Az idén valószínű már nem lehet megismételni a mostani nagyon szép őszi kirándulást, amikor ugyan még ruhában indultunk az erdőbe mivel ekkor a felhő eltakarta a később ragyogóan tűző napot de koradélután lehetővé tette, hogy sétánkat ruhátlanul folytathassunk tovább.

Megfőtt a babgulyás is az erdőtől távoli tisztáson, hogy a tűzgyújtási tilalomnak is eleget tegyünk. Nagyon finomra sikerült.

Az idő nagyon gyorsan szaladt és a búcsúzás már naplemente után érte kis csapatunkat.

Hogy hányan voltunk? NaturListánkról három autóval érkezett 4 család. A nemek aránya most a hölgyek felé billent, mert ugye a sok fiú nem mert eljönni a rossz idő miatt. :-)

De ha tudnátok, hogy volt velünk egy édes kisfiú. aki csupán 11 hónapos és babakocsival tette meg a túraútvonalat a szülei dicséretére válik, akkor nem kell kommentár.

A galagonyabokrok és kökénybokrok övezte útvonalon már éreztük az osz közeledtét. A fákon az osz színei pompáztak hol sárgára, hol pirosra festve a leveleket. Az aljnövényzet kopár, már nyoma sem volt a sok szép tavaszi árvalányhajnak. A vaddohány is szélnek eresztette termését és száraz karóként ágaskodott a pusztában. De a sok borókabokor még ma is feledhetetlenül zöld és csodálatos fenyőillatú.

Számomra minden erdei kirándulás egy igen kellemes kikapcsolódás és megnyugvás a hétköznap feszített munkatempója után. Bár sokat járok ősztől tavaszig egyéb csoportos kirándulásokra a hegyekbe, az idén voltam Ádámékkal mindhárom Na-túrán, ami egy másvilág. Nem is tudom igazából megmagyarázni... de ott a természet közelsége, a meztelenség olyannyira közvetlen kapcsolatba hoz a embert és növényt, hogy aki nem tudja elképzelni annak csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki. Ne legyen senkinek előítélete, hogy ez most az NVK turája és o nem akar oda belépni vagy nem szimpatizál semmilyen szervezettel...akkor is eljöhet velünk, ha kedvet érez. Egy-egy személyes találkozás a listatagokkal, listatalálkozókká, listaüdülésekké válik a késobbiekben.

Egy augusztus végi szombaton, ragyogó, felhőtlen kék ég alatt találkoztunk tízegynéhányan egy kiskunsági falu temploma mellett, hogy részt vegyünk hazánk második naturista túráján, és hogy megalakítsuk a Naturisták Virtuális Klubját, amit eredetileg július végén szerettünk volna megtenni, de akkor ez elmaradt.

A falut elhagyva pár kilométer után kanyarodtunk le a kövesútról, a katonai gyakorlótér mezsgyéjén. Egy darabig a gyakorlótér mentén haladtunk, majd pár száz méter után elhagyva azt, telepített nyárfaerdőkön, kukoricásokon, legelőkön és egy kiszáradt csatornán át vezetett az utunk Rákóczi Erdejének szélére, ahol letáboroztunk, és nekiálltunk aláírni a klub alapítólevelét. Ekkor adtuk rádiótelefonon azt az interjút is, amelyet vasárnap reggel hallhattatok a Petőfi Rádióban. Mivel eddigre már erősen megszaporodtak az égen a felhők, sietve elindultunk a tervezett útvonalon. Az erdő egy homoki vegyes erdő volt, a kiskunsági telepített és természetes erdőtípusok mindegyike megtalálható volt kisebb-nagyobb foltokban utunk során. Az Alföld és a Duna-Tisza közi homokhátság legfőbb őshonos erdőalkotó fája a kocsányos tölgy. Ez sajnos ma már az erdőirtások illetve a hosszú növekedési periódus miatt nagyon kevés helyen lelhető fel. Ennek ellenére sikerült találnunk egy olyan tisztást, amelyet az egykor volt erdőségek kései tanúiként vettek körül a kacskaringós, szerteágazó koronájú, sok évtizedes tölgyóriások. Készült is egy panorámakép ezen a helyen, ami remélhetőleg egy-két héten belül látható lesz klubunk honlapján. Az erdő jó részét az akác és a fehér nyár alkotta, illetve a nyírfa. Egy kis darab, jó 15 méter magas példányokból álló, telepített erdei fenyves mellett is elsétáltunk. A legváltozatosabb flórájú élőhely az erdő széle volt, amelyet többször kereszteztük, illetve egy darabon követtük is. Többünk érdeklődését kiváltotta egy derékig növő növény, amelynek fehér, tejszerű nedve, és hosszú, piheszerű szőrszálakon repülni képes magvai voltak. Tudomásom szerint ez a vaddohány volt, amelyen előszeretettel tanyáznak közönséges bodobácsok. Az erdőből kilépve egy több négyzetkilométeres szabad, sík nedves réten találtuk magunkat, amelyet kettészelt a már fentebb is említett kiszáradt csatorna. (Az aszály miatt azonban ki voltak száradva a tocsogók, így a nedves réten is száraz lábbal sétálhattunk.) A növényekkel sűrűn benőtt csatornamedren túl, a messzeségben borókás homokbuckák zárták a láthatárt.

A területen intenzív vadászat és vadgazdálkodás folyik, amit bizonyít a rengeteg magasles, amibe úton-útfélen belebotlottunk: az egyiket meg is másztuk. Október elseje, azaz a hivatalos vadászszezon kezdete után benépesül a terület puskás, botos, kiabáló emberekkel. Zaklatott életük lehet itt olyankor a rókáknak, nyulaknak, őzeknek, vaddisznóknak. Azonban ezen a verőfényes nyárutón, amikor ott jártunk, nem találkoztunk vadászokkal, csak a nyomaikkal. Egy kisebb tisztáson egy több méter mély gödörben talajvíz csillogott a vadaknak szomjuk csillapítására, ami mellett sót, illetve kukoricát, sütőtököt is a földre terítettek gondos kezek.

Az idei szélsőséges időjárás kétféleképp is rányomta bélyegét a vidékre. Az egyik szomorú jelenség az erdei gyümölcsök rendkívül korai érése volt. Már pirosan izzott a galagonya, mélykék színben pompázott a kökény, teljesen megérett a vadkörte, mind legalább egy hónappal megelőzve a szokásos érési időszakát. Mire megcsíphetné a dér a kökényt, hogy ne húzza úgy össze fanyar íze az ember száját, addigra már rég ráncosra, barnára összeaszva fog búslakodni az ágakon. A másik, talán még szomorúbb jelenség az április eleji esőzésekkel függ össze; április-májusban kiterjedt vízfelület terült el az erdő szélén, és vizenyőssé, tocsogóssá vált több helyen az erdő alja is. Ennek köszönhetően nagy számban keltek ki a levelibéka ebihalai, amelyek közül sok elérte a kifejlett alakot, azonban nem a kifejlett méretet!. A rét és az erdő alja mostanra kiszáradt, hátrahagyva az alulfejlett, pici levelibékák ezreit, amelyek szöcskeként ugrottak szét az ember lába elől. Hogy mi ebben a szomorú? Az, hogy ezeknek a környezetük színét felvevő, kedves állatkáknak a zöme nem fogja túlélni a telet, hiszen ennyi levelibékát nem tud eltartani a terület. Még így se, hogy ilyen picikék, hát még ha kifejlett, felnőtt méretűek lennének! Mire elfáradtunk, vissza is érkeztünk kiindulópontunkhoz, ahol letelepedtünk piknikezni, beszélgetni, és megtartottuk a klub első taggyűlését is.

Kérdezhetitek, mi szükség lehet egy naturista klubra? Hiszen van már! Minek ehhez túra? És hogy jön össze a túra, meg a klub? A legfőbb vágyam, akármennyire is utópikus, az, hogy mindenki számára természetes legyen a ruhátlanság, menjen tönkre a fürdőruhaipar. Természetesen - sajnos - ez vágyálom. Kevésbé utópikus, és megvalósíthatónak gondolom viszont azt, hogy eloszlassuk a naturizmust övező félreértéseket, és kollektív tévképzeteket, hogy polgárjogot nyerjünk, hogy ne származzon senkinek hátránya abból, ha felvállalja naturista mivoltát. Hogy ne kelljen titkolózni. Hogy ne tartsák se szexuális szabadosságnak vagy valami még durvábbnak, de még csak hülye, értelmetlen hóbortnak se felfogásunkat. Persze ehhez többen kellene lennünk. Tehát ez is cél. Ha nem látnám azt, hogy erre van esély, hozzá sem fognék.

Nem egyszerűen egy szabadidőklubot szeretnék, bár önmagában annak is van - egy nem túl erős - propagandaértéke, hanem egy információs-, sőt, propaganda-, marketingközpontot. Ma le lehet úgy élni egy életet, hogy nem találkozik az ember a naturizmus fogalmával, de még csak az ötletével sem. Generációk vannak olyanok, és sajnos ide kell sorolni a legfiatalabb korosztályt is (25 év alatt), akiknek fogalmuk sincs a naturizmusról, vagy ha van, hát akkor az egy jókora megalapozatlan negatív előítélet. Igenis meg kell jelennünk a nagyközönség szeme előtt online és offline. Én ennek látom értelmét. Tudom, néhányan azt mondjátok, hogy nincs szükség propagandára, mert csak felhígulással jár. Ez abban az esetben igaz is, ha egy adott naturista helyről, mondjuk egy szabadpartról megjelenik valami a sajtóban, és ennek hatására megjelennek ott kukkolók, rongyrázók, szatírok, bunkó, felfuvalkodott "ifjak", stb, stb. Propaganda alatt azonban nem egyszerűen csak ezt értem. Állandó, ismételt megjelenésre van szükség. Ennek sikeréhez - a közvetlen propagandán túl - mindenképpen szükség van komoly kutatásokra. Szükség van a mezizmus mozgatórugóit feltáró kutatásokra. Szükség van az egyes emberek hozzáállását, attitűdjét, és így a társadalom ezirányú toleranciáját, fogadókészségét feltáró kutatásokra és közvélemény-kutatásokra.

Szükség van tehát filozófiai de még inkább szociológiai, esetleg szociálpszichológiai kutatásokra. Szükség van a nálunk szerencsésebb helyzetben lévő országok tapasztalatainak vizsgálatára, mint pl. Svédország, Csehország, a volt NDK. Hogyan alakulhatott ki az, hogy Németország keleti tartományaiban minden negyedik ember valamilyen szinten naturista, és az, hogy a textiles többség normálisnak tartja meztelenek jelenlétét a textilstrandon(!).

Tehát ahogy egyre többet gondolkodom róla, két stratégia kristályosodik ki bennem a propagandát illetően, amelyeket egymással párhuzamosan is lehet folytatni, és élesen elválasztani sem lehet őket. Az egyik közvetlen meggyőzéssel próbálkozik. Azaz a médiában lévő állandó jelenléttel pozitív tartalom sugárzása. A másik, ennél jóval nehezebb(?) stratégia egy közéleti diskurzus életre hívása a meztelenségről, a hozzá kapcsolódó társadalmi jelenségekről. Azaz hogy szó legyen róla, szó legyen rólunk.

Szó legyen rólunk a széles nyilvánosság előtti közéletben, hogy szó legyen a ruhátlanságról végre a tudományos közéletben is. Lehet, hogy ez utóbbi extrémnek hangzik, de ha jobban utánagondol az ember, akkor a ruhátlanság, és a társadalom viszonya hozzá nagyon messzire vezet, és aki elindul ezen az úton, annak fel kell kötnie a gatyaszárat, mert messzire jut a társadalom vizsgálatában, messzebbre, mint először gondolná.

Kissé hitetlenül fogadtam túraszervezőnk állítását, mikor azt állította, hogy olyan útvonalat szemelt ki, ahol csak egy autó jár havonta. Az ország egyik legszebb vidékén, UNESCO által védett terület mellett (nem benne, csak mellette haladtunk el), változatos dombos, erdős, területen, sok tisztással, árvalányhajjal, váltakozva napfényben és szórt fényben tettünk meg 6-8 km-t, ahol tényleg olyan biztonsággal sétálhattunk, mintha kijelölt naturista területen tettük volna. Ti nem is tudjátok elképzelni, hogy a lakatlan szigetet nem feltétlenül veszi körül tenger. Nálunk számos ilyen több tíz négyzetkilométeres terület van.

A túra helyszínére pontban 13 órakor érkeztünk 4 kocsival, ha jól emlékszem 11-en. 10 perc nem telt el, átöltöztünk a túrázáshoz legideálisabb öltözetbe. Mivel az ösvény még egy autónak is elég széles volt, a fű járható, utunkat nem keresztezte semmilyen gyom, ami szükségessé tett volna bármilyen védőruhát. Egyedül a csíkok ellen kellett védekeznünk. Ez a naturista számára legveszélyesebb kór, mely a társadalomban kötelező ruhaviseléssel terjed. Ezt a fertőzési lehetőséget sikerült elkerülnünk. Összes ruházatunk a cipőből és zokniból állt, hogy gyorsabban haladjunk. Nyílegyenes csapáson sétáltunk. Az út mégsem volt egyhangú. Többször megálltunk, dombot másztunk, listatalálkozót tartottunk. A cipõ akkor tett jó szolgálatot, mikor máshol nem látható méretû hangyatársadalmon vezetett át utunk. Két óra séta után fordultunk meg, mert még estére egyéb programot is terveztünk. Visszafele haladósabbra vettük, mert még egy tanyalátogatás is szerepelt a programban.

Fél öt tájban feltűnt hátrahagyott járműparkunk, mely érintetlenül várta, hogy visszatérjünk. Akár nyitva is hagyhattuk volna a kocsiajtókat. Az út szépsége és hőmérsékleti változatossága üdítővé tette a túrát, senkinek nem jutott volna eszébe enni, vagy inni. Visszaérkezéskor a tusolás kéz- és láböblítésből állt. Tizensok liter víz bőven fedezett minden ottani igényünket. Addigi összejövetelünk legnagyobb törése volt, mikor népviseletünkkel szakítanunk kellett. Ezen a nagysebesség mellett lehúzott ablak sem enyhített, miután elindultunk. A túra alatt megélt kellemes szabadság-élményt nem adhatta vissza semmilyen légáram.

A tanya felé vezető út is nemzeti parkok ősborókásai, lovardái között folytatódott. Kitérőként a társaságot meghívta egy fagyira a tanya tulajdonosa, hogy tölcsérrel a kezünkben, élménnyel a fejünkben, ruhában is szokjuk egymást. Innen nem messze volt a tanya. Az összejövetelt itt is tarthattuk volna, mert a környék szépsége nem maradt el a túránk helyszínétől. Sajnos a listatalálkozónak a közelgő este vetett véget. Reméljük, hogy a csapat időbeosztása lehetővé teszi a mielőbbi ismétlést.

Magyarországon ismereteink szerint hasonló vállalkozás még nem történt. Nagyszerű úttörő munka volt, még ha senki sem hozott piros nyakkendőt. Sajnálhatja, aki kimaradt ebből. Nincs az a strandolás, mely pótolhatná ezt az élményt.