FooldalGyőztes novellák
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2021


Novellaíró pályázat helyezései

1. hely 28 pont
Árva László: Hétköznapok az Éden kertjében
(„B”-változat)

Isten nagyon elfoglalt volt. Már napok óta alkotott – a teremtésen dolgozott. Először szétválasztotta az eget és a földet, később lett világosság és sötétség, lett ég és föld. Ezután került sor a növényekre, állatokra, csillagokra, lett a Nap és lett a Hold. „Ezután megteremtette Isten az embert a maga képmására.” „Férfivá és nővé teremtette őket.”
„És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.”
Beindult az élet az Édenkertben.
„Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.” Nudistának, naturistának teremtette őket az Úr.
Nudistának, naturistának lenni isteni dolog gondolta az első emberpár.
De mi mást is gondolhatott volna? Ideálisak voltak a körülmények, mondhatni paradicsomi állapot uralkodott.
A meteorológia hibátlan időjárást ígért a teremtés utáni időszakra. Gyönyörűen sütött a Nap. Kellemes meleg volt, néha egy-egy langyos fuvallattal. Dél körül járt az idő és nyoma sem volt a globális felmelegedésnek, sem pedig a káros uv-sugárzásnak.
Gyere Oldalbordám, menjünk le a folyóra pancsolni! – javasolta Ádám.
Buja zöld ligetes részen át vezetett az ösvény a vízpartra. Nevetgélve, kéz a kézben futottak a puha homokon, be a sekély vízbe. Strandolás után kifeküdtek a partra napozni. A testükön pihenő vízcseppek összegyűjtötték a napsugarak minden mosolyát.
Tényleg jól sikerült a teremtés. Ádám elégedetten nyújtózott egyet és elbóbiskolt. Félóra nyálcsordító szunyókálás után kezdett ébredezni.
Ádikám, szedtem egy kis gyümölcsöt, gyere együnk! – mondta Éva csábosan, de ugyan ki mondta volna? - Tegnap a két tiltott fánál jártam, gyönyörű almák vannak rajta. Gondoltam, hozok belőle, lássuk, van-e olyan finom, mint amilyen ínycsiklandozónak látszik. És akkor talán megtudhatjuk, hogy miért kell kerülnünk őket. Annak a két fának a gyümölcsét még nem kóstoltuk. Annyira vágytam rá! Amikor elszenderedtél, én meglátogattam a két fát és gyönyörködtem bennük. Már ki is néztem, hogy a mosolygósabbnál mosolygósabb gyümölcsök közül melyiket fogom választani, amikor megláttam egy tekergőző csúszómászót az ágakon. Ne haragudj Ádám, de ez a ronda kígyó teljesen elvette azoktól a finomságoktól az étvágyamat. Biztosan megérted, de nekem azokról a fákról ezek után már nem kell semmi.
…és így az ember állandó lakcíme, illetve hivatalos tartózkodási helye az Éden maradt, a dress code pedig a született természetesség.

2. hely 27 pont
Görgényi Gábor: Göröngyös úton Ányásra
Azon a nyáron úgy tűnt, minden összejátszik, hogy ne juthassunk le Ányásra. A nyarak végén az Ányási kanyart otthagyni olyan, mintha valami pótolhatatlan részét hagynánk ott életünknek, valószinűtlennek tűnik, hogy csomagolunk, pakolunk és menni kell, ezért csak a testünk távozik, lélekben, gondolatban még hetekig ott tanyázunk a paradicsomban, a nyárfák alatt érezve a Tisza illatositotta hajnali párát és a naplemente lágyságát, ami finom izgalommal vegyül, jelezve a bársonyos éjszaka közeledtét. Visszarázódva az otthoni világba, ez aztán elcsendesedik, de teljesen el nem tűnik, s amikor a tél fogságából szabadulva rádöbbenünk, hogy két hónap múlva május, ugyanazzal az erővel tör ránk vissza. Ilyenkor már figyeljük az időjárás- és vizállás jelentést, és szervezzük életünket, kihegyezve az indulásra.
Az első baljós jel Húsvétkor történt. A szomszédból átszédelgett a kis ikrek húsvéti nyula, amivel a mi amúgy jámbor kutyánk addig játszott, míg az átköltözött az örök vadászmezőkre. Jószomszédi viszonyunk egy pudvás retek szintjére zuhant vissza s fura események kezdtek történni. Egy pénteki napon elment az áramunk, amit csak vasárnap esti hazaérkezésünkkor vettünk észre, oda minden fagyasztott élelmünk. Rá egy hétre csőtörés, nem birtunk kiállni az autónkkal a munkák miatt, nem birtuk vizsgára vinni kedvenc járművünket. A lakókocsinkba beköltözött egy pele és egy egész egérdinasztia, rémisztő állapotokat okozva. A fiunk három tantárgyból bukásra állt, a lányunk rossz társaságba keveredett, az anyósom bejelentette, hogy nyáron ki kell meszelni az egész házat. Némán, összeszoritott foggal tűrtünk és harcoltunk a csapásokkal, míg végül csak eljött az indulás pillanata, s usgyi…!
Vásárhely után, Mártélyon már mindenről meg is feledkeztünk s ellazulva vártuk, hogy fél óra múlva már mindent elborit a soha véget nem érő nyár az Ányási kanyarban. Már csak száz méterre volt a mindszenti leágazó a földútra, mikor is durranás hátulról, defekt! Vágyakozva pillantottunk bal felé, a fasoron túlra, ahol már várt minket a Tisza – már nincs messze csakazértis! Utánfutó le, csomagok ki, kerék le-fel, röpke negyvenöt perc múlva indulás, de hopp, a minket megelőző rendőr szemfüles módon kiszúrja, hogy nincs bekapcsolva a biztonsági övünk – hát minek már erre a kis időre?! – s hiába soroljuk kálváriánkat, csekk ide. Rákanyarodunk a földútra – a sokat átkozott, de a mi földutunk már! – áthajtunk a töltésen, előttünk birkanyáj legelész. Igen legelész, de nem vonul. Beállva legelész a töltés és az erdő közti teljes területen. Pásztor sehol. Élő ember se. Várunk. Sok gonosz gondolatunk kezdett születni. Egyszer csak a nagy fűz mögül előbbukan a gazda, bocsánatot kért, de ő nem túrista. Azt mondta! Meg azt is, hogy induljunk nyugodtan, majd arrébb mennek maguktól. Indultunk is, de nagy rohangászat lett belőlle, pont úgy, hogy egy jámbor anyajuh beszorult a kocsi és a lakókocsi közé, rácsavarodott a fékkábel. Tudtam! Orditotta a gazda s azt is, hogy hivja a rendőrséget. Ami meg is történt, Gyuszikám gyere mán, ezek a csupaszok elütötték a birkámat! Fél óra múlva már meg is jött Gyuszi, aki meglepő ügyességgel kiszabaditotta a jószágot, ejnye, már megint maguk azok, nagyon problémások maguk…. Bementünk az örsre, jegyzőkönyv, újabb csekk… Vissza gyalog, sötét gondolatok közt. De sebaj, indulás tovább, Úristen, már csak néhány kilométer, s az út végén vár minket a feledés!
De nem csak az várt, hanem Icuka is, aki újdonsült barátja sportkocsijával vitette magát a kempingbe, s persze, az autósztrádára tervezett járműcsoda szépen felfeküdt. Arra a gondolatra, hogy vissza kell mennem segitséget kérni a juhászhoz, olyan ideges lettem, hogy ráparancsolva a gavallérra, egy lendülettel leemeltük a gépet, szevasztok s már mentünk is tovább. Ezután már csak az erdészet állta utunkat, épp keresztbe döntve egy kábé harminc tonnás ős nyárfát az úton, de akkor már semmi sem érdekelt, vállat vontam, s lazán átrepültem az akadály felett, a kitermelők nagy megdöbbenésére, majd kikerültem még Tarzant, aki előttem lebegett egy iszalagon ágyékkötőben s be is értünk a táborba. A bejáratnál leállitottam az autót s épp megkönnyebbülten szándékoztam megcsókolni a feleségemet, mikor is az rémült arccal rám nézett és ezt mondta:
- Drágám! Nagy baj van!
- Na mi a …?!?!
- Otthon felejtettem a fürdőruhám!

3. hely 23 pont
Szabó Andrea: Házasság
80 év. Nyolcvan éves lettem. A lelkem másik fele már egy éve, hogy itt hagyott. De velem maradtak a gyerekeim és unokáim. Hamarosan érkezik a dédunoka is. Ne telne el úgy nap, hogy ne gondolnék Rád. Az életünkre. Néha meglátogatsz és megnyugtatsz, hogy hamarosan újra együtt leszünk.
Ma nagy ünnepséget rendeznek a gyerekeim a tiszteletemre. Én nem akartam ezt az egészet, de ők ragaszkodtak hozzá. De a legkisebb fiam megkértem, hogy vigyen el valahová.
Korán indultunk, hogy még időben haza is érjünk. Mindig is ő volt a kedvencem. Késői gyerek volt, a negyedik a sorban. Tudtam ebben az életben már többet nem szülők. Így mindenem neki adtam. Mondtam, hogy merre vigyen.
Megígértem Neked, hogy a szülinapomon eljövök a kedvenc helyünkre. Tudtad, hogy imádok itt lenni. A Tisza egy kis eldugott kanyarulata, amit csak kevés ember ismert. De nekem a leggyönyörűségesebb. Naturista strand. A fiam meghökkenve olvasta. Rámnézett és csupa kérdés volta az arca. Nyugi, nem vetközünk, nevettem. Leterített egy pókrocot a partra és leültünk. Béke és nyugalom volt. Mint mindig. A hajnal búza illatot hozott, a víz csendesen fodrozodott. A hatalmas fák hűs árnyékot adta. Itt ismerkedtem meg apáddal. Kezdtem. Fiatal voltam és bohó, ahogy ő is. Ő rendszeresen járt már akkor ide, én véletlenül tévedtem ide. Csak egy nyugodt partszakaszt kerestem, amikor a helybe botlottam és bele. Fiatal voltam és merész. Így maradtam. A ruháim gyorsan ledobtam és megmártoztam a vízben. Isteni volt. Imádtam hajnalta kijárni és úszni egyet a csendes Tiszában. Ahogy a napon szárítkoztam egy fiatal ember közeledett felém. Semmi szexualitás nem volt a meztelenségében. Én a testét akkor még nem is láttam, csak a tekintetét. A lelke legmélyére láttam akkor. Azonnal tudtam, ő az. Ebben az életben ő lesz az életem párja. Ahogy abban a két szempárban elvesztem, tudtam azt is, hogy ebben az életben lesz közös jövőnk. Ott láttam a boldogságunk és fájdalmaink. Az elveszettek fájdalmát. Láttam mind a négy gyermekem születését.
Beszélgetni kezdtünk. Már akkor befejeztük egymás mondatait. Ha csend lett, egyszerre kezdtük volna ugyanazt mondani. Még aznap este megkérte a kezem, és én igent mondtam.
Azon a nyáron szinte minden nap kint találkoztunk a parton. És nyár végén az övé lettem. Testemmel, lelkemmel, szívemmel. Nyugodt voltam, hogy végre.
Következő nyáron az esküvőt is megtartottuk lent a Tisza parton. Csak mi voltunk és két tanú. Tudtuk nem kell semmit megfogadnunk, mert ez a szerelem örök.
Amíg meg nem születtetek minden nyáron kijártunk. Már akkor megígértette velem, hogy ha ő már nem lesz, mert tudta hamarabb megy el, én a szülinapomon kijövök ide. Újra és újra. És beszélgetek vele. Megígértette, hogy mesélek majd az életünkről a gyerekeinknek. Az előttük lévő életünkről.
A fiam szótlanul hallgatta a történeteinket. A végére egészen más szemmel nézett rám. Ő is tudta, hogy kedvenc, de most igazán megértette, hogy miért is. Már bőven kifutottam az időből, amikor született. Isten ajándéka volt. És ahogy megismerte a szülei igazi énjét, megköszönte, hogy ezt elmeséltem.
Én bízom a sorsban, hogy jó nevelést kaptam. Olyan útravalót adtunk nekik, amivel megállják a helyüket az életben. Ami írányt mutat nekik.
De már látom jó munkát végeztünk. Mindannyian olyan párt választottak, akivel megértik egymást. Csak a szívem súgja, hogy a másik felük is. Mint nekem az apjuk. Mindegyikük házassága picit a miénkre emlékeztet. Magunkat látom bennük.
Csak megköszönni tudom, hogy ők engem választottak, és Te megtaláltál engem. Most már nyugodt szívvel mehetek tovább én is.
Mosolyogva felálltam és kértem a fiam vigyen vissza a faluba a vendégekhez. Már biztosan várnak minket. A fiam átölelt, és éreztem, hogy még szorosabb lett köztünk a kapocs. Halkan a fülembe sugta, hogy újra nagymama leszek.
Tudom, mondtam. Éreztem. Az apád már szólt róla, hogy ideje újra leszületnie.

4. hely 14 pont pont
Suller László: Utolsó nyár
Csodálatos napsütésre ébredtem. Nagyot nyújtózkodtam az ágyban. Egy pillanat, és már csoszogtam is ki, egy jó kávéra. Míg az öreg kotyogós tette a dolgát, volt időm körbe pillantani a kis konyhámban. A tegnapi vacsora morzsái még ott voltak az asztalon. Mosogatni való már sehol.
Nagyon vártam már a mai napot. Végre egy hosszabb szabadság. Sajnos, a munkahelyem megszűnt a vírushiszti miatt, de nem csüggedek. Úgysem volt semmi életem eddig. A vendéglátás már csak ilyen. Mindig irigykedtem, amikor egy párocska betért hozzánk, és felszabadultan csicsergett, hogy mi minden történt velük. Én meg ott álltam félszeg mosollyal az ajkamon, nyakig begombolt blúzban, egy testhez simuló dzsözré szoknyában a kánikula közepén. Éreztem ahogy a sejtjeim levegőért kiabálnak.
Minden nap azzal telt el, hogy amíg mások pihennek, én húzom az igát. Ki tudja, hogy ez meddig lett volna így, ha nem jön ez a vírus. De most vége. A főnököm azzal búcsúzott el tőlem, hogy kapom a fizum felét egy darabig. Amit süthettem, mert minire voltam bejelentve egy maxi aranybányában.
Kerregve adta tudtomra a legjobb reggeli barátom, hogy lefőtt. A kávé illata szétterjedt a konyhában. Körül vett, mint a napfény. Átölelte a lelkem, mint egy hős szerető.
Pár korty, és készen álltam az életre. Annyi mindent be kellett pótolnom. Most itt az idő, hogy engem nézzenek irigykedve a felszolgálók hada. Kis lakásomban körbe sétáltam a kávém maradékával. Aprókat kortyolgatva, hogy sokáig tarthasson a pillanat. Tegnapi ledobott ruháimra esett a pillantásom. Soha többet Dzsörzé… Sőt, soha többet semmi. Éreztem, amint meztelen testem minden egyes pelyhe érzékeli a szabadság pillanatát. Ahogy lépkedtem, a kis pelyhes szőröcskék érzékelték a szellőt, ahogy haladtam. Furcsa, újszerű érzés volt. Nem is értettem magam. Fel alá járkáltam a lakásban, nem találva a helyem. ilyenkor még aludni szoktam. Pont fogalmam sem volt a nappali életről. Kellett az erő az éjszakázáshoz. De ez most valami más. A napfény beszűrődött a behúzott függönyökön. Halvány fénnyel terítve be a lakásom.
Napfény… Gondoltam, hadd jöjjön! Egy mozdulattal szétrántottam a sötétítőt. Mintha millió kis bombácska robbanna felk az agyamban, úgy fágódott szembe velem a kora nyári napfény. Pillanatok alatt végig melegítette a bőröm a fénye. Még egy percig szorongattam a függönyt, és élveztem a napfényt.
- Meg van a nagy ötlet! -gondoltam.
Irány a garázs, és elő az öreg bicajommal.
Egy óra és lógó orral ismét csak otthon voltam. Sajnos kijárási tilalom van. Ilyen az én formám. De ez persze nem sok mindent rontott el a reggeli érzéseken. Úgy éreztem, hogy valami végleg megváltozott bennem.
A pénzem lassan elfogyott. A megígért támogatás persze sosem jött. Megfogadtam, hogy az első velem szembe jövő munkára lecsapok, és teljes gőzzel belevetem magam. Hát, nem tűnt a legjobb választásnak… A budapesti fegyház és börtön hamar felszerelt. Pár nap, és egy öreg smasszer mellett találtam magam, mint tanuló. A samsszert Lackónak hívták. Egy jófej, humoros régi motoros. Bevallom, a háta mögött szerettem lenni leginkább. Simán el tudtam bújni. A zárkák nyitásánál mindig ökölbe szorult a lában a bakancsba. Most az egyszer örültem a műszálas zubbonyomnak. Ez egy kicsi bátorságot adott. Lackó egyre több feladattal látott el. Nem volt időm gondolkodni, csak csinálni. Egyre többször álmodtam is már a munkámmal. Ez kissé zavart. Alig vártam, hogy haza érjek, és le a gúnyával. De az éjszakáim ismét csak teli lettek vele.
Egy álmos délután elpanaszkodtam Lacinak, hogy mit lehetne tenni ez ellen, vagy Ő mit tesz ellene. Nevetett, és azt mondta, hogy a szabad idődet kell értelmesen eltölteni. Kérdeztem, hogy ő hogy szokta. Szemebe nézett, és azt mondta, hogy szellemidézésre jár!
Na ezen mindketten egy jót nevettünk. Később, hazafelé megmutatta az öreg vasat, amivel járt. Egy Kawasaki Vulcan. 500Ccm. Csinos kis masina volt. Kérdtem, hogy elvinne egyszer valahová. Igaz, hogy az apám lehetne, de nem zavart. Nem nyomult, és talán az egyetlen barátom maradt az előző életemből. A hétvége jó időnek mutatkozott.
Egész nap valami dé egyet emlegetett, hogy nyélgázzal repeszt oda munka után. A motorja állítólag fel van málházva. A műszak nagyon nehezen telt el. Már hajnalodott, amikor meg mertem kérdezni, hogy mi az a dé egy. kisfiús kacérsággal a szemében rám nézett, és el kezdte mondani az eleddig ismeretlen kempingek nevét. Sziki, Ányás, Levendula, Piroska, Angéla, és még egy csomó külföldit is. Bevallom, sosem hallottam róluk. Aztán elmesélte azt is, hogy egy naturista! Nem állt össze sehogy a kép. Motorozik, egy kempingig, ahol túrázik?! Kinevetett, és azt mondta, hogy mászkáljon a fene. Itt minden meg van ami a pihenéshez kell. Víz, nap, barátok, ha kell, ha kell meg egyedüllét. Egy jó könyv, egy jó kártyaparti, egy jó kis diskurzus. Minden további nélkül.
Majd egy órát emésztettem a hallottakat. Meztelen élet? Gondoltam ilyen meg aztán nincs. Hogy az ördögben lehetne meztelenül szabadon lenni mások előtt. De aztán eszembe jutott a behúzott függönyöm. Már több mint egy év telt el azóta is, de ha behunyom a szemem, ismét érzem azt a furcsán felszabadító érzést, amint széthúzom a függönyt. Mintha ott és akkor megszűnt volna az addigi életem.
Bevallom, nagyon kíváncsivá tett. Pláne, hogy nincs zsűrizés a strandon. Nem voltam ugyanis megelégedve a küllememmel, mert kicsit sem hasonlítottam a címlapokon található sztárocskákhoz. Ezért más strandra sem igazán jártam le, mert a bejártnál már bámultak nők, férfiak vegyesen. Lackó elmondta, hogy itt nincs ilyen. Persze meg-meg nézik egymást az emberek, mert van szemük, de nem bámulnak, mint a birka.
Már lassan ideje lenne jönnie a váltásnak, de még egy picit váratott magára. Lackó már a tűkön ült. Kavarogtak bennem a gondolatok. Egy látszólag mackós, egyáltalán nem divatcikk képes középkorú pacák, és úgy iparkodik, mint egy gyerek ha fagyizni készül. De honnan ilyen mély bátorság? Már csak egy gondolat járt az eszemben, de nem mertem előhozni. A börtön kapujába kifelé bandukolva alig bírt magával. Lelkesedése rám is átragadt. Kiértünk az öreg vashoz. A motoron a megszokott dobozokon kívül semmi más. Kérdeztem, hogy hol a nagy málha?
Nevetett, és csak annyit mondott, hogy a nudira elég egy strandlepedő, meg egy pénztárca. Kicsit hezitáltam, de megkérdeztem.
- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy egyszer elviszel motorozni?
Majd, az infarktus és a stroke, tangót járva az arcán emelte rám a tekintetét.
- Persze, hogy emlékszem! - sóhajtott egy nagyot.
- És ugye azt is tudod, hogy a böriben a kimondott szónak nagy a súly? - kérdeztem kacéran, teli mosollyal az arcomon.
- Gyere, elviszlek egy darabon. -morogta a duzzogó hangú motoros.
- Oksi, majd szólok, hogy hol állj meg!
Valamit morgott, és a kezembe nyomott egy sisakot.
Felült az öreg vasra, majd lecsapta a hátsó lábtartókat is. Fel kepeszettem a benzintyúkok helyére, és széles vigyorral a képemen vártam a folytatást.
Lackó egy kicsit babrált, és a paripa életre kelt. Reszketett a vas, és vele együtt minden porcikám. Félelmetes volt, érezni a megzabolázott erőt. Végig vágtattunk a városon. Büdös beton és kipufogó szag után minden elcsendesült. Elhagytuk a város, és szaladt velünk a táj. Arcomat perzselte a forró nyári nap. Lackó kérdezte ugyan, hogy meddig megyek, de nem tudtam. Csak mennem kellett. Ruhámat cibálta a szél, mint valami láthatatlan démon, ami vissza akar rángatni a világba, de nem tudott. Ott volt a sárkány alattam, és rajta a lovag is, meg a királylány is. Egyszerűen meseszép délelőtt.
Nem telt el fél óra sem, és már ott is voltunk.
A kasszánál álltunk, és míg a cehhet rendezte, kíváncsian vizslattam befelé.
Egy meztelen férfi sétált el előttünk. Még csak nem is zavarta, a helyzet. Majd egy idősebb pár is elszambázott. Végtelen természetességgel, nyugodtsággal az arcukon.
Mi ez? Hova cseppentem? Szinte levegőt sem kaptam.
Csendes elmélkedésem, a motor felhördülő hangja szakította félbe.
Lackó még tett egy kört bent, megfelelő helyet keresve a mocinak. Addig volt időm megbámulni a strandot, a büfét, a fákat, virágokat, meg gyerekeket. Úr isten, gyerekek! Valóban mondta , hogy vannak családok, de csak most tudatosult bennem. A motor megállt. Lackó rám szólt, hogy pattanjak le, mert megjöttünk. Kissé bénáztam még a sisak csatjával, egy picit belekapaszkodva az eddig vélt valóságos életembe. De nem volt vissza út. Nagyon furcsán éreztem magam. Mintha meztelen lettem volna egy tömegben. Lackóra pillantottam, aki már félig meztelen volt. Épp a gatyáját tolta le, amikor meg mertem szólalni. Bár, ne tettem volna. Hihetetlenül zavarban voltam. A mentorom ott áll csupaszon, éls a sisakom csatját babrálja. Persze nem tudtam nem oda nézni. Szépen leveszegettem a ruháim én is, de azért közben a szemem sarka a többieket kémlelte.
De semmi. A fránya motor jobban érdekelte őket, mint én, aki itt és most levetkőzik! Itt és most! Egy emberekkel teli helyen! Kint a füvön, teljesen meztelenre. A ruháimat elnyelte a motor táskája. Megszeppenve álltam a fedezékében, de semmi. Senki nem szólt rám, senki nem kritizált. Teljesen természetes volt. Meglepődtem saját magamon, hogy mennyire természetes ez így. Lackó hangját hallottam, kissé távolabbról.
Egy leterített pléd mellett állt, és invitálva mutogatott a büfé felé. Persze, hogy elindultam. Hiszen ott a védelmet nyújtó háta. De nem lett jobb a helyzet. Csinos kis feneke, most nem pont úgy működött. Inkább mellette bandukoltam. Pucér talpam alatt hol homokto éreztem, hol füvet. Kicsit aggódtam, nehogy belelépjek valamibe, de nem volt mibe. Sehol egy cigicsikk, ce egy eldobott szemét. El sem hittem…
A büfénél kicsi sor várt minket. Minden meg volt itt, ami egy másik strandnál lehetett. Lackó szóba elegyedett az előttük állóval. Egy idősebb pár volt. Kedélyesen elcsevegtek.
Kérdeztem Lackót, hogy kik voltak ők? De meghúzta a vállát, és csak annyit mondott, hogy egy kedves pár. Nem fért a fejembe, hogy akkor miért tegezi le Őket… De megint csak egy másik emberrel beszélget a nénike. Ő is tegezi. Gondoltam, itt mindenki ismeri… -de nem. Itt mindenki tegeződik. Laci elmondott még néhány szabályt, míg a kávénkat nyaldostuk. Egy csomó praktikus dolog is volt köztük. Ugyanis, míg kaptuk az italainkat, végig azon rettegtem, hogy a csinos kis popsim visítani fog a felmelegedett padon. De a törölköző amit Lackó adott, egészen kellemessé tette az ücsörgést. Néhány perc, és benépesült a kis asztalunk környéke. Mások is csatlakoztak az italaikkal hozzánk. Teljesen kötetlenül beszélgettünk egy jót. Azon kaptam magam, hogy Lackó meg sehol. De nem volt semmi rossz érzésem. Olyan volt, mintha mindig is ide tartoztam volna. Körbe pillantottam, és gondoltam, átadom a helyet másnak is. Sétálva mentem vissza a motor felé. Lackó a kiterített pléden napozott.
Diszkréten, de nem túl messze egy másik törölköző volt leterítve. Intett, hogy ha szeretném, elfoglalhatom. Nem kellett sok hozzá. Elnyúltam a törcsin, és élveztem a szabadság érzését. Símogató napsütés mintha napelemes lennék, úgy töltött fel.
Később, elnyomott az álom. Ez éjszakás műszak után természetes. Lackó is ott hortyogott mellettem, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Az is volt. Persze ez csak hazafelé derült ki… Dél után járhatott az idő amikor felébredtem. Friss lángos illata csapta meg az orrom. A törcsim szélén ott volt egy igazi sajtos tejfölös, egy jéghideg kóla, és egy gőzőlgő kávé, szigorúan műanyag pohárba, ahogy ennek a kompozíciónak lennie kellett. Mintha gyorsvonattal érkezett volna vissza belém az élet! Törökülésbe pattantam, és tömtem magamba a lángost. Isteni volt. Kávé, kóla és a lelkem is sebezhetetlenné vált. Lackó is evett, majd a víz felé indult. Végig néztem magamon. Hajjaj, te lány… Így jár az aki elalszik a napon. Pecsenyére sülve tipegtem a víz felé. Bokáig még csak hagyján, de ott ahol megkapott a nap… hiába húztam be a hasam, csak hideg volt.
Pár pillanat, és nyakig merültem a rég elfeledett szabadságba. Emlékek törtek rám, amint gyerekként pucéran fürödtem. Ácsorogtam egy picit a homokfövenyen, és visszanéztem a kis táborunkra. Semmi különös, csillogó vasparipa, két törölköző. A ruháim a kofferban. Néztem egy darabig, mert szerettem volna, ha minden egyes pillanata belém égjen. Olyan kontrasztos volt miden. A szép paripa, benne a csúf valósággal. Nem akartam egyszerűen visszamenni a világba. Amikor megérkeztünk, nem csak a ruháimat vettem le. A gátlásaim is lekerültek rólam. Körbenéztem, és mindenki olyan volt körülöttem, mint akit a jóisten teremtett, és nem a sebészkés. Mindeni boldog. Éreztem, hogy ők is elfogadtak engem. Sok kedves baráti pillantás mellett rá kellett jönnöm, hogy itt első sorban én voltam az aki elfogadta önmagát. Millió kő gördült le a lelkemről. Ha ezt előbb átélem, teljesen más lett volna az életem. Szinte szárnyaltam. Hanyatt feküdtem a vízen, és ellöktem magam. Körülölelt a kellemes víz. Felettem a nap, és tiszta kék ég. Néhány erőtlen felhőcskével tarkítva. Öreg Fűzfák bánatosan hajtják lombjukat a vízre, rejteket nyújtva a kunyeráló kacsáknak. Néhány dölyfös hattyú arisztokratikus gőggel halad el mellettük, de puritán egyszerűséggel vetik rá magukat a bedobott kenyérfalatra.
Jól kiázva ismét a törököző vigasztalt. Lackót kémleltem, de megint csak nem láttam sehol. A mellettem pihenő nénitől megtudtam, hogy elment valahová. Nem nagy segítség, mert ha itt nincs, akkor biztos elment valahová. De a nénike folytatta. Hogy nem ismer, és hogy hogy tetszik itt nekem, meg ilyesmi. Jó két órát beszélgettünk, aztán előkerült Lackó is. Ő is jól le volt pirulva. Gyermeki vidámsággal az arcán rám nézett, és meg kérdezte, hogy hogy érzem magam. Sikerült egy terjedelmes prezentációt előadnom, de éreztem, hogy volna még mit mondanom.
Lassan indulni kellene… Jegyezte meg, de nem nagyon volt mozdulhatnéka.
Nagyot sóhajtottam, de igaza volt. Egyszer minden jónak vége kell, hogy legyen. A motor kofferére pillantottam. Ott lapult a sok gönc között a szégyenérzet, a különbözőség, a bástyafalak. Egyáltalán nem vágytam rá. Nem akartam felöltözni, és elhagyni új életemet. Laci csak vigyorog, mint a telihold. Gondoltam, megbuggyant a napon. Ami nem is lett volna csoda.
- Nem haza… A koncertre. Lesz itt este valami gitáros koncert. Meg kellene hallgatni. -mondta!
Én csak annyit fogtam fel, hogy nem kell menni haza.
Az este hamar eljött. Borzongtam egy kicsit, mert a bőrömet megcsípte a nap. De nem számított. Más is pucér volt, hát gondoltam, nekem sem kell beöltöznöm… A koncert jó volt, még annak ellenére is, hogy csak egy amatőr előadás volt. Mindenki jól érezte magát. A koncert alatt megismerkedtem egy csomó emberrel. Táncoltunk, söröztünk, és mindent kizártunk ami a kinti világot jelentette. A hold már jó magasan járt. A csillagok is szikraként úsztak az égen. Néhányan a koncert után még pancsoltak egy nagyot. Volt aki elvonulva összebújva, és volt akik egy nagy bandába verődve. Persze próbáltunk suttogni, nemhogy felkeltük a pihenőket, de a sör úgy látszik, nagyobb hatalommal bírt. Lackó valahonnan kerített egy sátrat, és oda húzódtunk be éjszakára. Mint egy csecsemő, úgy aludtam. Reggel, vagyis délelőtt egyedül ébredtem a sátorban. Ez a lókötő megint eltűnt. Kicsit duzzogtam, mert hát, miféle egy pasi ez, aki még csak meg sem próbál elcsábítani?! Itt egy becsípett pucér csaj, egy sátorban, és semmi… Sértődötten kuckóztam még egy kicsit, aztán előmásztam. Valószínű, hogy ilyen lehetett az édenkert is. Gyerekek szaladgáltak, a felnőttek körül. Messziről látszott, hogy ki volt legény még az éjjel. Kótyagos kialvatlan, de mosolygó fejek itt, ott. Persze Laci megint meglepett, életem legnagyszerűbb ajándékával. Egy vadi új fogkefe… Kb fél órára el is vonultam a mosdóba. Ebéd után, mintha Lackó megváltozott volna. Megint az a morcos smasszer lett, mint akit először megismertem. Nem kellett kérdezni, hogy miféle bogár csípte meg. Lassan elpakolta a sátrat, és elő kerültek a ruhák is. Még csak félig voltam felöltözve de már hiányzott minden. Még egy szippantás a levegőből, még egy utolsó cirógatás a naptól, egy utolsó pillanat. És vége. A motor felmorrant, és már indultunk is Pest felé.
A ház előtt mint egy vénasszony úgy másztam le a paripa nyergéből. Fáradtan, de mégis csattanásig töltődve.
A következő hét gyorsan eltelt. Mint a harci mén a trombitaszóra, úgy indultam neki ismét a naturista kempingnek. Olyan volt, mintha haza érkeznék. Mint amikor édesanyám húslevessel várt. Egy hete, hogy az életem és a gondolkodásom megváltozott. Magabiztosabb lettem. Lackó egyszerűen kicserélt. Bár Ő tagadja, mert szerinte csak az ajtót nyitotta ki egy másik egy elfogadóbb világ felé.

5. hely 12 pont (holtverseny)
foltestoll jeligével: Végre nyár!
Bármikor, bárkinek megmondom, nyári lány vagyok! 20C alatt én fázom, de már izgága kamasz koromban is képes voltam órákat heverészni a napon, hogy beszívjam éltető melegét, és nem mellesleg elhagyjam végre a téli sápadtságom.
Azóta sok minden történt. Megismertem a szerelmet, megtanultam szeretni. Voltam kihívásokkal teli időben menyasszony, jó ideje feleség és anya. Vagyis régóta nem akkor és úgy találkozom az éltető nappal és a befogadó vízzel ahogy azt szeretném…
Most újra nyár van! Kispasimnál kitőrt a nyári szünet az iskolában. Ezzel egy időben az óvodában mosolyogva közölték, a szünet alatt messzire kerüljem el őket a csajszimmal. Nagyszülők? Esélytelen! Ugye, hogy van előnye a munkanélküliségnek? Mi sem egyszerűbb! Hisz előttem a két hónap mikor két különböző nemű és korú gyerekemet le kell kötnöm, miközben a háztartás is rám vár, hisz életem párja dolgozik. Értünk!
Kötetlenül megszakadhat…ezt én szoktam mondani.
Próbálok valamiféle napirendet tartani. Tényleg! Mert ezt hallom, mindenkitől. Jobban belegondolva: képtelenség! Annyi minden befolyásolja: hétköznap vagy hétvége? Esik vagy süt a nap? Kell-e vásárolni, főzni?
Vegyünk egy tipikus hetet: Hétfő: Mázlim van, maradt hétvégéről ebéd, így összetrombitálom a párom távozása után a csemetkéim. Előkapom a gardróbból a játszóteres menetfelszerelést és alig negyedóra rimánkodás után sikerül a kispasim is rábeszélni, elindulunk a hosszúkás játszótérre!
Ülök a padon, az összes az árnyékban van. Kispasim türelmesen sorba áll a csúszkánál, a csajszim már 2x kipróbálta az összes játékot és elfáradt, ezért elheveredik pihenni, a hinta felső merevítő gerendájára! A környező szülők hörögnek, én mosolygok. Nem először csinálja, s nem is utoljára.
Ott talál a nyüzsgő játszótéren pár perc nyugalmat. Megértem. Gyomorkorgásom szerintem már a szomszéd padon is hallják, így megpróbálok hazaindulni, kb ebédidő, délután fél3. Beiktatunk egy apró kanyart az útba, a közeli pékség felé. Nem tudom sikerült-e bárkinek egy pékségbe úgy bemenni két gyerekkel, hogy csak kenyeret vesz. Szerintem esélytelen. Ahogy ezek után hazaérve főtt ételt etetni velük. Nagyvonalúan legyintek: talán vacsorára sikerül, gondolom optimistán. Kiskamasz kispasim éppen jókedvű. Ezt kihasználva rájuk csukom a szobaajtót, s máris hallom a legocsörgést, beszélgetnek építenek, együtt! Hurrá! Tudok házisárkánykodni! Összerántom az ágyakat, kihordom a koszos ruhát, leszedem a szárazat. Még porszívózni is sikerül, miközben ábrándos tekintettel a kint ragyogó napsütést, és a közeli tó közepére képzelem magam. Éppen a mosogatóhoz állok, mikor elkezdődik a vita. Hatalmas a probléma. az egyik házba hat szék jut a másikba pedig öt. A problémás darab a konyhaablak párkányára kerül és újra teljes a béke. Eljutok a mosogatás végére, jutalmul újra kupit csinálhatok benne. Ismételt sikertelen kísérlet a főtt ételre, de szendvics jöhet! Kettőjüknek, kétféle. Elkészítve, tálalva, romok eltakarítva, csüccs.
Ekkor ér haza fáradtan a dolgozó ember. Hűtő ki, harmadik féle szendvics elkészítve tálalva. Némi unszolásra az új építményekre is vet egy pillantást, majd lerogy a számítógép elé! Alig egy órája állt fel előle a munkahelyén… Így jártam. Nem először… Mindegy! Kezdődik az esti rutin:
Gyerekek! Ki fürdik először? Igen, lehet tévézni, de csak halkan, édesapád dolgozik! Csajszikám! Ne az ágyba, mellé tedd azt a gyönyörű házat, amit a délután építettél! Persze hogy mesélek! Hol is a mesekönyv? „Domboldalon kicsi ház, ott lakik a kecske…” és röpke másfél óra mesélés és éneklés után, már ki is tudok osonni! De kilincsre nem csukhatom az ajtót, mert arra felriadna…még! Később visszajövök! Kispasiról lemaradtam, nála is csend és sötétség van. Bezzeg nálunk: villog a tévé, a számítógép monitorján a képernyő kímélő úszkál, s ő az ágyikónkban hever ruhástul, horkolva. Óvatosan befészkelődöm a rendelkezésemre álló 1/3on, kinézek a kitárt ablakon. Felidézem a fecskék délutáni röptét és kiájulok.
Szóval ilyen egy átlagos nyári hétköznapunk. Egy jó napunk! Aztán van olyan is mikor nagyon nem ilyen. Mikor boltba, piacra kell menni két gyerekkel. Vagy mikor a másik játszótérre készülünk, mert ott mások a játékok, ám egy kiskamaszt ott kevés esélyem van lekötni, így ő otthon marad, egyedül. Nagyon nem szeretem… nem azértmert nem bízom benne. Egyszerűen rossz érzés…
Egy-két hét hőguta után, hogy a páromnak elege és melege lesz. Ilyenkor péntek este kijelenti: Holnap irány a vízpart! Hurrá! De nem állítunk ébresztőt, hanem kelünk, összekapjuk magunkat és indulunk! Ilyenkor nagyon mosolygok! Együtt leszünk! Napon! A víz mellett! és holnap szombat! Merthogy szombat hajnalban viszik el a környékünkön a szemetet! Az ablak nyitva. és a kukásautó tolat, vagyis csipog! Vagyis fél6kor talpon a család! A gyerekek lelkesen pakolják a hátizsákjaikat, kinek mi a fontos: könyv, rejtvény, baba, plüss, homokozó, pingpongütő, Én közben kipakolom a piknik táskából a felesleges dolgokat, bele teszem a jégakkukat és a vízkészlet nagy részét. Körülbelül 6kor már hárman nézünk a kóválygó páromra az ajtóból. Mindjárt! – néz ránk. Míg ő teljesen magához tér előkerül a csajszim két hónapja nem használt papucsa, a kispasim színes ceruzákat is tesz a jegyzetfüzete mellé, én pedig kérésre előkeresem az 50es naptejet, ami szerintem értelmetlen. A fehér bőrű társaság szerint viszont létszükséglet! Autó, autópálya, kiájulás. Ebben a csajszimmal egyformák vagyunk. Kispasim olvas mögöttem. A párom pedig élvezettel hallgatja Gary Mooret. Végre elérjük a nagyvárost. Megkerüljük. Stop! Cukrászda! Giga adag fagylalt eltüntetése közben becsorgunk a közeli kempingbe! A párom elakad néhányszor, hisz annyi az ismerős. A lánykám már a hintában. Kispasim segít nekem árnyékos helyett választani. Pléd terül a ruhám repül! Végre! De még mindig anya vagyok és feleség! A gyerekek ruháit összeszedem, bekrémezem őket az 50es marhasággal, türcsikét rakok a csajszim csupasz hátsója alá. Közénk él életem párja is, őt is alaposan bekrémezem. Körülnézek: a pikniktáska az árnyékban, csajszim a trambulinon, kispasim a képregényét bújja. A párom már félig alszik. Vagyis?
Szabad vagyok! Tíz lépés a tó. A szélén viháncoló gyerekek lefröcskölnek. Naés!? Azért jöttem ide, hogy vizes legyek! Hamar a mélyebb vízbe érek, lemerülök. Élvezem ahogy körülölel a víz. Kicsit távolabb tempózom. Felengedem magam a víz tetejére. Lebegek. Víz. Napsütés. Nyugalom.
Végre NYÁR!

5. hely 12 pont (holtverseny)
Kiss Tibor: Átesni a Tűzkeresztségen
Kovács Pétert vallásosan nevelték. Rendszeresen járt templomba, ahol ministrált is. Ahogy cseperedett,egyre jobban izgatta a meztelenség. Bár hite és neveltetése szerint bűnnek tartotta a meztelen test látványát, mégis izgatta a fantáziáját.
Amikor gimnazista lett, a tesi órákon, amikor foci-kézi és kosárlabda játékokat gyakoroltak, az óra után nem tudott letusolni, igaz, erre idő sem volt.
Először akkor szembesült a "tömeges" meztelenséggel, amikor délutánonként, fociedzés után MINDENKI a tusoló felé vette az irányt.
Furcsa érzés kerítette hatalmába, hiszen életében először mutatta meg magát meztelenül, és először látott több srácot ruha nélkül. Egyre jobban, és egyre többször foglalkozott a gondolattal, hogy milyen jót lehetne egy olyan helyen nyaralni, mint mondjuk az Adria, ahol már bevett szokás volt a naturista fürdőzés.
Évek teltek el így, amikor egy ismerős család, akik már régóta jártak le az akkori Yugoszláviai Adriára, egy alkalommal elhívták Pétert is. Péter először hezitált:félt egyrészt a szülői megnyilvánulástól, más- részt attól, hogy ismerősök előtt milyen lesz a meztelenkedés
Elérkezett a nagy nap:elfoglalták az előre lefoglalt szálláshelyet. Az ismerős család 4 főből állt: a szülők, valamint egy kamaszlány és egy kamasz fiú, aki Péterrel kb.egy idős volt. Ahogy elhelyezkedtek a szálláshelyen, gyors átöltözés után már mentek is le a partra. Csak egy törölköző volt az "öltözetük". Péter nagyon feszélyezte magát, főleg a leány előtt /Anikónak hívták/, de a szülők megnyugtatták, hogy itt nincs helye a szégyenkezésnek, de erről már a hosszú úton is beszélgettek. És az is kiderült, hogy a család már évek óta rendszeres látogatója az Adriai naturista kempingeknek.
Ahogy átadták magukat a fürdőzés örömeinek, úgy oldódtak fel Péter gátlásai is. /Nem csak a ruháit, hanem a gátlásait is levetette./ Nagyon szép, boldog egy hetet töltöttek el együtt.
Péternek annyira megtetszett az Adrián töltött időszak, hogy elhatározta, itthon is kipróbál egy-két FKK-t. A választás elsőre a balatonberényi strandra esett. Egy alkalommal kipróbálta az akali strandot is, de Berény maradt az igazi számára. Tetszett neki a hatalmas füves terület, az óriási napozó, ahol legalább egyszerre 30 ember élvezheti az áldott Nap sugarait. Vagy a sportolási lehetőség: ping-pong, strandröplabda, mindez meztelenül hatalmas élmény. Igazából csak 1 dolog zavarta, hogy mindig egyedül van, nincs ismerős sem, akivel szót válthatna. Igaz, az évek során már szerzett ismerősöket, akik rendszeresen odajártak.
Egy alkalommal Péter elhatározta, hogy megpróbál valakit "becserkészni", aki elkíséri. Talált is egy barátot /Gábort/, aki még Péternél is szégyenlősebb volt. Először hallani sem akart a dologról: hiába ostromolta Péter, hogy a nudizmusnak semmi köze a szexhez, itt a TERMÉSZETES-en van a hangsúly.
Addig-addig, míg végül is Gábor ráállt a dologra. Igaz, útközben 2 x is meg kellett állni egy kis "lélekerősítő" pálinkáért. Ez annyira volt hatásos, hogy a strandra érve éppen csak levetkőzött, aztán a pokrócán ült órákig. Sehova nem mozdult el onnan. Pár óra múlva aztán haza is kellett indulni, nem bírta tovább a ruha nélküliséget.
Péter az idők során családos ember lett. 3 gyermeke született. Szülői segítséggel vettek egy kis nyaralót a Balatonon, közel Berényhez, és tanár lévén szinte az egész nyarat ott töltik. Eleinte felesége és gyermekei számára is természetes volt, hogy a naturista strandra menjenek. Teltek-múltak az évek, a gyerekek kezdtek felcseperedni, és felesége és gyerekei egyre kevésbé akartak a nudista strandra menni. Péter nagy bánatára így már külön utakon jártak. Péter ragaszkodott a textilmentes berényi strandhoz, még ha csak egyedül megy is a családból.
Ahogy múltak az évek, főhősünk azt vette észre, hogy egyre többen keresik fel a nudi strandot Berényben. A sok külföldi mellett most már egyre több a magyar ember, ráadásul pici gyerekekkel, és ez örvendetes. Rájönnek az emberek, hogy a naturizmus jó dolog. Azt is konstatálta, hogy annak ellenére, hogy annak idején csak az Adriai-tengeren volt, azért tőlünk nyugatra sokkal elfogadottabb a meztelenség, nagyobb a tolerancia a naturisták irányába. Mi legalább 10-15 évvel vagyunk elmaradva hozzájuk képest, de bízunk abban, hogy előbb-utóbb mi is eljutunk a kulturált, minden sallangot nélkülöző TERMÉSZETES fürdőzéshez.

6. hely 11 pont
Mándy Gábor: Isten színe előtt
Engem már kis koromban érdekelni kezdett a meztelenség. De nehogy azt higgye bárki is, hogy ennek köze volt a szexualitáshoz. Érzékinek érzéki volt, de nem a nemi szervekkel, hanem a bőröm egészével volt kapcsolatos. Az ötvenes években édesanyám kapott egy szolgálati lakást a kecskeméti árvaházban, az utca másik oldalán pedig ott volt a református temető. Abban az időben már elsősorban a köztemetőben temetkeztek, így a régi helyen nem sokan jártak. Valahogy kedvem támadt rá, hogy oda menjek ki olvasgatni, tanulni. És valahogy arra is kedvem támadt, hogy közben meztelenre vetkőzzek. Így kezdődött az én privát nudizmusom. Tizenkét éves voltam. Átmásztam a vaskerítésen, kiválasztottam magamnak egy csendes zugot, levetettem a trikót és gatyát, úgy olvasgattam és napoztam, senkitől sem zavartatva. Ha jött valaki, azt jó korán meghallottam, gyorsan magamra kaptam a ruhadarabjaimat, és igyekeztem ártatlan képet vágni. (Ez nem volt különösebben nehéz.
Világéletemben meglehetősen ártatlan voltam, talán még most is az.) Amikor a váratlan látogató elment, újra levetkőztem.
Addig nem is volt baj, amíg egy nap nem jött arra egy húsz-egynéhány éves fiatalember. Csendben jött, és amikor megláttuk egymást, mind a ketten megrémültünk. Persze én rémültem meg jobban, hiszen ő erősebb volt nálam vagy nyolc-tíz évvel. (Bizony, a gyerekkorban még nagyon sokat számítanak az évek.) Miközben őt néztem, öltözködni kezdtem, fogtam a könyveimet, és lassan elindultam a kerítés felé. Ő is elindult, utánam. Nem állítom, hogy valami rosszat akart, az is lehet, hogy csak a helyzet sugallta neki, hogy kövessen. Még azt sem zárom ki, hogy egyszerűen bolondnak tartott, és már a kíváncsiság is arra sarkallhatta, hogy utánam jöjjön. Az esélyek latolgatására nem volt idő. Nyakamba szedtem a lábam, és rohantam a temető széle felé. Amikor odaértem, előre dobtam a könyveket, és átvetettem magamat a kerítésen. A fiatalember egészen a vasrácsig követett, de ő már nem mászott át. Nem szólt egy szót sem, csak bámult. Gyorsan felkaptam a holmijaimat a földről, és haza rohantam.
Hosszú évek múltán, amikor már a debreceni tanítóképző intézet kollégiumában laktam, megismétlődött a korábbi jelenet. Egy rozoga helyi villamossal döcögtünk ki Kóspallagra, és az erdei tisztásra leterített pokrócon meztelenül öleltük egymást az akkori barátnőmmel. Mosolyogtunk, tréfálkoztunk, uzsonnáztunk, és eszünkbe sem jutott felöltözni. Egyszer csak a fák között feltűnt egy kerékpáros férfi, megállt, és bennünket bámult. A vállán volt valamilyen hosszú tárgy, ami ugyanúgy lehetett ásó, mint vadászpuska. Megint elfogott a félelem. És már a páromat is nekem kellett megvédenem. Nos, a megvédés abból állt, hogy gyorsan összepakoltunk, és visszamentünk a villamoshoz. Megházasodtam, elváltam, újra nősültem, újra elváltam, de közben rendszeresen kijártam az Omszki tóhoz. Rendszeresen elmentem Délegyházára, végigjártam a Balaton környéki naturista kempingeket is, több barátnőmet megismertettem ezzel a semmi máshoz sem hasonlítható élménnyel.
A nudizmusban én sosem azt láttam, hogy más meztelen embereket bámulhatok. A lényeg a szabadság volt: hogy én magam most már felnőttként, legálisan is meztelen lehetek. A naturista szervezetünk télen is rendezettt különféle összejöveteleket egy-egy uszodában. De a tréfás vetélkedők helyett jobban szerettem csendben üldögélni a lelátón vagy a szaunában. Szerettem volna, ha a meztelenség az életmódunkká válik. Ha rendszeresen összejárunk, és ruhátlanul beszélgetünk, filmeket nézünk, kicseréljük a gondolatainkat. Vagy csak egyszerűen, vagyunk, élvezve egymás társaságát. Számomra a meztelenség nem alkalom a bulizásra, hanem egyfajta misztérium.
Arra is gondoltam, hogy ha ötösöm lenne a lottón, megvenném azt a lajosmizsei tanyát, ahol néha nyáron eltöltöttünk egy-egy hétvégét. Kis átalakítással egész évben használhatóvá lehetne tenni. De kételyeim vannak. Ha enyém lenne a tanya, tőlem függene, hogy kit hívok meg. A vendégeim ingyen tartózkodhatnának ott, de nem engedném az alkoholfogyasztást. Mert a tiszta meztelenséget, a meztelenség szinte vallásos áhitatát veszélyeztetné. Vajon ilyen visszafogottság mellett hányan vállalnák, hogy oda költözzenek?
Lehet, hogy egyedül éldegélnék ott, a téli-nyári nudista szentélyemben. Azaz ketten lennénk: én és az Isten. Aki ilyennek teremtette az embert.
Meztelennek. Amit a felöltözéssel és a különféle, rangot is sugalló ruhákkal művelünk, az voltaképpen nem más, mint istenkáromlás.

A ZOOM link az eredményhirdetésre.
Meeting ID: 999 0199 5408
Passcode: 316012