FooldalCanoe Tour
Magyar    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2017


Pünkösdi vízitúra

2017. június 3-5.

A programra mindösszesen 8 érdeklődő jelezte eljövetelét mely az indulás előtti napokra 3 főre csökkent, így ez a pünkösdi a vízitúra elmaradt.

Tokajban lett volna a találkozó szombaton, fölmehettünk volna Olasziba, még aznap leereszkedhettünk volna Szegibe. Másnap csomagok nélkül leevezhettünk volna Bodrogkeresztúrra, a Hét Vezér parkjánál kiköthettünk volna, kb 1 km gyaloglás után a Nobilis pincészetnél késői ebédre és borkóstolóra vártak bennünket. Ezt már lemondtuk. Borkostoló után a tervek szerint vissza gyalogolhattunk volna és visszaevezhettünk volna a táborhelyre. Pünkösd másnapján érkezhettünk volna Tokajba.

Bárdos Sarolta borai kiválóak...A Bodrog gyönyörű...Kár, hogy nem gondolták többen, hogy ez a program megéri pár nap kikapcsolódást.

Majd legközelebb, akkor júliusban találkozzunk mindenképpen!

 

Nyári vízitúra

2017. július 26-30.

A tavalyi csapat kívánságának eleget téve idén ismét az Öreg-Túron eveztünk, csak a hosszabban is evezhető szakaszán.

Időpont: júl 26-30., szerda-vasárnap.
Útvonal: Kishódos-Sonkád-Kölcse-Túristvándi-Kömörő (Petőfi fája...)

Részvételi díj:
Navke tagoknak: 7000,- Ft/fő
társegyesület: 7500,- Ft/fő
mindenki más: 8000,- Ft/fő

Ebben benne volt a hajóbérlés, csomagszállítás, sofőrök mozgatása.
Ehhez képest plusz költség az oda és vissza út, az étel - esténként közös főzés -, ital, stb. (összesen 1600 Ft) és néhány helyen a kemping költsége (3200 Ft).
Összességében a világ legolcsóbb nyaralása.
Telekocsikat szerveztünk, 7 autóval utaztunk Szentgotthárd, Tatabánya, Szeged és Budapest irányából voltak résztvevőink..

A jelentkezettek a kör e-mailben megadott információkat követték.
Összejött a min. 16 fő (20-an voltunk), így további kedvezményeket is kaptunk az egyesülettől.

Jelentkezési határidő: 2017. július 6. csütörtök dél.
Regisztráció csak e-mailben: navke@navke.hu

Csak a teljes névvel és előre regisztráltak vehettek részt a programon. Aki nem adta meg a teljes nevét, telefonszámát csak utalt részvételi díjat (ilyen is volt, 2 fő-azóta se tudjuk kik azok...) az nem számított regisztrációnak, annak a részvételi díját nem fogadtuk el. Aki csak odajönne és helyszínen csatlakozna, azt sem lehet. Mindenképpen a határidő előtt és e-mailben kell regisztrálni!
A vízitúrán csak naturisták vehettek részt.
Részvételi díjat a következő számlaszámra kértük utalni 2017. július 7. péntekig:
Fókusz Takarékszövetkezet 51700265-11129053-00000000

Határidő után történő befizetést sem fogadtunk el! Ha vki vmilyen oknál fogva nem tud mégsem résztvenni, közös megbeszéléssel lehet cserélni, másokat a helyére ajánlani.

Képes élménybeszámoló (folyt. köv.)

Sajnos véget ért a vízitúra... Annyira jó volt, hogy máris visszamennék.
Készülök írni egy részletesebb élménybeszámolót is, hátha jövőre mások is kedvet kapnak. Az biztos, nem ide megyünk, vmi másik folyóra. Talán a Tisza lesz.
Az Öreg-Túr csodaszép, tele akadályokkal és mi mind a huszan mindennel megbírkóztunk, sosem adtuk fel. Pedig voltak kemény akadályokkal teli szakaszok is, amit hallottuk utána mások nem tudtak teljesíteni és segítséget (mentést) kértek.
Nagyon büszke vagyok rátok, hisz sok kezdő is volt a csapatban. néhányan derékfájásra panaszkodtak, de többen végigcsinálták vagy csak félúton kényszerültek feladni. Itt kiemelném Csabát, aki újonc volt, borult is, ennek elleneére velünk maradt, de nem evezett csak egy napig. Viszont segített esténként vagy napközben a csomagok szállításában, őrzésében, pakolásokban.Mások hazamentek vagy csak vmi erősebb fájdalomcsillapítóval kezelték magukat.
Pali előtt le a kalappal, hisz olyan bivalyerősen, és kitartóan,szívósan segített az átemelések során, hogy nélküle bizony nem mondanám, hogy jövőre veletek ugyanitt...
Hálás köszönet neki mindenért.
(Rózsa)

Fotók: Rózsa, Gabica

ZDSC07597h (1).jpg
DSCN0315JJ.jpg
DSCN0279n.jpg
DSCN0277h.jpg
DSCN0275h.jpg
DSCN0272h.jpg
DSCN0269h.jpg
DSCN0261h.jpg
DSCN0258h.jpg
DSCN0248h.jpg
DSCN0231h.jpg
DSCN0222bb.jpg
DSCN0220cc.jpg
DSCN0188h.jpg
DSCN0186h.jpg
DSCN0163h.jpg
DSCN0162h.jpg
DSCN0159h.jpg
DSCN0158h.jpg
DSCN0156h.jpg
DSCN0154h.jpg
DSCN0140cc.jpg
DSCN0139cc.jpg
DSCN0136n.jpg
DSC07910h.jpg
DSC07767h.jpg
DSC07763h.jpg
DSC07725h.jpg
DSC07705h.jpg
DSC07687h.jpg
DSC07669h.jpg
DSC07632h.jpg
DSC07603h.jpg
DSC07589h.jpg
DSC07556h.jpg
DSC07539h.jpg
DSC07524h.jpg
DSC07502h.jpg
DSC07482h.jpg
DSC07475h.jpg
DSC07470h.jpg
DSC07453h.jpg
DSC07447h.jpg
DSC07392h.jpg
DSC07385h.jpg