százalékaránya)
1. Nemzetközi előzmények (10 %)
- Háború előtti idők: Ungewitter, németországi, adriai hőskor,
- 1950-es évek; nemzetközi szervezkedés, terjedés Nyugat-Európában
- a nemzetközi hátszél: szexuális forradalom, Nyugat-Európa, NDK, Jugoszlávia,
2. Hazai hőskor (70 %)
- a hőskorban résztvevők motivációi, élményei
- az egyes helyszínek képviselőinek élményei a hely kialakulásáról; kialakításáról (Délegy, Ányás, Látókép, Lupa)
- a tömeges elterjedés okairól való morfondírozás; hazai háttér: politikai, társadalmi okok
3. Irányvonalak, felfogásbeli eltérések jelentkezése (20 %)
- naturizmus vs. nudizmus
- elzárkózás vs. keveredés
A fórumot a következő helyeken hirdetjük, ill. hirdettük meg:
- Az április 2-i uszodánkban
- honlapunkon,
- a címlistánkban szereplő e-mailcímekre küldött e-mailben, mobilszámokra küldött SMS-ben,
- naturista témájú internetes fórumokon,
- a Naturlistán,
- barátok, ismerősök körében,
- egyetemi, főiskolai hirdetőtáblákon,
- budapesti programfüzetekben.
Ennek megfelelően a közönség soraiban egyaránt lesznek naturisták és textilesek. A fórumról videofelvételt készítünk.
Helyszín: Budapest, Buda Business Center, II. ker., Kapás u. 11. Scania terem
Kezdési időpont: 2005. április 22. péntek, 18:30