FooldalOthers
Magyar    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2008


Berényi Sportnapokon jártunk

2008. aug. 22-24.

Kivonat a NaturListán megjelent levelekből:

Megjöttünk Balatonberényből sok sportolás és bulizás élményével, és jónéhány éremmel. Családom nőtagjai szkanderben remekeltek: Julcsi lányom a gyermekek közt aranyat, feleségem a női mezőnyben ezüstöt szerzett. Emellett öcsém a vegyes röplabdacsapat (vegyi gyümi) tagjaként ezüst, míg jómagam a Navke röpicsapat tagjaként bronz medál büszke tulajdonosa lett! Köszönet a berényi sportnap szervezőinek és a résztvevőknek! Jó buli volt, jövőre újra megyünk!
Pisti

Remek volt ez a pár nap Berényben, ismét. Köszönöm a szervezést, a játékokat, a versenytársaknak a meccseket. Gratulálok a kitartó versenyzőknek és külön a díjazottaknak. Nagyon jól éreztem magam, rengeteg kedves ismerős között nem is lehet másképp.
Nagyon finom vacsorákat kaptunk, puszi Gy. Jánosnak és a többi szakácsnak!!
Hihetetlen volt látni, hogy már milyen picur gyerkőcök is mekkora lelkesedéssel és a felnőtteket lepipáló energiával, kitartással remekeltek a versenyszámokban és hogy csillogott a szemük, amikor este a gálán kapták az elismerést és a tapsot. Figyeljünk rájuk, és továbbra is ebben a szellemben biztosítsunk nekik lehetőséget az örömteli játékra, ahogyan ezt most Berényben és már júliusban a Sziki-n is tapasztaltuk.
A legközelebbi ilyen esemény előtt szervezhetnénk egy szerény kis gyűjtést, hogy a gyerekek hadd kaphassanak pl. könyvet is jutalomként, vagy sporteszközöket.
Nagyon jó volt a táncos buli is mindkét nap, egyre jobb a zene, egyre több a táncot szerető vendég, egyre jobb a hangulat, mely a naturista szemléleten felül még pluszban összekovácsol bennünket.
Remélem, hamarosan találkozunk újabb rendezvényen, addig is még sok napsütést a nyár végére és az indián nyárra!
Eszter (titi)

Hazaérkeztünk erről a jó kis hétvégéről.
Jó volt látni az érkezőket, a sok-sok naturista BARÁTUNKAT, a mosolygós arcokat, azt ahogyan egymásnak örültünk.
Mi berényiek szerettük volna, hogy egy újabb éleménydús naturista találkozón vehessetek részt.
A sportversenyek pörögtek egész nap, s a Szikis csapat már megint elvitte az első helyezést röplabdában. (mindig elhatározzuk, hogy legyőzzük Őket, de nem sikerül, úgyhogy most nem határozzuk el, s akkor biztos sikerül jövőre.)
Asztaliteniszben teljes volt a "hazai" siker, hisz mint a férfi, mint a női egyéniben, s a vegyes párosban is miénk lett a képzeletbeli dobogó legfelső foka.
Sakkban, futásban is hasonlóan alakult a végeredmény, sőt a gyermekek számára kiírt többfordulós ügyességi számokkal tarkított versenyről is elhoztuk az első helyezettnek járó kupát.
A vacsorák finomak voltak, s jutott bőven mindenkinek a paprikáskrumpliból és a marhagulyásból is.
Mindkét napon zenével tartottuk ébren és talpon a társaság egy részét.
Táncoltunk, énekeltünk, buliztunk, s örültünk egymás sikereinek.
Köszönöm mindenkinek a munkáját. Köszönöm, hogy olyan sokan eljöttetek, sportoltatok, táncoltatok velünk. Köszönöm, hogy olyan sok gyermeket hoztatok, hogy láthattuk Őket vidáman, ügyesen, s a versenyszámokat véresen komolyan véve sportolni, s eseténként veletek, velünk együtt táncolni, szórakozni.
Bízom abban, hogy jövőre is eljöttök hozzánk, mi pedig megígérjük, hogy megpróbáljuk még zökkenőmentesebben lebonyolítani a vetélkedéseket.
Higgyétek el azt szeretnénk, ha még több munkát adnátok nekünk azzal, hogy még többen eljöttök!
Mégegyszer köszi mindenkinek a munkát, a részvételt. Amennyiben pedig valaki úgy érezte, hogy a hétvége folyamán nem mindent sikerül zökkenőmentesen bonyolítanunk, akkor itt és most kérek, kérünk elnézést.
További szép napokat Mindnyájatoknak, s még nagyon sokáig süssön Rátok a nap.
Tibor

...igen. :-) A SZIKI-seket röpiben nem lehetett legyőzni. Igaz Csicso mégsem egyedül jött, de négyesben is jobbak voltak mint a többiek, akik öt fővel játszottak. Mindenki csak utánuk következett, a berényi csapat, a vegyes csapat és a navkések is. Másodikak lettek mind, ha jól számolom a holtversenyeket. Játszott és érmet kapott navkesek: Linda, B. Gábor. F. Misi. W. Ákos, a Kertész fiúk. Külön köszönet nekik és a más egyesületből besegítő berényi csapattagoknak, Editéknek, Sz. Misinek is.
Természetesen volt más verhetetlen résztvevő is, a 1999 m-t futó Csaba... Már megint ő nyert.
Kellemes élmény volt minden amit ott kaptunk, én mint "sima vendég" úgy érzem, az összes versenyzőnk láthatóan igen jól érezte magát. Kezdve a finom vacsorákkal, amit a berényi egyesület tagjai főztek nekünk. Jómagam már csütörtök este részesülhettem is belőle. Napközben zsongott a part, a motel környékén gyűltek össze a vetélkedni vágyók.
Tibor gondolom majd megírja a győztesekről, helyezettekről szóló beszámolóját így én a berényi és szikis részvevőket nem sorolnám fel. Kiemelném az általam jól ismertek közül navkés futónkat. B. Gábort. Nagyon ügyesen, erejét beosztva 2. befutóként ért célba. Gratula Eszternek is, aki páros asztaliteniszben Csicsó oldalán 3. helyezett lett.
Az íjászat nagyon érdekes volt... Ott még sokunknak gyakorolni kell, de említésre méltó G. Magdi és F. Misi bátorsága navkés indulóként benevezve.
Kertész Pisti kislánya pedig a szkanderben lett első helyezett, külön gratula neki!
Nagyon jók voltak az esti dizsik is, néha úgy éreztem magamat mintha vmi jelmezbálban lennék, annyi ismeretlen, mókás fejfedőjű és öltözetű illető jelent meg időnként a táncparketten. Különösen a péntek esti napon. Volt mindig elegendő bor, sör, pálinka, borovicska, beherovka és sok-sok víz és kóla is, ki mit szeret... Meg sütik is, melyet főleg Edit és Magdi osztott meg velünk.
Köszönöm minden versenyzőnek, a berényi szervezőknek kiemelten, hogy újra találkozhattunk.
Ismét egy szuper hetvégét kaptunk tőletek.
Rózsa

Fotókat készítette: B. Tibor, M. Rózsa és T. Jancsi

dscn00.jpg
P102.jpg
P097.jpg
P073.jpg
P072.jpg
DSCN0977a.jpg
DSCN0966a.jpg
DSCN0903.jpg
DSCN0882a.jpg
DSCN0863a.jpg
DSCN0859a.jpg
DSCN0853a.jpg
DSCN0852.jpg
DSCN0811b.jpg
DP1110441a.jpg
488.jpg
432a.jpg
132.jpg
130.jpg
115.jpg
1110877.jpg
1110868.jpg
1110845.jpg
1110828.jpg
1110819.jpg
1110804.jpg
1110786.jpg
1110762.jpg
1110748.jpg
1110724.jpg
1110705.jpg
1110697.jpg
1110683.jpg
1110676.jpg
1110664.jpg
1110655.jpg
1110653.jpg
1110622.jpg
1110565.jpg

Közös hétvégéink

2008. május 3-4.

Balatonberény, Kemping Nyitóbuli



Képes élménybeszámoló

macik 126a.jpg
macik 125a.jpg
macik 124a.jpg
macik 121a.jpg
macik 120a.jpg
macik 116a.jpg
macik 114a.jpg
macik 111a.jpg
macik 110a.jpg
macik 104a.jpg
macik 102a.jpg
macik 100a.jpg
macik 095a.jpg
macik 093a.jpg
macik 092a.jpg
macik 091a.jpg
macik 087a.jpg
macik 084a.jpg
macik 03.jpg
macik 02.gif
 

After-parti a szülinapi uszoda után

2008. okt. 12. vasárnap hajnalban

Köszönjük Magdinak, hogy remek házigazdagént nagyon-nagyon finom lángosakat sütött nekünk éjnek idején. Hajnalig nála maradhattunk, s oly észrevétlenül eltelt az a pár óra... Sok vidéki vendég is eljött a budapestieken kívül, SZIKI egyesületi tagok ugyanúgy mint az NBBKE tagjai.

Fotókat készitette Eszter és Edina

Az afterparti képes beszámolója:


IMG_0988a.jpg
IMG_0980a.jpg
IMG_0975a.jpg
IMG_0973a.jpg
IMG_0972a.jpg
IMG_0963a.jpg
IMG_0961a.jpg
IMG_0960a.jpg
IMG_0959a.jpg
IMG_0954a.jpg
IMG_0948a.jpg
IMG_0938a.jpg
IMG_0936a.jpg
IMG_0926a.jpg
IMG_0919a.jpg
IMG_0914a.jpg
IMG_0904a.jpg
 

After-parti

2008. nov. 8-9. Az uszi után Rózsánál találkoztunk huszonvalahányan...


Képes élménybeszámoló

Eszter fotói alapján


IMG_1451a.jpg
IMG_1448a.jpg
IMG_1446a.jpg
IMG_1444a.jpg
IMG_1442a.jpg
IMG_1439a.jpg
IMG_1433a.jpg
IMG_1431aa.jpg
IMG_1430a.jpg
IMG_1424a.jpg
IMG_1416a.jpg
IMG_1414a.jpg
IMG_1413a.jpg
IMG_1412a.jpg
 

SZIKI-s Sporthét képes beszámoló

Tagjaink sikerei a 20. Nemzetközi Sportalálkozón
2008. július 21-27.


Nagyon jó hangulat volt mindvégig, akár győztünk, akár nem, szomorúnak most nem illett lenni. A csütörtöktől érkezőket már nem zavarta a vetélkedésben az addigi nagy esőzés sem. Napközben, még szurkolás közben is sokat bohóckodtunk, néha át is öltöztünk, vagy különleges lengőteke versenyben vettünk részt, hogy tovább gyarapítsuk sportismereteinket. Esténként jó hangulatunkat fokozták a táncok, a szülinapi koccintás, a nagy közös nyúlvacsoránk, nyakpörköltünk, sajtos pogácsák, dinyék és kukoricák és a hatalmas szombati faházas buli, karaoke versenyek. Gyakran reggelig sem aludtunk.

Az alábbi képeken nem látható, hogy indultunk lábtengón, terepfutásban, 100 m-es futásban, távolugrásban, barnasági versenyen és Suzuki-toló versenyben is.
A jól megérdemelt sikerekért gratulálunk navkés versenyzőinknek, győzteseinknek, helyezettjeinknek! Ügyesek voltatok Anita, mindkét Ágicánk, Dóri, Erzsi, Eszter, András, Gábor, Laci, Robi, V. Ákos és W. Ákos!
S nagyon köszönjük a csapatversenyekben való "besegítést" Petrának, Cicusnak és Luxinak.

Fotókat készítette Eszter és Rózsa.

uszas.jpg
usz.jpg
ubil.jpg
turul.jpg
tur.jpg
testfest2.jpg
testfest1b.jpg
tekea.jpg
teka.jpg
tek2.jpg
szuli.jpg
szkandera.jpg
sorc.jpg
nkot.jpg
mag2.jpg
mag.jpg
kotf.jpg
kot1.jpg
fest.jpg
etestfest3.jpg
etestfest.jpg
eszkander3a.jpg
eszkander1.jpg
ejegkopf.jpg
ejegkopes.jpg
csap.jpg
buli5.jpg
buli4.jpg
buli3.jpg
buli2.jpg
buli0.jpg
buli.jpg
Iszk.jpg

Villányban jártunk

2008. oktober 23-26.

1. nap, csütörtök
Érkezés egyénileg, hisz sokfelől indultunk.
Vki Budapestról (8 fő), van aki Szegedről(6 fő) vagy Makóról (2 fő) vagy csupán Pécsről (2 fő) közelítette meg Villányt.
Találkozó a Kecskés borkóstolóján volt 17.00-kor. Addig elfoglaltuk a szállást. Létszámunk 3 vendégházat töltött meg, még a nappaliba is jutott szállóvendég. Pali és Éva a Kecskés Vendégházat kapta, Coffos családja, Laci, Eta valamint Edina és Laci pedig a Czékó Vendégházba került. Már megérkezéskor pálinkával és borral kínálták a vendégeket, nagyon finom volt a rosé cuveéjük, érdemes volt már kora délután is kortyolgatni Czékóéknál.
Harmadikként az Árpád vendégház volt a miénk, itt szintén 8-an aludtunk (Eszter, Évi, Gizus, Rózsa, Csicsó, Hagymabáró, Laci és Misi) Itt érkezéskor hideg szobák fogadták a csapatot, 2 napig gond volt a fűtéssel, míg végre sikerült légteleníteni. Naturistaként kellemetlen élmény ez, hisz nemhogy vetkőzni nem tudtál, hanem gyakran talpig beöltözve várakoztunk a megfelelő hőmérsékletre. De jó villányi szokás szerint, fogadóitalként, melegítő italként kaptunk nagyon finom törkölypálinkát házigazdáinktól Szűcs Árpitól és Katitól s ez segített átvészelni a gondunkat.
Voltak akik nem tudták pontosan az esti tali címet, hova is kell jönni, s a Fő utcában levő Kecskés borozóba mentek először. De minden elismerésem a Kecskés József kedvességéért, aki autójával Coffos segítségével az egyik lemaradt társaságért a szállásra ment s onnan hozta a Dózsa Gy. u-i helyszínre őket, hogy közben megmutassa a rövidebb utat.
Nagyon jó borbemutatót kaptunk és nagyon jól éreztük magunkat itt. 20-an voltunk, de nem mindenki kóstolt, van aki csak a párját, családját kísérve hallgatta boros infókat, a családi pincészet történetét. A pincét is megnézhettük, majd felmentünk az étterembe és ott folytattuk a borkóstolót. Közben számtalan finom hagymás kiflifalatka és különböző sajtok is kerültek az asztalunkra.

A borsor (utánkóstolási lehetőséggel 2000 Ft/fő):
Rizlingszilváni 2007
Kékfrankos Rosé 2007
Villányi Cuvée 2006
Cabernet Franc 2004
Cabernet Sauvignon 2004
Amata Cuveé 2003
Merlot 2004

Vacsorára visszagyalogoltunk a szállásra. Az Árpád Vendégház udvarában már főtt bográcsban a pincepörkölt, a 18 fős csapatnak és jutott még hely a két pécsi aznapi NBBKE vendégnek is az étteremben. Sajnos nem tudtuk kiharcolni, hogy legyen csak borsor ára és csak vacsi ára. Árpi olyan jó házigazda, hogy itt ehettél, ihattál amennyit akartál, vagy ha peches voltál s nem kívántál enni, inni a részvétel akkor is 4000 Ft/fő volt mind a húszunknak.
Fenségesen finom volt a vacsi, én ugyan már nem voltam éhes, de "muszájból" csipegettem azért a csülökből és isteni finom puha volt minden falatja. Borozni a jó hangulatért volt csak kedvünkre, különböző izű és minőségű saját pincészetben készült borokat ittunk a vacsihoz és kaptunk mérce nélkül is utána. 2007-es évjáratú Királyleányka, Rosé és siller (oportóból), Oporto, Cabernet Savignon és az Adrienn Cuveé... A siller, Coffos kedvencévé is vált rögtön. Éjfél után a pincébe is benéztünk az újborokhoz, az összes Laci és a kitartó hölgyek. Nagyon finom olaszrizlinggel is találkoztunk az egyik hordóban. Eta (és Rózsa)gyakorolt is, hogy a lopós módszerrel kicsalogassa onnan az ízletes nedüt. Hajnali negyed négykor dőlt ki az utolsó legény ill. leány a sorból, de én akkor már javában aludtam, csak a reggelinél hallottam Árpitól a hírüket.

2. nap, péntek

Reggeli után nehezen indult a nap... Pénzek begyűjtése, vacsik szállásdíja, borkóstolók kifizetése Coffosnak... Sajnos ma Hagymabáróék nélkül töltöttük a közös programokat, ő az ágyikóban pihente ki a vörösborok számára kedvezőtlen hatását.
A többiekkel a Kilátóhoz kirándultunk, a Templomhegyen át, gyönyörű völgyek, hegyek, tanösvény. Nagyon-nagyon szép túra volt. A csapat eleje már a közeli étteremben várakozott míg többen Palit és Évit lesték, mikor bukkan fel az erdő kijáratánál. Később kiderült ő már a szállás felé halad, gyakorlott túrázó lévén egy rövidebb utat talált amikor elvesztette a társaságot szem elől. Coffos harcsapaprikás ebédre maradt az étteremben Etáékkal és Edináékkal, akik később szintén kedvet kaptak vmi főételt bekapni a következő borkóstoló előtt. Mások csak kávéztak és délután két autónyian átmentek Siklósra várlátogatásra. Míg a siklósi várban nézelődtünk Eszterékkel, a csapat másik része a Blum pincészetben járt, ahol 6 féle bort ihattak és szédítően jó körítéssel fűszerezett show-women (Anikó néni) is közrejátszott az esti alaphangulat beállításához. Blum pincészet borsorát nem ismerem, így nem tudom felidézni részleteiben mit kaptak a 2000 Ft/fő árért.
A másik ház lakói közben tartották a lelket hagymabáróban, próbálták a hozott borokat és a vacsora előtti hamikat az ő szeme elől eldugva elfogyasztani.
A Polgár borkóstolóra mindenki nagy lelkesen készült, de ezt ők ismét kihagyták, így az ottani befizetett Gizus vacsija egy részét kérésükre elfogyasztottuk és elcsomagoltattuk nekik másnapra. Kétféle sajttál is került itt terítékre, a főétel pedig áfonyalekváros szarvassült volt burgonyakrokettal és vmi vanilakrémes süti. Láthattuk a bortrezort is még vacsora előtt. Nagy élmény volt az is. Meg ezen az estén Pali és a desszertborok látványa is.

A borsor utánkóstolási lehetőséggel (ára 2000 Ft/fő, vacsorával együtt 6600 Ft/fő):
Muskotályos Cuveé 2007
Hárslevelű 2005
Siller Kadarka 2006
Kadarka 2006
Oportó 2007
Rubin Cuveé 2007
Merlot 2005
Cabernet Franc 2004
Aranyhárs 2006

Vacsi után még korainak éreztük az időt így a Czékó ház lakói közül Etáék is átjöttek az Árpád vendégház étkezőjébe egy kis beszélgetésre és előkerültek még Rózsa, M. Laci és F. Misi jóvoltából egyéb boraink is, mint a ménesi aszu vagy egy kedvenc somlai cserszegi fűszeres vagy a fehér Károlyi cuveé és egy tokaji sárgamuskotály vagy a tegnapi megmaradt Kecskés merlot de még egy jobb fajta, a nyári vízitúrán már Pisti ajándékaként tesztelt spanyol tempranillot is megittunk elalvás előtt...

3. nap, szombat

Reggeli után a nagyharsányi szoborparkban "tulajdonképpen" találkozás volt túravezetőnkkel aki felvitt bennünket a Villányi hegység legmagasabb csúcsára, Szársomlyóra. Rengeteg ismeret, növényekről, állatokról, helytörténetről elhangzott a 4.5 órás túra idején. Hihetetlen változáson ment keresztül hagymabárónk, örült mindenki, hogy a reggelire elfogyasztott 4 zöldpaprika vagy a sok alvás hatására teljes erőbedobással túrázhatott velünk, csodaszép fotókat készített a hegyoldalról és maximálisan feltöltődött a természetben kapott hegyi beszéd hatására is.
Míg mi hegyet másztunk Coffos családjával a siklósi várat látogatta meg. Aztán a Czekó vendégházban lakók saját, ingyenes borkóstolót kaptak a háziaktól. Másnap ezek alapján többen itt vásásároltak palackozott rosé cuveét, sillert ill. 2004-es Cabernet Sauvignont.
Akik tegnap nem voltak a Blum kóstolón a túra után átmentek Villánykövesdre és szétnéztek a műemlék pincesoron, s bementek egy-egy pohár borra Blumékhoz is (Styrum Cuveét és Cabernet Sauvignont ill. Cabernet Sauvignon barrique-ot ittunk). Pali és Évi a palkonyai templomot látogatta meg még a közös esti program előtt.
Vacsoránál találkoztunk mindannyian a Günzernél. Illetve borkóstolón. Illetve borozgatáson. Mert számomra ugyan nagyon-nagyon finom borok voltak, de nagyon gépiesen felszolgálva kaptuk őket. Még a pincét is elfelejtettük megnézni, mert alapból nem jutott eszébe senkinek lehívni oda bennünket. Ezt sajnálom. Kis kellemetlenség is volt, hogy az asztalnál derült ki többeknek, hogy kemencében sült csülök lesz a vacsora, amit ketten nem szerettek, csak a körítés volt ínyükre. Még szerencse, hogy volt két később csatlakozó társunk, akik töltött káposztát rendeltek és Misi cserélhetett Palival. Még jó, hogy nem csak halászlé volt mindenkinek rendelve meglepetésre, mert egyik társunk allergiás a halra és akkor szegény éhen maradt volna... De Évi kutyája nyilván nagyon boldog volt, mikor másnap, odahaza megkapta gazdija csülkös vacsiját...

A borsor, szigorúan csak fél deci (ára 3000 Ft/fő csülökkel, 2500 Ft/fő töltött káposztával):
Mont Blanc Cuveé 2007
Rosé kékfrankos 2008
Oportó 2007
Kékfrankos 2007
Cuveé barrigue 2006
Mátyás Cuveé 2003

Vacsi után ismét az Árpád Vendégház étkezőjében gyűltünk össze néhány órára, de a maradék tegnapi borok végleges elfogyasztása mellett még jelvénykiállítást is kaptunk M. Lacitól. Csuda érdekes volt nekem az is... Ennyi régi mütyűr egy helyen! Köszönet érte, hogy megnézhettük és az odaajándékozottak is méltó helyre kerültek H. Lacinál.

4. nap, vasárnap
Készülődés hazafelé... Ki korán, egyből Budapestre vagy még a környéken szétnézve útközben búcsúzott a vidéktől. Bortúránk szervezője Coffos és családja indultak elsőnek, majd Etáék. Paliék és Laciék fontolgatták bemennek Harkányba, Misiék Baján szerettek volna megállni, Csicsóék pedig benéztek még a Wunderlich Pincészetbe és aztán Pécsen a mecseki Kalandparkban és a belvárosban sétálgattak. Csabáéktól csak telcsin búcsúztunk el, az égervölgyi sétát és Teca mamánál az ebédet máskorra halasztottuk Pali, Évi, Rózsa és Misi nagy bánatára.

Köszönet a jó hangulatért minden csapattagnak, a kiváló kiránduló élmények megszervezéséhez és a néha nagyon különleges borok felfedezéséhez. Sokáig tartó élmény marad ez mindannyiunknak, hazafelé már egy következő hasonló borozgatás gondolatát szövögettük jövőre...
(Rózsa)

Fotókat készítette: Csaba, Csicsó, Eszter, Hagymabáró

templomhegy4.jpg
templomhegy3.jpg
templomhegy2.jpg
szuros_csodabogyo.jpg
szucs09.jpg
szucs08.jpg
szucs.jpg
szrsomlyo9a.jpg
szrsomlyo9.jpg
szrsomlyo8.jpg
szrsomlyo7.jpg
szrsomlyo6.jpg
szrsomlyo5.jpg
szrsomlyo4.jpg
szrsomlyo3.jpg
szrsomlyo2.jpg
szrsomlyo13.jpg
szrsomlyo11.jpg
szrsomlyo.jpg
szerelemlakat_pecs.jpg
polgar_trezor.jpg
polgar99.jpg
polgar9.jpg
polgar8.jpg
polgar7.jpg
polgar6.jpg
polgar3.jpg
polgar2.jpg
pettyegetett_tudofu.jpg
palmacuki_01a.jpg
ozlab_gomba.jpg
nagyharsany1.jpg
lojzi_cuvee.jpg
kecskes4.jpg
kecskes3.jpg
kecskes2.jpg
kecskes.jpg
gunzer_csulok2.jpg
gunzer_csulok.jpg
gunzer4.jpg
gunzer2.jpg
gunzer.jpg
blum1.jpg
Siklos2.jpg
Pecs_081026.jpg