FooldalOthers
Magyar    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2006


Balatoni hajókázás az NBBKE szervezésében

A ragyogó napsütésben Balatonszemesről Balatonakaliba hajókáztunk

A résztvevők közt nagyon sok Naturlistás és NaVKE tag is volt. Akaliban idén nyílt naturista kempingeben töltöttük a délutánt, majd este a társaság nagy része a berényi kempingben maradt és a nap végén a csapatvetélkedő eredményét is megtudtuk. Maradt a tavalyi gyóztesé a vándorserleg.
Gratulálunk hozzá!
DSCI0041aa.jpg
DSCF0200a.jpg
DSCF0195aa.jpg
DSCF0181aa.jpg
DSCF0168a.jpg
DSCF010aa.jpg

Föld Napi Takarítás

a gárdonyi naturista partszakaszon

Kivonat Rózsa NaturListán megjelent leveléből:

nagyon örültem a tegnapi Napnak, mivel valóban szép idő volt, s 6. éve már, hogy járunk ide rendszeresen a Föld Napja körüli hétvégén takarítani, szemetet szedni, nem sok alkalommal volt még ennyire meleg, hogy még én is többször bemerészkedtem a tizenkevés fokos Velencei tóba, de annyira jól esett a víz hűsítő ereje...

Nagyon örültem annak is, hogy már a pénteki Fórumon többen jelezték, hogy jönnének ide velünk. Mire mi Bpestről odaértünk (sajna csak a délre értünk oda), már a helybéli házigazda Hopka Feri és kisebb csapata, élén S. Ákossal, aki minden évben bicajjal jön ide Budapestről és több fehérvári listás már javában dolgoztak. A nap meglepetese volt, hogy Ákos itt találkozott egy kollégájával, akiről eddig nem tudta, hogy naturista. :-)

Nagyon örültem annak is, hogy a csak ott napozók magunktól is beálltak segíteni és tulajdonképpen ez az igazi és csapatmunka ebben, hogy ezért a kis területért ilyenkor közösen , összefogva de mégis önkéntes alapon tehetjük ezt.

Egyébként nagyon sokan voltak kint, mikor T. Józsi hazament, kora délutánra talán már 30-40 fő is kijött, nagyon sokan érkeztek csak napozni, hisz addigra már mi is végeztünk és 4 zsák nagy szemét került a hulladékba.

Jól eső érzés volt a megpihenni a munka után és nézegetni a halak örömteli ugrándozást a vízben, rengeteg kis sneci ezüstös hasa csillogott közvetlenül a víz felszínén, járták táncukat és villogtatták farkincájukat, falatozták a számunkra ízetlen pelyheket. :-)

"egy murvás uton egészen a vizig le lehet menni (autóval is) és a betonszegélyen könnyebb elérni a csónakkikötőt (FKK)," Köszi Józsi, legközelebb megpróbáljuk majd ezt az utat is, s remélem mások is olvassák ezeket a sorokat, s talán azok is, akik tegnap 3x is elakadtak a sártengerben, mert mindenképpen közvetlenül a vízpart mellett szerettek volna parkolni. Robi és Ákos többször is segített a két hölgy kívánságának eleget tenni. De kíváncsi volnék, este, hogy jutottak vissza a műútra, mivel mi előbb eljöttünk mint ők, s nem láttam már a parton olyan segítőkész és kedves fiúkat, akik combig iszaposan is vállalták a kocsi tologatását, mint amilyenek a mi NaVKE-seink voltak. :-)

Készült néhány fotó is a vasárnapi takarításről, s egyikhez már itt fűzöm is a magyarázatot, mivel már pénteken is szóba került Lennert Géza a Fórumon, az sms- kapcsán, hogy vasárnap is velünk voltál, Géza. :-) Ékes bizonyíték a fotón a SZIKIN kapott csatos tejes üvegének tartalma, melyet egy kishegyesi honfitársa, újdonsült NaVKE tagunk is örömmel kóstolgatott... s nemcsak azért mert földiek vagytok. :-)

Végezetül köszönöm itt a listán mindenkinek, aki tegnap velünk volt Gárdonyban, és részt vett a munkában.

Megyünk majd legközebb is, és újra találkozhatunk. S Robi már biztos mondaná, hogy most jön a szokásos mondatom, hogy miért is... Mert "Jó volt veletek", de akkor jöjjön is, mert talán ti is megismétlitek, hogy nektek is jó volt velem :-) és ígérem, szívesen kalauzolok oda máskor első ízben idelátogatókat, mert tudom, nem egyszerű odatalálni, de aki szereti az ennyire nomád nudi helyeket az bizonyára máskor is visszatér ide, már egyedül is, és újabb barátokat hoz magával, mert a feeling az vmi olyasmi mint anno a 80-as évek Délegyházája.

Feledhetetlen.

DSCF0125a.jpg
DSCF0120a.jpg
DSCF0114a.jpg
DSCF0107a.jpg
DSCF0106a.jpg
DSCF0092a.jpg
DSCF0090A.jpg
DSCF0087a.jpg
DSCF0079a.jpg
DSCF0076a.jpg
DSCF0068a.jpg
DSCF0066a.jpg
DSCF0065a.jpg
DSCF0061A.jpg
DSCF0060a.jpg

18241329-1-43
Az adószámunk

Egyesületünk az alapszabályában foglaltak szerint pártoktól és politikai irányzatoktól független, non-profit szervezet, közhasznú egyesület.

Köszönjük, ha a személyi jövedelemadó bevallásánál az 1%-os közcélú felhasználásra kedvezményezettnek a NaVKE adószámát jelölöd meg.

Az eddigi összegeket a bemutatkozásunkban írtak szerint programjaink szervezésére fordítottuk.
Részletesebben olvashatsz erről a nonprofit.hu honlapján is.

Ha a NaVKE-t jelölitek meg az SZJA 1% kedvezményezettjeként, a legegyszerűbb kinyomtatni, kivágni és egy lezárt borítékba tenni az alábbi linken elérhető rendelkező nyilatkozatot.

 

Túrkevei esti fürdőzés

a nagyon szépen felújított élmény- és termálfürdőben.

Este 19 órától ismét itt, ebben a szuper strandfürdőben, melyet a tavalyi natúrán kipróbáltunk:
-gyógyvizes pezsgőmedence,
-úszó-, strand-, gyermekmedence,
-dögönyözős medence,
-csúszdás, pezsgőfürdős élménymedence.

Néhány kép a tavalyi ottjártunkról itt található.

Belépőjegy erre az estére: 1000 Ft/fő, amit a helyszínen kérünk fizetni.

Ha szeretnél eljönni, írj nekünk, hogy tudjunk tervezni a várható létszámmal,

Van lehetőség szállásra is a fürdőhöz kapcsolodó hangulatos kempingben sátorral, faházban vagy apartmanban. Szállásfoglalás egyénileg a 06-56-362-608-as vagy a 06-56-361-534-es telefonszámon; a telefonban hivatkozz a naturistákra.
Ha úgy döntesz, ott töltöd az éjszakát, azt mielőbb jelezd, hiszen le kell foglalnod.

Részletek: a fürdő honlapján is olvasható.