FooldalONLINE programok a vészhelyzetben
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2020


ONLINE versfelolvasás

2009. május 9. 16:00

Ha aktívan szeretnél részt venni, regisztrálj a Zoomban https://zoom.us, majd 2020. május 9-én szombat 16:00 órakor kattints erre a linkre: ONLINE versfelolvasás

Az esemény első felében Dávid verseit olvassuk fel. Utána van lehetőség egyéni, kedvenc versek bemutatására is.

Ha szeretnél te is verset felolvasni, lehetőség van rá. Kérlek ezt előzetesen megírni!
Csak olyanok jelentkezését várjuk, akik arcukat vállalják a résztvevők előtt. Nem javasoljuk az egész testet bemutató meztelenséget, de kérjük, hogy vállig legyél ruha nélkül. Lehetőleg így csatlakozhatsz az eseményhez.
A programon a NaVKE házirendje érvényes, tilos a résztvevők (képernyő) fotózása és felvétel készítése is. Ehhez előzetes nyilatkozatra van szükség. Felvételt csak a házigazda, a NaVKE felkért szervezője (elnökségi tag, résztvevő) készítheti.

Jelentkezési határidő: 2020. május 9. szombat 12:00
E-mail: navke@navke.hu A programhoz előzetes bejelentkezést kérünk emilben.

Képes beszámoló a versfelolvasás után

Jól sikerült a mai délután. Résztvevők: 11-12 fő, tartósan 9-en voltunk, mivel hosszabb-rövidebb ideig voltak vándorlóink is. Misi, Tibor és Mirjám pl.

Volt pl. akit nem engedtem be, aki később jött, mert először neve nem volt. Vmi Candida Candida néven jelentkezett be, majd írtam neki, hogy így nem jó. Akkor megírta a rendes nevét, de akkor meg egy páncélos vmi csillagok háborúja maszkos képet tett be magáról. Pár pillanat után kitettem a váróterembe és akkor onnan végre eltűnt. Nem tudtam közénk engedni, idegennek hatott így.

Hárman olyan lakásban ültek (régi, ismert naturisták), ahol fáztak és mellényben, meg garbóban kuporogtak a képernyő előtt, engedélyt kértek, hogy úgy maradjanak. Szóval nem volt semmi gond a meztelen felsőtesttel se, a többiek részéről, őket meg úgy hagytuk, meg ne fázzanak.

Egy-két zavaró hang volt, pár másodpercig, amikor vkinél kinyitva maradt a mikrofon és elsuhant a háza előtt vmi traktorszerű autó, közben meg éppen be is nyitott hozzá egy beszélő ember. Valakinél megszólalt egy rádió. De szerencsére gyorsan elnémítottuk és nem zavarta nagyon az éppen felolvasó Dávidot. Ketten szabadtéren zoomoltak velünk, ott néha hallottunk madárcsicsergést is. Na az pl. nem volt annyira zavaró.:)

A Zoom majdnem 3 órán át ment egyfolytában. Jó szolgálatot tett. A verselés kb. 30 perc, előtte kb. 10 perc a megbeszélésekre, nyilatkozatok, ilyesmi. Aztán szabadon dumcsizás kb. egy órán át. Dávidon kívül még 3-an szavaltak nekünk verseket (Laca, Pali és Évabella) és én is felolvastam kettőt.

Természetesen ezeket az írásokat még ma este felteszem a honlapra és elolvashatjátok.

Sztem nagyon jókat beszélgettünk még utána is.
Örültem, hogy voltak ballószögi feelingek is, az egyik versben a virágokról is és képekben is Ballószögön lehettünk..sőt még Misi szaunamesterünk is ott volt ma velünk, aki új mesterként mutatkozott volna be. De legalább erről is tudtunk beszélgetni egy kicsit.
S majd ősszel lesz igazi Ballószög, reméljük mindent ami most ONLINE volt csupán, élőben is megtartható.

Jövő héten szombaton este 18:00.kor borozunk, aki szeretne csatlakozni minél előbb írja meg a bora fajtáját. Biztos vagyok benne, hogy jövő szombaton is egy remek estén vehetünk részt.

Készült felvétel is erről a versfelolvasásról, majd egy közös találkozón valahol levetítem azoknak, akik most nem tudtak csatlakozni hozzánk vmi oknál fogva és érdekli őket. Mindösszesen fél óra, de emlékezetes,első és tényleg felejthetetlen.:)
Tamarának és Péternek mindenképpen levetítem, mert ők nagyon hiányolták, hogy nem lehettek velünk, Tamarával telefonon beszéltem is, ő lélekben végig követte a versolvasásunkat is.
Elhangzott, hogy nagyon remek dolog ez és máskor is csináljunk hasonlót.
Rózsa

A felolvasott versek:

Gondolatok járvány idején

Rettegés angyala száll a világ felett,
sófárként[1] szólnak szám-harsonák:
ennyi a beteg, s közülük ennyi halt meg
számok börtönébe zárva tudatunk.

Virtuálissá vált az életünk,
az ajtók zárva, az utca néptelen,
s talán még Pilátus sem mosott
oly gonddal kezet,
mint ahogy mi,
naponta ezerszer.

Rettegek én is,
torkomban csúszik a félelem,
de nem a vírustól reszket a szívem,
világunkat és a túlélőket féltem.

Mert a járvány angyala eltávozik egyszer,
kinyílik világunk, s újra szabadok leszünk -
de lesz-e vajon új Dávid király
ki oltárt épít Arauna szérűjén[2]?

Vagy rabságba ejt a pogány életöröm,
szabados szabadság, bűnös élvezet,
a bűn szépsége, s céltalan futás?

Vajon, ha kinyílnak az ajtók,
első utunk merre vezet?
Vissza tudunk-e lépni,
a virtuálisból a valóságba még?
A monitor és a mobil helyett,
az oltárra, a napba
s a másik szemébe nézni?

Vajon visszatér-e még tűnő,
valós, s igazabb világunk?

Érkezés a Tátrába

Kesernyés cigaretta íz,
kopár hegyoldalak,
messze tűnt régmúlt idők.

Vasalás gőzillatú regéiben,
nagymamám erről mesélt,
hogy eget karcolnak hegyek,
s végtelenek a fenyvesek.
Kisgyermekként hittem is
meg nem is.

Nagymamám meghalt,
elnémultak a régi mesék…

És eltűntek a végtelen erdők,
az ősinek tűnő fenyvesek,
téli szélvész tépte ki a fákat,
s vele a mesék utolsó szavait.

Ez maradt:
kopár hegyoldal,
és egy félig szívott cigi.

De a kitépett fatörzsek helyén
rózsaszín tenger lengedez,
virágok, melyeket eddig nem láttam meg.

Mert a természet él és örök,
csak minket, buta embereket
rémít oly nagyon a halál
és pusztulás.

Ballószögi virágok

Ha azt kérdeznéd tőlem,
Ballószög mit jelent nekem,
talán csak színekkel
tudnék felelni neked.

Mert Ballószög egy olyan virág
mely évente néhányszor szirmát bontja ki,
évente párszor szivárvány tarka lesz.

Tarka ruhákban jönnek emberek,
mindet ledobva egyforma meztelen
bőrük színe, szabadság meséje:
barna, vörös és pőre-rózsaszín.

A park zöldje csendet terem,
férfiak és nők, emberek
sétálgatnak benne,
meztelenségük mégsem védtelen,
mert erőt ad e bűvös pőreség
megtartó erő, nem szégyelljük:
ilyennek teremtett Istenünk.

S mellettünk az öregség aranya ragyog,
s ha néha össze is futunk séta közben
bölcs mosollyal üdvözölnek minket,
hisz lélekben fiatalok mindig.

A víz színtelen színe óvón átölel,
békét ígér és új kalandra hív,
gyermeki énünk előjön megint.

Kék felettünk az ég
ezt tükrözi lelkünk és a szó
mert Parnasszus lesz e kicsiny sziget,
együtt sorolunk verset és mesét,
s közben testünk és lelkünk
egyformán mez-telen.

Ballószög az éjszaka sötétje,
aranyló fények és fekete éj,
titkokat suttog a víz.

Ballószög, ezernyi szín
ez vagy nekem.
Ezer szín és mind én vagyok,
ezer szín, mely te is lehetsz,
ha elég merész vagy, s vállalod.

A gyűlölet erdeje
Kávémese

A fiú gyűlölte az anyját, majdnem annyira, mint az őt körülvevő világot: a házat a forrás mentében, az erdőt, a várost a hegyek között, amely nem fogadta be…

Valamikor minden más volt: kettesben éltek az erdő mélyén, távol mindenkitől. Nem járt arra senki, s aki mégis arra vetődött, nem vetette meg őket, hogy apa nélkül élnek. Mert az apa valahol távol volt: a kisfiú, esténként mindig arra kérte az anyját, hogy meséljen neki arról a nemes úrról, aki egyszer arra vetődött, s aki egyszer bizonyosan vissza fog térni és akkor elviszi őket egy csodálatos várba, ahol még a tető is aranyból készült.
Az anyja esténként mindig elsétált az erdei úthoz, s addig várt, míg be nem sötétedett: de akit várt, sohasem érkezett meg.
Kamaszként egyszer lázadozva megkérdezte az anyját:
- Biztos, hogy vissza fog jönni az apám?
- Biztos fiam. Érzem.
- De apámuram egyáltalán tudja, hogy létezem?
- Nem tudhat róla… nem üzentem neki.
- Itt hagyott minket? Nincs lelke az olyan embernek, aki nem gondoskodik rólunk.
- Ne hidd azt… hagyott itt egy emléket, hogy ha bármiben szükséget szenvednénk, akkor üzenhessek neki…
- És az hol van? - kérdezte a fiú.
- Bedobtam a patakba… Azt akartam, hogy azért jöjjön vissza, mert szeret és visszavágyik, nem kötelességből. És tudom, vissza fog térni.

Évek múltak el… A fiúból lassan férfi lett. Egy nap, amikor az erdőben dolgozott, a völgyek harangzúgást visszhangoztak: mintha a város összes harangja egyszerre szólalt volna meg, mintha minden harang egyszerre hirdetne gyászt vagy vészt. A fiú mindent hátrahagyva felrohant a városba, hogy megtudja a hírt…

Hazafelé az anyját az út mentén ülve találta.
- Mi volt ez a nagy harangozás, fiam? - kérdezte a fiút.
- Gyászhír érkezett… Meghalt Mátyás királyunk.
- Segíts fiam… Menjünk haza.
- Nem vár tovább apámra?
- Nem fiam… Most már tudom, nem fog visszatérni.
És a fiú lelkét ebben a pillanatban betöltötte a gyűlölet. Még magában sem merte kimondani: az én apám a király… Volt. De érezte, jogos jussa lett volna a gazdagság, a hatalom, a szolgák és a seregek, nem arra lett volna kárhoztatva, hogy egész nap az erdőben kínlódjon, az életlen baltával, mert jobbra nincs pénze, a kunyhóval, amiben telente nem tudnak fűteni. Teljessé vált a gyűlölete az anyja és az élete iránt. Ezt soha nem mondta ki, soha nem tett szemrehányást az anyjának, gondoskodott róla legnagyobb igyekezettel. Mégis, amikor az erdőben dolgozott, olyan dühvel csapott a fákra, hogy még a harmadik hegycsúcson is meghallották.

Hetek múltak el. Az anya már nem hagyta el a házikót, csak a fiú járta az erdőt.
Egy este, amikor a fiú hazafelé ballagott, az útról hangos lódobogást hallott: egy nagyúr lovagolt arra a kíséretével. a fiú megállt, hogy megsüvegelje őket, de az egyik vitéz megszólította: - Ember, Jézus nevében kérünk, adj innunk.
A fiú összerezzent: így még nem szólította senki. Volt már fiú, paraszt, jobbágy, szolga, de most először szólították embernek. - Ha meg nem sértem, nagyjóuramékat, jó szívvel adom – nyújtotta oda kulacsát a legdíszesebb öltözetűnek, de a mozdulattól csuklyája hátracsúszott. A vitézek csodálkozva néztek hol urukra, hol a fiúra. - Ez az ember… - szólalt meg egyikük.
- Én is látom! - torkolta le az uraság. - Hagyjatok magunkra!
Mikor kettesben maradtak, az uraság neki szegezte a kérdést: - Ki vagy?
- Ilonka fia, János, erdőlakó. Apám nem hagyott rám nevet.
- Ezek szerint téged is elhagytak… Akárcsak engem. Az én apám a király volt, elismert, nevet adott nekem, a Corvin János nevet és rám akarta hagyni az országát… Végül elvesztettem mindent és látod, most a te jóindulatodra, erdőlakó János könyörületére szorulok, ha a szomjúság kínoz. De nem ezért akartam veled szólni. Mondd, János, néztél már tükörbe?
- Az csak nagyuraknak való…
- Nos, János, amikor én rád néztem, mintha a saját tükörképemet láttam volna. Ha megmosnád az arcodat, a hajadat megigazítanánk és tisztes ruhába öltöztetnélek, nem lenne ember, aki meg tudna különböztetni minket.
A fiú tudta, hogy most ellent illenék mondania, de torkában dobogott a szíve: talán most jött el a pillanat, hogy sorsot cseréljen, megkapja a gazdagságot, a hatalmat, a dicsőséget, ami ugyanúgy megilletné, mint ezt az uraságot. De Corvin János folytatta:
- Amikor megláttalak itt az úton, arra gondoltam: mi lenne, ha sorsot cserélnénk. Te lennél az úr, én pedig az erdőlakó János. Nem hazudok neked, az élet, amit kínálok bizonytalan: most veszítettem csatát csontmezőn, de ha meghódolok, illetve ha te meghódolsz a képemben, akkor még mindig marad annyi birtokod és jószágod, hogy életed végéig gazdagságban élhess.
A fiú összeszedte a bátorságát és megkérdezte: - De miért, nagyjóuram? Ha csak egy főhajtás hiányzik ahhoz, hogy mindent megtarthasson, miért akar sorsot cserélni velem?
- Szeretnék végre önmagam lenni… Eddig bármit is tettem, mindig csak apám fia voltam. Ha rám néztek, a király arcvonásait keresték rajtam. Ha bármit tettem, apámhoz mértek. Sohasem lehettem önmagam, sohasem lehettem egyedül, apám árnyéka mindig ott volt velem. Neked nem volt apád, nem tudod, mit jelent ez a rabság… Nos, erdőlakó János, Ilonka fia, válaszolj: akarod ezt a sorsot?

Amikor elhalkult a lódobogás az úton, a fiú vidáman verseny fütyörészve a madarakkal, hazaindult. Szép volt az erdő, minden fa barátként integette felé a lombjait, s arra gondolt, anyja finom estebéddel várja.
A fiú szerette az anyját, talán még jobban is, mint az őt körülvevő világot.

Baranyai barangolások 6. : Egy borospincében, az élet-kereszt alatt

Az Úrnak áldása,
hogy szőlőt teremnek a dombok és hegyek,
gyümölcsöt, mely vidítja az emberszíveket.
De a szőlőtő, mely igaz szemet terem,
Krisztus keresztje,
mert kitárt karjával
átölel mindeneket,
vígságunk mélye ebből ered.

Elhangzott még:

Szabó Magda:Páva, sziget, bokor

Nincs a kincsed. Jól elástad. Mélyre ástad. Félve ástad.
Ó, be jó, hogy megtalálták, elrabolták, nincs veled.
Mid maradt meg? Szórd szemétre. Jön a szél és szertehordja,
elkavarja sárba, porba, osztja, fosztja, nem leled.
Kid maradt meg? Fogd marokra. Összeroppan gyönge torka,
egy sikoly, vagy egy sikoly sem – holtan meg sem ismered.
Lélek? Itt? Neked? Mi végre? Sárt hajítasz messzi égre,
fúrd fejed a messziségbe, állj magad és élj magad.
Híd, folyódra? Jobb a csolnak. Álmos fűzek ráhajolnak
pödri ösvény sárga sodra, megszeret és elragad.
Dobd az árba puszta melled. Volt világod és szerelmed?
Volt sziget és sárga bokra, s bokrok alján páva szólt?
Holt a páva, tört a szárnya, szigeted befúlt az árba,
mért taposnál régi sárba? Él az élő, holt a holt.
Futni még? A csúcsra jutni? Táncba állni, tőrbe bukni?
Lenge lángként hajladozni, hogyha rádlehel a vágy?
Nincs erőd. Ne is legyen már. Ingoványra mért üvegvár?
Üvegvárba tört harang mért? Mért legyen, ha nincs tovább?
Állj magad és élj magadba. Bámulj éjbe, virradatba,
és ha járják balga táncuk boldogok és ostobák,
hallgatózz az éjszakába. Valahol most gyújt a láva,
valahol most csóva lobban valakinek homlokán.
Mártsd az éjbe hűvös arcod. Nincs se harcod, se kudarcod,
s fújja-fújja messzi sípját puha száján a magány.

Vihar Béla: Elől, hátul

Két rangjelzés. Elől az egyik, a vélt önérték szalaga. S. Selimi érdemrendjét mellére varrta ő maga.
Hátul ugyancsak jel világol, előbbítől gyakran eltér, és hírdeti-bár ő nem tudja-, hogy valójában mennyit ér.
Az ott a látszat ügybuzgóság, sürög-forog, s mily sikeres. Ha elől nézed generális, hátulról jó, ha tizedes.
Annak orra csillagot súrol, égi fölénnyel oszt szoroz. Ha elől nézed zseniális, míg hátulról csupán gonosz.
Végül róla is essék szó, ki szintén e sorba való.
Ha elől nézed híg nyájasság. Hátul önarcképmutató.
Ajánlás:
Bélám, magam sem tudom bizton, mit tud elülsőm s hátfelem. De törekszem -ha kell, kínnal-, hogy mindkét rangom egy legyen. Ezért balga, bűnös fejemnek adassék béke, kegyelem.

bsz.jpg
IMG_0052zzz.jpg
Clipboard01111.jpg