FooldalSportesemények
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2012


XXIV. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozó 2012

2012. július 23 - 29.; Sziki

A 24. Nemzetközi Naturista Sporttalálkozón 8 ország 130 résztvevője képviseltette magát a Szikin. A már hagyományos és népszerű sporthétre a NaVKE csapata is elutazott, és idén is gyarapítottuk pontjainkkal a csapartversenyeket, melynek eredményeként a Vidék csapata hozhatta el a Vándorkupát a legtöbb szerzett ponttal. A Vidék csapatkapitánya a NaVKE-s Ú. Tamás volt, akit méltán szavaztak meg erre a posztra, hiszen az egyéni pontszámok alapján ő szerezte a 2. legtöbb pontot a sporthéten. A legaktívabb egyesületi tagjaink, Tomi, Erika és Icu mellett a többiek is mind igen lelkesen és lankadatlan energiával sportoltak. Idén először vehettünk részt táncversenyen, sajnos a placc kicsinek bizonyult a nagy számú jelentkezőhöz, főleg a rock and roll kategóriában, de így is tudtunk bizonyítani és több dobogós helyet is megszereztek táncos lábú NaVKE-saink.
Mindenkinek gratulálunk a kitartó munkához!

Itt pedig az eredmények (feltöltés folyamatosan, még némelyeknél hiányos az eredménylista):

Gyerekek:

Viki - hulahopp: 1. hely
- kerékdobás: 1. hely
- lekváros kenyér evés: 1. hely
- mini peca: 1. hely
- terepfutás: 1. hely
- zsákban futás: 1. hely
- teke: 2. hely
- ugrálókötél: 2. hely
- Suzuki-tolás: 2. hely
- 100 m-es futás: 3. hely
- almaevés: 3. hely
- rajz: 3. hely

Lackó - Suzuki-tolás: 1. hely
- kötélhúzás (csapat): 1. hely

Szonja - kötélhúzás: 2. hely
- zsákban futás: 2. hely
- lekváros kenyér evés: 2. hely
- pecaverseny: 2. hely

Noel - mini peca: 1. hely
- 100 méteres futás: 1. hely
- terepfutás: 1. hely
- Suzuki-tolás (csapat): 2. hely

Felnőttek:

S. Icuka az egyéni pontösszesítésben a legtöbb pontot szerezte a Sporthéten
- asztalitenisz egyéni: 1. hely
- asztalitenisz vegyes páros: 1. hely
- tollaslabda: 1. hely
- lábtengó: 1. hely
- petanque: 1. hely
- teke: 1. hely
- turul páros: 1. hely
- kispályás foci: 2. hely
- strandröplabda: 2. hely
- fekvőtámasz: 2. hely
- lábtengó vegyes páros: 2. hely
- csocsó: 2. hely
- barnasági verseny: 2. hely
- testfestés: 2. hely
- kötélhúzás (csapat): 3. hely

U. Tamás az egyéni pontösszesítésben a 2. legtöbb pontot szerezte a Sporthéten
- kötélhúzás: 1. hely
- lábtengó páros: 1. hely
- íjászat: 1. hely
- fekvőtámasz: 1. hely
- szkander: 1. hely
- csocsó: 1. hely
- táncverseny diszkó kategóriában: 1. hely
- kötélhúzás:1. hely
- kispályás foci: 2. hely
- kerékdobás: 2. hely
- Suzuki-tolás (csapat): 2. hely
- karaoke férfi: 2. hely
- 100m-es futás: 3. hely
- táncverseny rock and roll kategóriában: 3. hely
- lábtengó: 4. hely

Cz. Erika az egyéni pontösszesítésben a 3. legtöbb pontot gyűjtötte össze a Sporthéten
- Suzuki-tolás (csapat): 1. hely
- lábtengó vegyes páros: 1. hely
- csocsó: 1. hely
- táncverseny diszkó kategóriában: 1. hely
- karaoke női: 1.hely
- testfestő: 1.hely
- asztalitenisz: 2.hely
- fekvőtámasz: 2.hely
- kötélhúzás (csapat): 2. hely
- lábtengó egyéni: 2. hely
- terepfutás: 2.hely
- táncverseny rock and roll kategóriában: 3. hely
- úszás: 3. hely
- 100m futás: 3. hely
- íjászat: 3. hely
- távolugrás: 3. hely

R. Tibi - asztalitenisz egyéni: 1. hely
- asztalitenisz vegyes páros: 1. hely
- teke: 2. hely
- turul páros: 3. hely
- kötélhúzás (csapat): 1. hely

H. Marcsi - terepfutás: 3. hely
- kötélhúzás (csapat): 2. hely

Sz. Anita - Suzuki-tolás: 1. hely
- kerékdobás: 1. hely
- petanque: 1. hely
- kötélhúzás (csapat): 2. hely

Sz. Marcsi - testfestés: 1. hely (festette: C. Erika)
- Suzuki-tolás (csapat): 1. hely
- kötélhúzás (csapat): 2. hely
- szkander: 3. hely
- kerékdobás: 3. hely

N. Ildikó - kötélhúzás: 2. hely
- teke: 2. hely
- sörivás: 2. hely
- petanque: 3. hely

N. Attila - ulti: 1. hely
- tollas: 3. hely
- petanque: 3. hely

J. Attila - sakk: 2. hely
- ulti: 2. hely

Sz. Tamás - kötélhúzás (csapat): 1. hely

J. Eszter (Titi) - táncverseny diszkó kategória: 2. hely
- sörivás: 2. hely
- barnasági verseny: 3. hely
- hulahopp: 4. hely

Sz. Laci - testfestés: 3. hely
- teke: 3. hely
- Suzuki-tolás: 3. hely

E. Réka - terepfutás: 1. hely
- Suzuki-tolás (csapat) - 3. hely

Coffos - petanque: 2. hely

S. Jancsi - táncverseny keringő kategória: 3. hely

17 buszkesegeink.jpg
16 nyeremenyek gyerekek.jpg
15 almaevo.jpg
14 karaoke.jpg
13 hulahopp.jpg
12 pinpong 1 hely.jpg
11 sakk 2 hely.jpg
10 testfestes 1 hely.jpg
10 testfestes 1 es 3 hely.jpg
09 ulti.jpg
09 amazon.jpg
08 oklevel.jpg
07 hulahopp.jpg
06 testfestes 1 hely.jpg
05 ijaszat.jpg
04 egyeni osszetett 3 hely.jpg
03 egyeni osszetett 2 hely.jpg
02 egyeni osszetett 1 hely.jpg
01 vandorkupa.jpg
01 navke.jpg