FooldalNaked Spirit
Magyar    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum




Az alábbi írás a http://members.tripod.com/~nakedspirit/ oldalon található angol nyelvű jegyzet mainál korábbi, 1997-es verziójának részleges nyersfordítása.

Jó elgondolkodást kívánunk!

 

Naked Spirit

“We are by nature all as
one, all alike, if you see us
naked…”

John Burton
(1576-1640)


Nekünk, embereknek fura a viszonyunk testünkhöz, elragadtatás és undor között váltakozik. Tudjuk, hogy a test az élet otthona, mint ahogy a lélek az élet szikrája, és mégis többségünk nem tud kiegyezni ezzel.

A Naked Spirit (ez az esszé) megpróbálja megtalálni az utat vissza a Kertbe - egy olyan helyre, ahol egy egységként fogják fel a testet és a lelket. Ide csak olyan út vezet, aminek mentén elfogadjuk magunkat annak, akik és amik vagyunk. Ha nem vagyunk képesek elfogadni testünket a maga teljességében, akkor nem tudjuk elfogadni saját magunkat, és lelki konfliktustól szenvedünk megosztva és besározva.

Meztelenségünk arra kényszerít bennünket, hogy törődjünk a természettel és azokkal az erőkkel, amelyek formálnak minket és végigkísérnek életünkön.

Meztelenül

A meztelenség szabadság - de sebezhetőség is. Meztelenül lenni nem más, mint teljesebben érzékelni az életet, de többet kockáztatni …- eggyel kevesebb réteggel élni saját magunk és a világ között -…olymódon részesedni a világból, ahogy az felöltözve lehetetlen.
A meztelenségnek különös ereje van. A csupasz test titkokat tár fel, szembesít saját magunk azon részeivel, amelyek nem állnak teljes ellenőrzésünk alatt. Meztelenségünk halandóságunkra és szexualitásunkra emlékeztet - életünk két egybefonódó aspektusára, amelyek arra vesznek rá, hogy felülemelkedjünk azon az egyébként is korlátozott definíción, hogy kik és mik vagyunk. Meztelenségünk szembesít azokkal a mélyben buzgón fortyogó, ragyogó erőkkel, amelyek kitöltenek és inspirálnak bennünket.
A meztelenség visszavezet eredetünkhöz. Emlékeztet bennünket arra, hogy ruhátlanul születtünk, és hogy a teremtés kavargó energiájának eredményeként jelentünk meg. Ezen erő hatalmának és rejtelmességének a sugallatát érezzük, amikor felfedjük anatómiánk azon részeit, amelyek magasabb célt szolgálnak annál, mint amit be tudnánk fogadni elménkbe. Ez kellemetlen felfedezés lehet annak, aki úgy érzi, hogy a saját maga feletti kontrollt az elme felsőbbrendűségével tudja megőrizni.
A meztelenség az ártatlanság elvesztése - meztelenül nem tagadhatjuk, hogy része vagyunk az élet egy erős, spontán hullámzó áramlatának. Meztelenül teljessé leszünk; egyik részünket sem lehet megtagadni vagy elfelejteni - még azokat a részeket sem, amelyeket pedig gyakran szeretnénk elfelejteni, mert arra emlékeztetnek, hogy létezik valami nagyobb annál, mint amit kényelmesen felfoghatnánk.

De a meztelenség ártatlanságunk visszanyerése is. Egyfajta értelemben újra kisgyermekek leszünk - előzékenyek és közvetlenek, fészkelődünk a gravitáció vonzása ellen, ami úgy tűnik, földhöz kötve tart minket. Olyan módon érezzük a szelet és a Napot, ami leírhatatlan, és amit nem lehet hűen visszaadni vagy megérteni. Nem jön szó a szánkra, amikor lenyűgöz minket az, hogy alapvetően tehetetlenek és gyengék vagyunk egy hatalmasabb létezéssel szemben. Rájövünk, hogy nem vagyunk többek, mint ragyogó fényben fürdő gyermekek a nagy Kert közepén, és hogy ez a fény fénylőbb, mint homályos értelmünk.
A meztelenség önmagunk fölé emel - még azon embertársainkkal is így tesz, akik tagadják valami Nagyobb jelenlétét. Megforgatja bennünk az „élet kerekét”, megmutatva feltárulkozó testünkben a születés és a halál misztériumát. Ez a legtöbbször elrejtett vonatkozásunk lesz a nyitánya tágasabb, mélyebb, ragyogóbb világoknak; pusztán annak észlelésétől átalakulunk, hogy létünk egy előttünk volt és utánunk jövő életek sokaságából font lánc része. És azok, akik éreznek egy nagyobb jelenlétet -mondjuk szellemet- azok ezt az érzésüket megerősítve látják, hiszen az túlmegy a saját elméjükön és lelkükön, bele mások elméjébe és lelkébe. Meztelenül ez igazság rezonátorai leszünk - közel annyira sem emésztenek már minket mindennapi életünk jelentéktelen gondjai.
Meztelenül esélyünk van megtalálni az utat titkaink és félelmeink kusza szövevénye mögé. Lehetőségünk nyílik arra, hogy termékeny és kreatív természetünket inkább tündökölni lássuk, semmint szégyenkezni. És ezt látva már nem törekszünk magányosan élvezett hasznokra vagy múlékony örömökre. Megtanuljuk, hogy az életet nem azért kaptuk ajándékba, hogy eltékozoljuk „elmezsibbasztó önelmerülések” pillanataiban, hanem hogy nyíltan megosszuk barátságban és szerelemben.
De szembesülve ezzel a nagy, rejtett lehetőséggel a lélek visszariadhat. Bizalmatlanná válhat azzal szemben, amit lát, kételkedhet vagy feltételezheti, hogy valami csalásról van szó. Lehet, hogy megpróbálja felöltöztetni a testet és visszahúzódik a biztonságba és magányba. Ez természetesen érthető. Túl sokáig éltünk leplek alatt. Attól, hogy levesszük a ruháinkat, még nem leszünk automatikusan jobb emberek. Azokat a rétegeket, amik ruháink alatt vannak, nem lehet könnyen eltávolítani. De a meztelenség megadja ezt a lehetőséget, ha elég hosszan lecsendesítjük elménket, hogy közömbösítsük gyanakvásunkat. Ha csak kicsire is, de kitárjuk az ajtót, az elég ahhoz, hogy egy kis fénysugár behatoljon a sötétségbe - az átváltozás elkezdődhet.
A meztelenség a ráébredés egy állapota. Metaforája a ráébredés egy még fontosabb formájának, amit csak néhány ember enged meg magának - vagy engedik számára meg mások - tapasztalni. Testünk elfogadásán keresztül önmagunk elfogadása az első lépcsők egyike.

Meztelen félelem

Mivel így vagyunk hozzászokva, hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a felöltözöttség állapota a természetes és helyénvaló - különösen barátok vagy idegenek társaságában. Bár a ruházkodás természetes voltának feltételezése szemben áll a józan ész racionalitásával, mégis annyira beleivódott kultúránkba, hogy azokra vagyunk kénytelenek külön szóval hivatkozni, akiknek semmiféle problémát nem jelent közösségben meztelenül lenni; jelesül nudistáknak vagy naturistáknak hívjuk őket. Mivel az öltözködés folyamata egy plusztevékenységet jelent, több értelme lenne a ruhátlanságot felfogni megkülönböztetés nélkül és a megrögzött (a minden körülmények között) öltözködőkre mint “textilesekre” (esetleg, mint „mezistákra” ruha=mez - meztelen-mezes - nudista-mezista) hivatkozni. De addig, míg a mezisták (textilesek) látványos többséget alkotnak (vagy legalább egy nagyon hangos és agresszív kisebbséget), addig kényszerítve vagyunk, hogy alkalmazkodjunk nézeteikhez.
Ez nem fair. Ez a jogok tiszta korlátozása, amit néhány ember még üdvözöl is. A textilesek kényszerítik védekezésre a naturistákat, méghozzá úgy, mintha az ő oldalukon lenne a tisztesség és az erkölcs, mikor tulajdonképpen pont az ő viselkedésük nem kifejezetten etikus. Éppen a ők azok, akik nézetüket a naturistákra erőltetik. Nem hallottam még olyan esetről, hogy naturisták követelték volna textilesektől, hogy vetkőzzenek le (hacsak a textiles szándékosan el nem vetődik egy naturista létesítménybe, és még akkor is adott a lehetőség arra, hogy vetkőzzön vagy távozzon) - ellenben túl sok példa van arra, hogy naturistákat öltözködésre kényszerítenek, sőt le is tartóztatják őket. A textilesek korlátozásaikkal és megvetésükkel nehézségek elé állítják a naturistákat, akik az esetek döntő többségében senkire sem akarják rákényszeríteni a meztelenséget - csupán jól kijelölt nyilvános területeket szeretnének, ahol a meztelenség megengedhető. (Vagy még inkább olyan helyek kijelölését, ahol a meztelenség nem megengedett - tehát mindenhol máshol szabad.)

Azonban bizonyos nagyon meggyőző és megfélemlítően ható textilesek még ezt sem engednék. Talán fel kéne tenni a kérdést, vajon miért vált ki belőlük a meztelen emberi test félelmet és felháborodást. Úgy tűnik, hogy anatómiánknak csak bizonyos részei okoznak nekik aggodalmat. Ez a félelem és undor olyan valami, amit én nem tekintek természetesnek. Ez nyilvánvalóan legalábbis enyhén kóros állapot. Rokona más ilyenféle pszichés betegségnek - mint az állatoktól, a magasságtól, szűk helytől stb. való fóbiás félelem, amelyek szerintem sokkal inkább megérhetők és legitimek. Ennélfogva a megrögzött öltözködéssel jellemezhető állapotot nevezhetjük “gymnofóbiának” (gymnos görögül meztelent jelent) - ami nem más, mint a meztelenségtől vagy mások meztelenségének látványától való félelem.

A gymnofóbia legtöbbször egy “szelektív” betegség. Nagyon kevés ember szenved tőle annyira, hogy soha nem vetkőzik le fürdéshez vagy szeretkezéshez. De a gymnofóbiának éppen ez a relatív volta az, ami miatt nem tekintjük kóros állapotnak! Az emberek általában csak akkor gymnofóbiásak, ha a meztelenség nyilvános fórumon kerül elő. Természetesen vannak olyan típusú gymnofóbiások, akik bizonyos körülmények között elfogadják mások meztelenségét (például nőket bámuló férfiak sztriptízbárokban), de irtóznak attól a gondolattól, hogy meztelenül legyenek, vagy hogy találkozzanak az utcán egy meztelenül sétáló emberrel. Ebben az esetben a szelektivitás csak nehezebbé teszi, hogy a jelenséget a valódi mivoltának megfelelően fóbiaként ismerjék fel. Az ilyen szelektív gymnofóbiások azt mondják maguknak, hogy mindennek megvan a maga helye és ideje és ezzel a magyarázattal meg is elégszenek.

De a gymnofóbia egyfajta perverzió - olyan, ami illemmel és morális felsőbbrendűséggel leplezi magát. Nem mondom, hogy azzal a megvetéssel kellene tekintenünk a gymnofóbiásra mint ahogy ő gyakran a naturistára. De látnunk kell, hogy a gymnofóbia messze van a természetestől, és hogy kezelést és korrekciót igényel. Mint bármelyik fóbia, ez sem kezelhető túl gyorsan vagy erőszakosan. A gymnofóbnak meg kell tanulnia el- és felismerni félelmeinek alaptalanságát és meg kell tanulnia fokozatosan túllépni rajtuk. A naturisták ebben sokat tudnak segíteni. Láttatniuk kell a gymnofóbiásokkal, hogy a meztelenségben valóban nincs semmi szégyellnivaló; példát kell nekik mutatni.

Ez természetesen nem könnyű. Amíg sok ember felfogásában a naturisták hóbortosak, bogarasak vagy furcsák, sőt talán még egy kicsit hibbantak is, addig a naturistáknak elég nehéz lesz megváltoztatniuk ezt a felfogást. Tudják, hogy sok ember különféleképpen áll hozzájuk - akár őrizkedhetnek is tőlük, vagy el is kerülhetik őket - hacsak nem tartják meg ezen szokásukat maguknak. Ezért, hogy elkerüljék a vitát, sok naturista titokban tartja az amúgy teljesen törvényes tevékenységét, olyan szerencsétlen benyomást keltve ezáltal, hogy amit tesznek, az valami rossz vagy szégyelleni való. Ekkor maguk is cinkosaivá válnak a tömeges gymnofóbiának, ami pedig megfosztja őket attól a jogos szabadságuktól, hogy meztelenül legyenek.

adam02a.JPG
 




Vannak jelek, hogy talán csökken valamelyest a gymnofóbia pestise, de ebben az évszázadban (a XX.-ban - a ford.) nagyon kicsi tényleges előrelépés történt - legalábbis az Egyesült Államokban. Azoknak, akik élvezik azt, hogy együtt lehetnek meztelenül a napon vagy egy fedett uszodában, nem szabad elfelejteniük, hogy továbbra is küszködniük kell a gymnofóbia még eztán jövő erős áramlatával. De épp a naturisták lehetősége és érdeke, hogy segítsék a társadalmat kigyógyulni ebből a patológikus állapotból, ami néha még a legodaadóbbat is megbénítja.

A gymnofóbia az elmének és az érzelmeknek egy “magasfeszültségű” állapota. Ahhoz, hogy teljesen megértsük, be kell hatolnunk mélyen a magjába, hogy kiderítsük, igazából mi motiválja. Míg páran talán azt mondják, hogy meztelenül lenni ugyanaz, mint sebezhetőnek lenni, addig az emberek a világon mindenütt nagyon kevés ruhát viselnek a strandokon, és mégis teljesen rendben lévőnek érzik öltözetüket. De vegyük csak észre, hogy testük melyik részét akarják eltakarni leginkább. Ugyan a top-free fürdőzést bizonyos helyeken tolerálják, az emberi test felfedésének végső határa a genitáliák kitakarása. Így aztán tényleg a szexualitástól való félelem az, ami a gymnofóbia hátterében áll. Amilyen buzgón törekszik a naturisták többsége arra, hogy ne asszociálják tevékenységüket a szexualitással, sajnos mégis éppen ez az, amit a legtöbb textiles nyíltan vagy burkoltan a naturizmus igazi lényegének feltételez.
A gymnofóbia megértéséhez ezzel kell foglalkoznunk.

Meztelen igazság

Számolnunk kell azzal, ami sokak számára kínos: amikor meztelenek vagyunk, szexualitásunk előtérbe és középpontba kerül. Elég kevés olyan naturista van, aki arra adja magát, hogy szorgalmasan győzködje a textilesekat arról, hogy a naturizmus nincs jobban töltve szexuális tartalommal, mint a „textiliánizmus”. Pedig igazuk lenne. „Textiliánizmus” és naturizmus egyenlő mértékben foglalkozik az emberi szexualitással - csak éppen különbözőképpen teszik mindezt. Bár a „textiliánizmus” sem kizárólag szexuális énünk elrejtésén alapul (hiszen a sokféle előforduló szituációban státuszunknak és a rituáléknak megfelelően sokféleképpen öltözködünk), és a naturizmus sem kizárólag szexuális énünk kinyilatkoztatásáról szól, a pont, ahol ez a két felfogás eltávolodik egymástól, feltétlenül szexuális természetű. A textilesek legfőbb kifogása a naturizmussal kapcsolatban a nemi szervek, a mellek (a nőknél) és a far fedetlensége.
Így aztán a vita főleg a szexualitásra fókuszál. Amíg nem tudunk kiegyezni a szexualitással, és hogy miért okoz ilyen aggodalmat még a szexuális forradalom és felszabadultság ébredésének korában is, addig nem leszünk képesek arra, hogy úrrá legyünk ezen a dispután. Ez pedig fontos lenne a naturistáknak, hiszen a textiles többség továbbra is gátolja azon szabadságunk érvényesülését, hogy meztelenül legyünk.

A szexualitás témájáról diskurzust folytatni problematikus. Mivel annyira feszültséggel terhelt, még egy egyébként ártatlan vita is a gyanú sötét árnyékát veti arra, aki megemlíti. De nyilvánvaló bárki számára, aki megpillant egy csupasz emberi alakot - legyen az akár egy “jó modorú” textiles, aki megfontoltan elfordítja a tekintetét, akár egy kukkoló, aki nem sokat ad a kukkolt egyén érzéseire - hogy a meztelenség nyíltan a színre helyezi szexuális mivoltunkat. Ha túl akarunk jutni azon a rögeszmén, amit a legtöbb textiles vall a naturizmus szexuális aspektusáról, akkor magának a szexualitásnak a bonyolult kérdéskörére kell összpontosítanunk.

Rengeteg mondatot igényelne ez a tárgy, ha olyan kimerítő alapossággal tárgyalnánk, amit kiérdemel. Számos könyvet dedikáltak már annak a diszfunkcionális módnak, ahogyan az emberek saját vagy mások szexualitásával bánnak. De ennek az írásnak a keretében meg kellene próbálnunk megérteni, miért fejlődött ki a szexualitástól való félelem, és hogy van-e remény ennek legalább a csökkentésére. Röviden a szexuális dolgok iránt való ellenszenvünk abból a komplex módból származik, amellyel kontrolláljuk és csatornázzuk szexuális ösztöneinket. Ezekben az ösztönökben ott rejlik mélyen a destruktivitás lehetősége. A féltékenység és a nemi vágy (kettő a hagyományos “hét fő bűn” közül) viszályhoz, erőszakhoz, sőt gyilkossághoz vezethet. Gyanítom, hogy a házassággal kapcsolatos szokásrendszerünk nagy része és a nyílt szexuális életvitel elleni előírásunk a civilizáció azon nagyon is ésszerű óhajából származik, hogy elkerüljük ezeket a gondokat.

A probléma viszont az, hogy a szexuális hajtóerő elfojtása legalább annyi problémát teremt, mint annak akadálytalan kifejezésre juttatása. Pszichológusok és szociológusok kapcsolatot tettek a szexuális elfojtás, valamint a pornográfia, deviancia, nemi erőszak és az emberi viselkedés más nemkívánatos formái között. Akkor hát mi a válasz? Nem hagyhatjuk társadalmunkat beleesni egy, a szexuális tevékenység bármely fajtáját minden körülmények között engedélyező teljes káoszba esni. De ugyancsak nem tarthatunk fenn egy olyan magas szinten ellenőrzött légkört és elnyomást, ami életünket perverzió és szexuális bűncselekmények robbanékony reakcióinak színhelyévé teszi. A közepet megtalálni e két pólus között bonyolult, de mi más választásunk van?

A textilesek nyilvánvalóan az óvatosság tekintetében tévednek. Úgy érzik, annak érdekében, hogy garantálni lehessen az esetleges illetlen viselkedés elkerülését, néhány speciális esettől eltekintve el kell takarni a nemi szerveket. Azt viszont nem mondanám, hogy a másik oldalon a naturisták pedig a meggondolatlanság szempontjából tévednek. A naturizmus mellett szóló leghatásosabb érv az, hogy a genitáliák puszta látványa mégsem ösztönöz tömeges orgiára. Bárki számára nyilvánvaló, aki volt már egy naturista létesítményben vagy naturista vízparton, hogy az egyszerű meztelenség nem vált ki hedonizmust. Épp ellenkezőleg, ezek a helyek demonstrálják, hogy mi, mint emberi lények, képesek vagyunk civilizált módon cselekedni még akkor is, amikor nemi hovatartozásunk kendőzetlenül a nyilvánosság szeme előtt van. Ez mutatja, hogy találhatunk egyfajta közepet - hisz képesek vagyunk tudomásul venni szexualitásunkat anélkül, hogy félelem gyötörne minket emiatt. Azok lehetünk, amik vagyunk, anélkül, hogy állati indulataink sötét oldala jönne elő.

Ugyanakkor a szexuális elfojtás évszázadai nyomot hagytak rajtunk. A nemi vágy megzabolázása -még ha a legnemesebb okok miatt történik is - egy olyan kultúrát teremtett, amelyik megtagadja nemcsak ezeket a szenvedélyeket, de a nyíltságnak és gyengédségnek egy csomó más formáját is. Óvakodunk az idegenektől - gyakran jó okkal. De a félelem megoszt minket, és védekező magatartásra kényszerít. Hajlamosak vagyunk a gyanakvásra, és arra, hogy olyan motivációkat olvassunk ki a barátságosság gesztusaiból, amelyek megölik a barátságot, még mielőtt az virágba borulhatna. A naturista közösségek esetében ez még olykor extrém formában is előfordulhat. A klubokba, létesítményekbe, strandokra látogatókat tüzetesen megvizsgálják, hogy eldönthessék, vajon bennük, mint újonnan jöttekben meg lehet-e bízni. Az alkalmi levélbeli vagy a telefonos kontaktusok óvatosságra lehetnek kihegyezve. Ez természetesen érthető. Egy elnyomó, szexuális ragadozókat tápláló társadalomban mindnyájan résen kell lennünk.

Valahogy mégis találnunk kell egy utat, amelyen elindulva meg lehet gyógyítani nemcsak ezeket a szenvedő lelkeket, de magunkat is. Fel kell ismernünk, hogy a bennünk lévő pozitív, életigenlő erők egy kis támogatással képesek keresztülragyogni rajtunk. A szexuális hajtóerő és az emberi lélek epekedése nem összeegyeztethetetlen; létük oka tulajdonképpen közös forrásban van: az Életben. Mindkettőt lehet jobb végkifejlet felé terelni, ha megadjuk nekik azt, ami jár nekik. Csak a bizalom segítségével adhatjuk meg magunknak és egymásnak azokat az eszközöket, amelyekkel kifejezhetjük a szerelem egy olyan formáját, ami magasabb kifejezése ennek az alapvető emberi ösztönnek. Élet(eink)ünket össze tudjuk kötni anélkül, hogy hogy lealacsonyító, olcsó izgalmak kergetésébe süllyednénk, miáltal egy negatív minőséget pozitívba tehetünk át. Ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenül és fesztelenül kéne szexuális kapcsolatokba kezdenünk, de azt igen, hogy megtaláljuk a szerelem és gyengédség kifejezésének olyan módját, amivel nem keveredünk intrikákba és ármányba, amit pedig a szexuális ösztönök gyakran előidéznek. Egyfajta vak, szexuális kedvtelés folytatása (…) helyett az egyszerű és őszinte barátságban megtalálhatjuk azt, amit igazán keresünk. Sokak szerint ez a felfogás nem realista és gyakran valóban úgy tűnik, hogy nem az. De mégis a házasság és család intézményének fenntartásában és tiszteletében gyökereznek azok az érzelmek, amelyeket meg kell tanulnunk kiterjeszteni a rokonainkként számon tartott embereken túlra is. A szeretet igénylése - és a bizalmatlansággal oly gyakran keresztezett frusztráló keresése - sokféleképpen előidézte már a reménytelenség állapotát. Ezt csak a szeretet meglelése gyógyítja.

adam03a.jpg
 




A szeretet kezdete az elfogadás. Amíg menekülünk testünk elől, ami pedig lelkünk otthona, addig nem leszünk képesek a szeretet legteljesebb megélésére. Leplezetlen testünk tükre leplezetlen lelkünknek. Önmagunk lényege pedig a lelkünk. Ha megtagadjuk a testet - és ezáltal a lelket - nem marad semmink? ami pedig még rosszabb, a bennünk lévő természetes és gyengéd érzelmek elferdülhetnek és agresszívvé válhatnak. Csak ha elfogadjuk testünket, lépünk arra az útra, melynek során azt is elfogadjuk, amit a Élet kínál nekünk.

Meztelen ártatlanság

Sok kultúrában szerte a világon az emberi test nem volt tárgya a szégyennek akkora mértékben, mint amennyire az a mi társadalmunkban. Az emberek a “nyugati” értékek megjelenése és elterjedése előtt egyszerűen meztelenül voltak, ha a klíma megengedte, vagy csak egy kis dekoratív viseletet hordtak. Ahogy misszionáriusok terítették be a Földet, ez kezdett megváltozni. A szégyen és a szemérmetesség üzenete, ami a „textiliánizmus” alapja, ruhát kényszerített olyan emberekre, akiknek tulajdonképpen nem volt rá szükségük. Ezek az emberek gyermeki bizalommal hallgattak az üzenet átadóira, akik a meztelenséget a bűnnel azonosították. Olykor ezeknek a változásoknak - az étrendben bekövetkezett és a társadalom struktúráján belüli változásokkal együtt -, szerencsétlen eredménye lett.
Mint az úgynevezett “primitívek”, mi modernek is magunkra vállaltuk, hogy segítjük a kisgyermekeket világra jönni anélkül, hogy aggódnánk a ruhátlan állapotuk miatt. A gyermekek csak meztelenül futkároznának - és tényleg általában ezt választanák, ha lenne választásuk. De gyakran nincs megengedve nekik ez a szabadság. Meg kell tanítani őket, hogy beilleszkedjenek közénk. A ruhaviselés a textileseknek a civilizáció, sőt az emberi mivolt jele. Akármi is az igazi ok, bezárjuk ezeket a kis testeket szükségtelen ruhák rétegeibe, és azt mondjuk magunknak, hogy ezt az ő érdekükben tesszük. Sok emberből egy meztelenül szaladgáló gyermek látványa többet vált ki, mint egy kis zavartságot. Irigységet? Talán. Könnyen lehetséges, hogy a mély szinten elfojtott felnőttek keserűséget éreznek a saját szabadságuk elvesztése miatt, és próbálják az megtagadni leszármazottaiktól is. De az is lehet, hogy ez egy félelem, ami ugyanabban a sötét okban gyökerezik, mint amelyik a naturizmus ellen elfogulttá tesz annyi textilest: a lappangó szexualitásban, amit a fedetlen genitáliák látványa idéz fel - ez azonban egy rossz helyre került félelem, ahogy azok tanúsíthatják, akik levetették a „textiliánizmus” béklyóit. (…)

Így amikor a gyermekek meztelenségével foglalkozunk, és azzal, hogy részesüljenek-e a naturizmusban, ugyancsak erős és aggódó érzelmekbe ütközünk. Egy adott személy véleménye a gyerekek és a naturizmus kapcsolatáról nagyrészt a naturizmusról általában alkotott véleményétől függ. A naturisták úgy tartják, hogy a gyermekek részvétele tevékenységükben egészséges, sőt tanulságos. De azokat, akik szerint implicite jelen van a szexualitás erős, rejtett áramlata a naturizmus gyakorlatában, azokat egy gyerek jelenléte naturista környezetben nagyon zavar. A legtöbb ember egyetért abban, hogy a gyermekek szexualitásnak való idő előtti kitettsége számos problémát okozhat. Könnyű látni, hogy az a textiles, aki azt hiszi, hogy a genitáliák szimpla látványa izgatja a szexuális érzéseket, az könnyen jut arra a következtetésre, hogy naturizmus és gyermekek nem keveredhetnek.

A mai klímában - amikor a társadalom nagyfokú érzékenysége tapasztalható, hogy a gyermekeket megvédjék a szexuális befolyásoktól - a naturistáknak tudatában kell lenniük, hogyan vélekednek tevékenységükről. Nagyon fontos a negatív nézetekkel való szembehelyezkedés, és az is, hogy ragaszkodjunk ahhoz, hogy a naturizmus egészséges a gyermekek szexuális fejlődésében. Páran ugyan lehetnek finnyásak, ha a gyermekek fejlődő szexualitásával kapcsolatos nevelésről van szó, de tudniuk illene, hogy sok veszély van abban is, ha ezt a jelenséget a nevelésben figyelmen kívül hagyják. Nehéz tiszta okát találni annak, hogy miért oly nehéz sok ember számára a szexuális fejlődés nagyon is természetes folyamatával foglalkozni.

A gyermek növekvő tudatossága a saját szexualitásának felfedezéshez vezet, amitől sok felnőtt gyakran kényelmetlenül érzi magát. Ehelyett sokkal kevésbé zavarba ejtő felöltözve tartani a gyereket és a legkorábbi lehetőségnél arra tanítani, hogy megzabolázza ezeket a tendenciákat. De azért tudjuk, hogy minden gyermek ily módon fedezi fel nemiségét, és hasonlóképpen megtanulja, hogy a szexualitás egy nem teljesen akceptálható valami. Megközelítésünk elkerülhetetlenül tükrözi hozzáállásunkat saját szexualitásunkhoz. Természetesen meg kell tanítani gyermekeinknek azt, hogy mi a megfelelő és mi a nem megfelelő viselkedés, de éppen az a mód lehet nagy hatással fejlődésükre, ahogy tanítjuk őket.

adam04a.JPG
 




A probléma akkor adódik, amikor a nevelés ezen folyamatán keresztül nem szándékosan arra késztetjük őket, hogy szégyent érezzenek olyan valami fölött, amit amúgy csak szeretnénk, ha elkerülnének. Ez az érzés áthelyeződik arra a részükre, amelyik szégyent vált ki belőlük - a nemi szervre. Minél nyomatékosabban ellenzi a szülő, hogy gyermeke megérintse magát - és minél jobban zavarba esik, amikor ez szóba kerül - annál valószínűbb, hogy a gyerekbe bele lesz sulykolva a szégyennek ez a ciklusa. Az ilyen korai kondicionálás vezet gymnofóbiához. (...)

A naturisták próbálják meghaladni ezt az állapotot. Megpróbálják fellazítani ennek az átviteli folyamatnak az irracionális és ártalmas hatásait, így ők nem érzik ezt a szégyent. Azzal, hogy úgy szabadítják meg magukat ettől, hogy nem kerülnek bele a szertelen szexualitásba, demonstrálják, hogy nincs semmi ok arra, hogy a meztelenséget a szexszel kelljen asszociálni. Gyermekek jelenléte ebben a környezetben erőteljesen gyengíti a (sok embert pedig egész élete során kísérő) szégyen attitűdjét. A meztelenség nem azt üzeni gyermekeinknek, hogy éljék ki és játsszák el az összes nemi ösztönzést, mint ahogy attól sok textiles tart, hanem segít nekik elfogadni felnőtté válásuk természetes folyamatát. Megtanulják, hogy nem maga a test az, ami szégyellnivaló, hanem csak bizonyos antiszociális viselkedésformák. Szabadon jól érezhetik magukat akként, akik és amik, úgy, hogy közben megmaradnak a moralitás magas szintjén.

Habár mostanság ritkán látni, azt hiszem kevés olyan kép van, ami jobban érzékelhetővé teszi az emberi mivoltot, mint egy meztelenül szaladgáló kisgyermek látványa. Meg kell tanulnunk - vagy újra tanulnunk - az ilyen ártatlanság nagyrabecsülését. Miközben gyönyörködünk ebben a csodában, érezhetjük saját élő szellemünk csodáját. Osztozhatunk abban az örömben, amiben az emberi lélek dőzsöl ezek alatt a fényes tavaszi pillanatok alatt. És ez mindannyiunk számára valóságos lehet, ha észrevesszük, hogy egy nagyobb igazság lakik bennünk, mint azok a félelmek, amik sötét lepelként borulnak életünk sarokpontjaira.

Meztelen varázs

Vannak szakaszok életünkben, amikor úgy tűnik, a világ elveszítette frissességét - amikor minden szín és melegség eltűnik, hideg és köves tájat hagyva hátra. Ahogy növünk és öregszünk, hajlamosak leszünk oly sok dolgot természetesnek venni, hogy többé már nem úgy látunk és érzünk, mint ifjú korunkban. A halál az, ami lopva lelkünkre kúszik, és elszívja azt a vitalitást, ami egykor örökkévaló ígérettel csillogott. Amikor beleesünk ebbe a komor hangulatba, ki kell másznunk belőle, és meg kell próbálnunk látni, mi történik. Magunkban és körülöttünk kutatnunk kell a régi szikra után, ami úgy tűnik, megfakult idővel. Meg kell értenünk, hogy ennek a fénynek a fogyatkozása sok-sok porréteg fokozatos egymásra rakódása miatt történt. Meg kell szabadulnunk ettől a portól, és újra érezni a forró napsugár és a szellő érintésének zamatát. Amikor levesszük ruhánkat egy ősi helyen - egy erdőben vagy a vízparton - megkezdjük utazásunkat vissza, saját kezdetünk fényes világába. Valami mássá változunk, mint amik akkor vagyunk, amikor akár a legkisebb ruha alatt fulladozunk. De nemcsak a testet fojtogatja a “lepel”, amihez pedig oly sokan ragaszkodnak? a valódi természetünk az, ami fulladozik a magunkat árnyékoló hamisságban. Ráadásul csak azt a részét rejtjük el testünknek, és tagadjuk meg, amelyik képes reagálni és egyesülni annak a világnak az igaz természetével, amelyikbe beleszülettünk.

Amikor meztelenül állunk egy faóriás széles lombkoronája alatt, vagy anyaszülten sétálunk egy domboldalon, ahol a derékig érő fű és a könnyű nyári szellő lágyan cirógatja testünket, akkor úgy érzékeljük a világot, ahogy az felöltözve lehetetlen. A Nap és az ég ragyogása, az árnyék áldott hűvöse élénkebbé és igazabbá válik. A világot beborító elidegenedés átlátszatlan rétege eltűnik az önként vállalt száműzetésünk véget értével (…). A mindenütt jelen levő Élet tündöklő virágzása és tánca tárul elénk. A teremtő derengés, amiből kiemelkedtünk, ilyenkor mintha tapintható lenne. Rokonságot érzékelhetünk azokkal az amúgy megfoghatatlan erőkkel, amelyek örvénylenek köröttünk. Láthatjuk, hogy lelkek vannak odakünn a feltáruló, ragyogó világban. Ha hagyjuk magunkat, akkor varázslatuk hatása alá kerülhetünk, és beszélgethetünk velük szótlanul, ahogy kinyújtják felénk kezüket. Minden él, amint elhullajtjuk a holt “bőrt”, ami éppannyira bebörtönözte lelkünket, mint testünket.

Ebben a varázslatban élni sokak számára frivol vagy naiv állapotnak tűnhet. Sokan vannak, akik tagadnák, hogy van a létnek egyfajta magasabb érzékelése - egy mágikus világnézet - ami mindenben vitalitást lát. Az ilyen emberek számára az elme felsőbbrendű uralkodása egyértelmű, és az érzékek gyakran nem többek, mint bosszantó figyelemelterelő dolgok.
De a legmélyebb igazság nem az elme terméke, hanem azé a teljességé, amit érzünk.

Night42x.jpg
 




Amikor a világot annak a teljességében érezzük, amik vagyunk, olyankor belépünk ebbe a varázsba. Ahogy a félelmeink utat engednek, a ránk törő eufória alapja lesz egy új és kreatívabb látás- és önkifejezésmódnak. Felüemelkedünk a puszta ok-okozat egyhangúságán, dacolva a gravitációval, ami nem engedett bennünket szárnyalni, amikor hittünk a valószerűségében. Felemelkedünk egy olyan birodalomba, ahol elnyerjük azt a képességet, hogy szeretőbbek és kreatívabbak legyünk.

De az idő, amikor újra fel kell vennünk ruháinkat, eljön. A világ többi része úgy tűnik, nem áll készen a szabadság ilyen intenzitásának befogadására. Az elvarázsolt közlékenység, amiben dőzsöltünk, most elveszhet számunkra. Az egyhangú, szürke egyszerűség, ami elől menekültünk, újból ránk ereszkedik, és fojtogatni kezd.

Nem kell, hogy megadjuk magunkat ennek - nem teljesen. Mindig van remény, hogy legközelebb, amikor lehetőségünk lesz, akkor visszanyerhetjük azt, ami jogosan a miénk: annak a szabadságát, hogy azok legyünk, amik vagyunk. És van mód arra is, hogy elvigyünk néhány értékes tapasztalatot mindennapi életünkbe. Bár napról napra való létünkből gyakran hiányzik ezeknek a ritka, emelkedett pillanatoknak a csodája, valamennyi megmaradhat a varázslatból, és az akár még növekedhet is. Egyszerűen azzal, hogy nyitottabbak és gondoskodóbbak vagyunk - és ezáltal segítünk az embereknek megtanulni, hogy csökkentsék túlzott védekező állásukat, és hogy elfogadják egymást és önmagukat - centiméterről centiméterre közelítjük a világot ahhoz, hogy alkalmasabb és toleránsabb legyen a testi és lelki meztelenségre.

Meztelen szépség (kivonat)

Bár nem lehet a szépséget pontosan meghatározni, abban egyetértünk, hogy a szépség látványa örömet okoz. Szépnek láthatunk olyasmit is - mint pl. a havas táj -, ami önmagában nem nyújt kedvező életfeltételeket. Olyasmit tartunk szépnek, ami nagyszerűbb és tartósabb, mint a múlékony érvelés. Az ókori görögök óta a vitalitást és a fittséget tartják igazán szépnek az emberek, ebbe azonban a havas táj nem illik bele. Ez az élet után való nagyon is emberi sóvárgást tükrözi. Fiatalságában az életet annak kezdetén látjuk, tele ígérettel és lehetőséggel. Ennek a szépségnek a látványával magunk is részesedünk ebben, még ha csak másodkézből is.

Vannak, akik tagadják a meztelen test szépségét, úgy gondolják, hogy ez a szépség csúnya célok szolgálatába állt. Bizonyos módon igazuk van. De gyakran nem veszik észre, hogy az ilyen szépség csupán visszhangja annak a magasabb szépségnek, ami úgy tűnik, mindig túl van a halandók által elérhetőn.

A meztelen test fétistárggyá vált. Oly ritkán megfigyelhető, hogy sok ember számára a többiek meztelen testét nagyon nehéz megpillantani, így nyilvánvalóan mohó kíváncsisággal merednek arra a látványra, ami megtagadtatott tőlük. A meztelen emberi természet leggyakrabban ábrázolt formája az élet tavaszán lévő fiatal nő - és kisebb mértékben a fiatal férfi. Ezek a képek gyakran provokatívak azzal a nyilvánvaló céllal, hogy valamilyen szexuális reakciót váltsanak ki. De a meztelen emberi test által kiváltott nemi érzések rokonságban állnak azzal a reakcióval, amit a Szép megfigyelésekor érzünk. A szépség vonz bennünket és úgy érezzük, jó lenne egyesülni vele. Azt akarjuk, hogy részünk legyen ez a vitalitás, és hibásan azt gondoljuk, hogy a kép vagy akár a személy birtoklásával közelebb kerülünk az életerőhöz. A fixáció (komplexus) kialakulásának veszélye nagyobb lesz, ha az ilyen ősi és olthatatlan érzelmekben gyökeredzik. Fontos, hogy túlnézzünk az elbűvölő és csábító képeken, amik a nyilvánosságban gyakran egyedüliként kerülnek szemünk elé, mégpedig azért, hogy lehullhasson a szépség ezen szűk értékelésének a szemellenzője.

Lehetséges észrevenni azt a szépséget is az emberi test formáiban, ami nemcsak a virágzó élet vitalitását tükrözi, de a kitartó, már megélt hosszú élet egyértelműségét is. Az emberi tapasztalás teljessége körülfogja az életkorbeli és megjelenésbeli különbségek sorát. Ahogy öregszik testünk - vagy ahogy látjuk az öregedés jeleinek egyértelműségét a körülöttünk lévő testekben - elkezdjük érzékelni saját határainkat. Ez kijózanító felfedezés lehet, különösen azok számára, akik nem tanultak meg túlnézni a saját személyes létükön és szembekerülni halandó mivoltukkal.
Nem tudunk gátat vetni ennek az elkerülhetetlen folyamatnak pusztán a fiatalság képeivel körülvéve magunkat. És ha ellenállunk annak, amivel pedig szembe kell néznünk, az eredményként kialakuló konfliktus minden reményét lerombolja egy gyümölcsöző és elégedett életnek.

Érthető számunkra a szépség klasszikus képeihez való fordulás. Az ifjúság szépsége a jövő erőteljes metaforája - az élet folytonosságáé. Összeköttetésben kell maradnunk ezzel a folyamatossággal, hogy életerősek maradjunk. Az öröm, amit ez az összeköttetés előidéz, csak akkor lehet igazán autentikus, ha kontextusba van ágyazva.
A szépséget látva nem szabad elfelejtenünk, hogy az azt megjelenítő forma tulajdonképpen elveszti majd ezt az ajándékot és eltűnik, hogy egy másik vegye át a helyét. Az élet láncolata köt minket a múlthoz és a jövőhöz. Ha képesek vagyunk úgy látni a szépséget, mint múló emlékeztetőjét az élet folytonosságának, és nem mint valamit, ami elválaszt bennünket azáltal, hogy néhány szerencsés egyén birtokává válik, akkor a szépség a jóság egy jellegzetességévé válhat.